Fiatalokat kérdezett a TurulirodaItthon tanulnak, külföldön dolgoznának

2017. július 5., szerda, Közélet

Középiskolások gondolkodásmódja és jövőképe elemzésére végzett felmérést a sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Iroda, február és március között öt megyeszékhelyi iskola diákjait vonták be a kérdőíves kutatásba. Az eredmények kapcsán a szervezet illetékesei rámutattak: a megkérdezettek jelentős részének nincs jövőképe, a válaszadók több mint fele pedig úgy nyilatkozott, tanulmányai befejeztével külföldön szeretne munkát vállalni.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

Társadalmi helyzet, jövőkép (továbbtanulás, munkavállalás, családalapítás), önkéntesség, a fiatalok általános problémái – főként ezeket a területeket érintette a felmérés, amelyben a Székely Mikó Kollégium, a Református Kollégium, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum, a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola, valamint a Kós Károly Szakképző Líceum diákjai vettek részt. A Turulmadár Ifjúsági Iroda összesen 336 kitöltött kérdőívet dolgozott fel. Furus Levente elnök lapunknak elmondta, legutóbb 2011-ben készítettek hasonló kutatást, azóta felnőtt egy újabb nemzedék, amelyet ezúttal átfogóbb kérdéssorozattal céloztak meg. Válaszaikat az iroda új, készülő stratégiájához is felhasználják, tevékenységeiket ugyanis részben ezekhez is igazítják – mutatott rá.
Az eredményeket összegző tájékoztatóból kiderül: szabadidejük jelentős hányadát – naponta átlagosan három órát – internetezéssel töltik a helyi fiatalok, a megkérdezettek 21 százaléka pedig átlagosan hat óránál is többet. A válaszadók több mint fele – 52 százalék – egyáltalán nem vagy kevesebb mint egy órát fordít naponta újság, folyóirat vagy könyv olvasására.
Problémaként nevezték meg, hogy nem ismerik kellőképpen erősségeiket, személyes korlátaikat, mindeközben önmaguk elfogadása sokuk számára gond. Ezzel egy időben törekszenek megfelelni környezetüknek, barátaiknak, a társadalmi normáknak. Előtérbe kerültek továbbá a tanulási nehézségek, a diákok többsége úgy tartja, túl sok a házi feladat, illetve jelentős mennyiségű információ éri őket, amelynek a későbbiekben nem veszik hasznát, de nem értenek egyet a tanulókat túlterhelő iskolarendszerrel sem.
Továbbtanulás tekintetében a válaszadók zöme azt nyilatkozta, hazai egyetemre iratkozna be, külföldi felsőoktatási intézményt csak 28 százalékuk választana. A megyeszékhelyi középiskolások körében népszerűek a gazdasági szakok, az informatika, illetve a kapcsolódó szakterületek, harmadik helyen pedig az egészségügy szerepel. A válaszadók több mint fele azt nyilatkozta, külföldön kíván dolgozni tanulmányait követően. A munkavállalás esetében a legfontosabb szempontként a bérezést jelölték meg, ugyanakkor lényeges a megfelelő munkakörnyezet, illetve a fejlődési lehetőség egyaránt. A felmérés nyomán kiderült: a megkérdezettek közel hatvan százaléka soha nem vállalt még munkát anyagi juttatásért cserébe, alkalmi vagy szezonális munkát 38 százalékuk végzett. A válaszadók kevesebb mint öt százaléka középiskolai tanulmányai mellett dolgozik is. Az önkéntes tevékenységekbe állandó jelleggel bekapcsolódók aránya 12 százalék, az érintettek egy időben több szervezetnél is tevékenykednek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 713
szavazógép
2017-07-05: Közélet - Bokor Gábor:

Egyre drágább a fa

Egyre nehezebben lehet fához jutni – legalábbis megfizethető áron. Egy-két évvel ezelőtt a keményfa 150 lejes méterárát már igen magasnak találták a fával tüzelők, ma már a 250 lejt is le kell pengetniük egy méter tüzelőért, a legtöbb esetben nyírrel, fenyővel, égerrel, cserével vegyített bükkfáért. A helyzet azokban a településekben sem rózsásabb, ahol a szóbeszéd szerint „dől a falura az erdő”– még Kommandón sem, ahol évente több mint hat hónapig füstölnek a kémények.
2017-07-05: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Táborozni jó

Telt házzal működnek a háromszéki táborok, az állami és magánkézben lévő létesítmények különböző szünidős tevékenységek helyszínévé váltak – néhol már a nagy vakációt megelőzően is fogadtak csoportokat. Szállást, étkezést mindenhol biztosítanak, de beruházások is történtek a  körülmények javítása érdekében, és akad olyan háromszéki pihenőhely, mely teljesen megújul a következő hónapokban.