ELADÓ CEAUŞESCU PUSKÁJA. Árverésre bocsátják július 11-én azt a vadászpuskát, amelyet 1933-ban készíttetett II. Károly királynak Románia akkori tiranai képviseletének vezetője. A fegyvert később elkobozták, és átalakították Nicolae Ceauşescu számára. A fegyver kikiáltási ára 12 ezer euró. „Az 505-ös szériaszámú puska használható vadászfegyver, amelyet csontból készült nyéllel, Zeiss célzótávcsővel és ovális aranybetétekkel díszítettek, a király száma és a királyi korona is megjelent rajta. Jelenleg a puskán egyes fémdíszek helyett 18 karátos aranydekorációk láthatók, a Holland & Holland felirat olvasható rajta, alsó részén pedig egy fémelemen a N. Ceauşescu aláírás áll. Az aranyalkatrészek összsúlya meghaladja a 200 grammot” – áll az Artmark közleményében. Ceauşescu 398 érmet nyert vadászataival, illetve egyszer elejtett egy 300 kilósnál nagyobb vaddisznót. Utolsó vadászatát 1989. december 10-én tartotta. (Főtér)
ROMÁN ORVOS ÁLTAL VEZETETT BŰNSZÖVETKEZET. A spanyol hatóságok tizenegy nap után szabadítottak ki egy szerb-horvát származású, holland állampolgárságú túszt az emberrablók fogságából. A spanyol belügyminisztérium szerint az áldozatot egy kelet-spanyolországi üdülőhelyen rabolták el még június közepén. A férfit az otthona előtt az utcán többen megtámadták, ütlegelték, fegyvert fogtak rá, elkábították, és saját autója csomagtartójába tuszkolták. Az emberrablók rendőrségi mellényt viseltek. A túsz felesége hamarosan kapott egy telefonhívást, amelyben 1,5 millió eurót követeltek tőle váltságdíjként. Az asszony azonnal értesítette a hatóságokat. A nyomozók végül több száz kilométerrel távolabb bukkantak a túszejtők nyomára, és rajtuk ütöttek azon a napon, amikorra a váltságdíj átadását megbeszélték. Az emberrablók közül négyet a helyszínen elfogtak, ötödik társukat egy nappal később Madridban vették őrizetbe. A kelet-európai bűnözői bandát egy román orvos vezette, aki egy madridi kórházban praktizált, és onnan lopta a gyógyszereket, amelyekkel az áldozatot mindvégig elkábítva tartották. (Agerpres)
VISSZAESŐ MIGRÁNSOK. Romániában már nyilvántartásba vett ázsiai menedékkérők újabb, 14 tagú csoportja próbált tegnapra virradó éjszaka átszökni Magyarországra, a román határrendészek kétszáz méterre a határtól tartóztatták fel őket. Az iraki, szíriai és iráni állampolgárok valamennyien menedéket kértek már a román államtól, tízen közülük pedig már az elmúlt hétvégén is megpróbáltak átszökni Magyarországra, így nem először indul ellenük tiltott határátlépésért bűnvádi eljárás. Marin Bondar, a Bihar megyei határrendészet szóvivője rámutatott: a határon elfogott migránsok ellen a határrendészet feljelentést tesz, de az ügyészség a legtöbb esetben vádemelés nélkül zárja le a bűnvádi eljárást, szigorúbban csak az embercsempészek és a migránsok szállítását biztosító személyek ellen járnak el. (MTI)