Egy édesanya húzza el a gyerekét, aki kommentálja a látottakat: „Né, kilátszik nekije a....” Ingyen élő biológiaóra. Nem jó ez a nagy szabadság, mindenki azt tehet, amit akar.
De tanuljon a gyerek a vakációban is, végtére ez a cél.
Az asztaloknál alkalmi beszélgetések zajlanak:
– Azt olvastam ma az újságban, hogy ez egy halott város. Merthogy a lakásárak Sepsiszentgyörgyön az egekben, egy ifjú házaspár nem tudja megfizetni még akkor sem, ha harminc évre vesz fel lakáskölcsönt.
– Nem marad más, ki kell menni külföldre, rabszolgamunkát végezni. Abból esetleg haza lehet telepedni. A többi csak politika és szópuffogtatás.
Éhesen, folytonos bizonytalanságban nem lehet létezni. A Maslow-piramis felülírja a hazafiságot. Nesze neked önmegvalósítás, mikor a betevő falatod sem biztos.
– Van az embereknek pénze, de az igény, az hibádzik. Fiatal házasként lakást szerettünk volna venni. Voltunk egy lakrészben, ahol minden modern, utolsó kategóriás volt, de a fürdő, az olyan állapotban, hogy ott mindent fel kellett újítani.
– Azt én se értem, hogy rengeteg modern, nyugati autó szaladgál a városban, és kilép belőle az újgazdag, a gidres-gödrös, feldúlt, sáros utcára. Mindenütt csak panaszt hallani a közlekedésre, az emberek türelmetlenek.
– Lehet ebben a városban akármilyen fejlődés, mindig lesz olyan, akinek nem fog tetszeni semmi, összefogás, az nincs. Beletörődés, fásultság. Pedig minden ember számít. Mert ha egy falban meglazítasz néhány téglát, az egész fal összedőlhet.
Ennek ellenére még itt vagyunk. És ez sokaknak nem tetszik. Éppen ezért nem látványos, kirakat-összejövetelek kellenének, hanem tartás és összetartás. És hitelesség. Elsősorban önmagunk felé.