Sajnálkoznunk kell-e, hogy az uzoni szeszgyár vagy csíkszentsimoni társa évek óta áll, és úgy néz ki, soha működni nem fog, lévén hogy utolsó tulajdonosaik szabályosan kiárusítottak minden mozdítható, főleg fémtárgyat e telepekről, a gépekkel együtt? Emiatt a székelyföldi szeszipar ma úgyszólván nem létezőnek tekinthető.
Akik sajnálkozás nélkül válnának meg a múlt e relikviáitól, akár igazuk is lehetne, hiszen az említett gyárak, együtt a szocialista ipar nagy részével, technológiailag valóban nem voltak ócskavasnál egyebek, s nem véletlenül kerültek a rozsdatemetőbe. A craiovai és piteşti-i autógyárak esete azonban — mindkettőt világcég vette meg és fogja felújítani, bár már alapításukkor is amolyan uraságoktól levetett ócska holmi voltak, a Renault elavult gyártóvonalát adta például el Ceauşescunak — azt bizonyítja, ha a székelyföldi szesziparnak sikerült volna átvészelnie a két utóbbi évtizedet, befektető képében eljöhetett volna hozzá a feltámasztó tőke. De nem így történt, s ma egyetlen székelyföldi szeszgyár sem termel. (Ezért kellene végre kiteregetni a gyalázatos privatizáció szennyesét.)
Hogy egy-egy ilyen létesítmény milyen szerepet játszhat régiójában, mutatja a még talpon lévő botfalusi cukorgyár vagy a szentgyörgyi tejgyár példája: korántsem csak százak, hanem családok ezrei és emberek tízezrei számára jelent és jelentett valamelyes — sokszor egyetlen forrásként — pénzjövedelmet a két üzem. Az az évszázad alatt létrejött feldolgozói rendszer, mely az említettek mellett a rétyi lengyáron, a dohánygyáron, a vágóhidakon, húsfeldolgozókon, kenyérgyárakon, sörgyárakon, a vidék malomiparán, gabonaraktárain stb. nyugodott, egy kipróbált ipari szerkezet volt, melynek minden pillérére ma is szükség lenne. Húzóágazat, mely nélkül ma mezőgazdaságunk képtelen ismét magára találni. A mégoly indokoltnak tűnő csőd sem természetes hát esetében. Pontosan a feldolgozóüzemek hiánya miatt oly kiszolgáltatott a székely gazda a profitot lefölöző kereskedőknek, a nyersanyag felvásárlójának, emiatt marad itt a haszon csupán töredéke. Az uzoni vagy szentsimoni üzem leállása hasonlóképpen nem csak valamikori alkalmazottai százainak nyomoráért vagy kivándorlásáért felelős, egész tájegységek és több nemzedék sínyli meg a dolgot.
Szakemberek szerint a szeszipart a balkörmű magánosításon túl a feketekereskedelem buktatta meg, s a szeszmaffia ma is akadálytalanul űzi üzelmeit az egész országban. A feketepiacon fél áron kapni bárhol szeszt, bármelyik faluban és városban, informális csatornákon terjed a fél áron adott termék. A székelyföldi szeszipart padlóra küldő szeszmaffia részben régión túli, részben határokon túli kapcsolatainak feltárása várat magára, polipkarjai halálos szorításban tartják azt az iparágat, melyen a sajnálkozás hiánya éppúgy nem segít, mint a közöny.
