Nincs hivalkodó épületmagasság, szemmel láthatón vigyáznak a táj összképére is, nem észlelünk flancolva modernkedő forma- és színorgiás megoldásokat, a város emberi léptékű és lakható. Az útépítést gigantikus erőgépek végzik szédületes iramban. Ahol ma még utat alapoztak, holnap már tükörsima aszfaltút feketéll. Hazai út- és járdaépítkezésekre gondolva fanyar iróniával állapítom meg, hogy itt nincsenek törött és szétmállott járdaburkolatok. Igaz, hogy itt a nyerges vontatók nem állomásoznak a járdán. Az utcabútort is megfigyelem, a legszívesebben a buszmegállókat látnám itthon. Csupa üveg és fém, modern formakiképzés, praktikusság.

Persze, a buszmegállókat sem verik szét, nem kenik össze falfirkákkal, nem kerget a szél körülöttük pillepalackokat, eldobált műanyag poharakat. Jellemző, hogy a 44. Cseresznyefesztivál százezres tömegében egyetlen imbolygó férfit, pláne részeg nőt nem láttunk. A törökök (nyilvánosan) nem isznak. A finom Efes Pilsen sörösüvegeket, amelyeket megfelelő utánjárással be lehet szerezni — nem olcsó! —, becsomagolják, hogy Allah vagy a fegyelmezett törökök ne lássák.

A tisztaság bámulatos, megfigyeltem, hogy Beder Tibor díszpolgárrá avatásán három, fluoreszkáló mellényes úttakarító lapáttal és seprűvel a kezében valósággal vadászott az eldobált cigarettacsikkekre, s ezeket a jelenlévők cipője mellől terelték a lapátra. (A rendezvénynek az utca volt a színhelye, a szónokok egy kulturális rendeltetésű épület magas lépcsőjéről beszéltek.) Az eldobált cigarettavégek megfigyelésem szerint nem a törököktől származtak, az utcai ünnepségen más országokból érkezett meghívott vendégek is részt vettek. Jobb, ha nem nevezem meg ezeket.

A sugárútépítésre visszatérve: napokon át törtem a fejemet, hogy a kerékpárutak alapjául szolgáló téglavörös, apró szemű zúzalék miféle anyag lenne? Nem szétmorzsolt kőzet, az bizonyos. Nem festett morzsolmány. És nem is salak — honnan szereznének be ennyi salakot? Aztán a közeli faluba utaztunk, oda, ahová gyógyvizes kúrára jártak a Nagysá­gos Fejedelemék, s ahová mi néhány évvel ezelőtt kopjafát helyeztünk el. Útközben vettem észre Kumbag üdülőváros ipari peremén a hatalmas tégla- és cserépgyárakat, óriáshalmokban a téglatörmelék- és selejtcserép dombokat, s itt jöttem rá, hogy ezt az anyagot őrlik durvaszemcsés masszává, s ezt használják a bringautak alapjának színezésénél. A tégla- és cserépzúzalék így újra-felhasználható anyaggá válik. Olcsó, a selejt eltakarítása révén környezetkímélő, s a szín, amely a sugárút menti zöld csíkokkal, a virágtengerrel, a járda szürkéjével és az aszfalt fekete csíkjával harmonizál, kellemes városképet rajzol elénk. Itt nincsenek összegubancolódott huzalfrizurás villany- és telefonoszlopok, az utcai világítás ostorlámpáin kívül nincs semmi, ami a látványt zavarná.

Száz vasutat, ezeret...

Tekirdag sok kilométeres épülő sugárútja a majdani, ugyancsak most épülő vasúti pályához vezet. Igen, jól mondom, Ahmet Aygün polgármestersége idején Tekirdagot vasúti szárnyvonal köti össze a tőle 55 kilométerre északra lévő Muratli városával. A török gazdaság ezt a számunkra hatalmasnak tűnő építkezést, mintegy kontrasztjaként annak, ami nálunk és a csonka országban a vasutakkal történik, könnyedén vállalhatja, s az új szárnyvonal hihetetlen gazdasági, turisztikai fejlődést serkent. A vasúti összeköttetés Európát is közelebb hozza Edirne (Drinápoly) után a második trákiai városhoz — Rodostó lakosságának száma mindössze kétezerrel kisebb az egykori török fővárosénál (134 000), a vasút olcsó és környezetkímélő voltára most csak utaljunk, s vegyük be a képbe, hogy a mostani, nagy volumenű, a városon át Isztambul felé hömpölygő, hatalmas teherforgalmat lényegesen csökkenti egy olyan, közel másfél száz kilométeres övezetben, ahol gyakorlatilag Isztambulig beépült az autópálya mentén minden terület.

Török utak, autópályák

A rodostói építkezések harmadik eleme a várost, főleg a kulturális, kereskedelmi és szórakoztató parkká alakított tengerparti sávot kikerülő és tehermentesítő új autópálya. Az épülő városi sugárút, az új vasút és az új autópálya hármasa számunkra hihetetlen nagyságú beruházást igényel, s ez egyben a török gazdaság erejét, az építkezések összehangolásának, időbéli lerövidítésének képességét is bizonyítják.

Tekirdag esetében nem hagyhatjuk ki a tengerhajózási utakat sem. A Márvány-tenger hatalmas öblének belső peremén hajók őrködnek vagy állomásoznak, komphajó várakozik, a halászbárkák tucatjai himbálóznak a látóhatár peremén, s a távolban fölsejlik a Márvány-tenger Márvány-szigete.

A török utaknak van egy negyedik dimenziójuk is: a Cseresznyefesztivál nyitónapján a hatalmas felvonuló tömeg fölött tisztes magasságban sárkányrepülő lebegett és körözött.

A rodostói utaknál azért időzöm sokat, mert ha a Bulgáriát átszelő autópálya építését befejezik, és ezzel a Trákiába vezető út hetven kilométerrel rövidebb lesz, Háromszékről Rodostó kilenc-tíz óra alatt elérhető. (Hétszáz és egynéhány kilométer.)

Egyszerűen érthetetlen, hogy gazdasági, turisztikai, kereskedelmi szakembereink, általában vállalkozóink nem fedezik fel, hogy tőlünk akkora távolságra, mint Budapest, a Márvány-tenger partján máris valóságos üdülőparadicsom létezik, amely szédületes iramban épül és gyarapszik. Erről a rodostói pontról könnyen elérhető a Márvány-tenger túlsó partján lévő Isztambul, Bursza, a Dardanellák — Canakkale — felé jó minőségű autóút vezet. De mindennél fontosabb az, hogy a török lakosság, a városvezetés felé vezető baráti és testvéri utak a magyarok, különösen a székelyek számára sugarasak, egyenesek és jó alapozásúak.

Tekirdag népességének jelentős része áttelepült bulgáriai török. (A város egyik alpolgármestere is Bulgáriából származik.) Itt most nem részletezendő okok miatt a török—bolgár barátság taglalása fölötte kényes téma. A feszültségeket a NATO-tagság, Törökország majdani európai útja bizonyára mérsékelni fogja. Ploieşti-i származású román kísérőnktől, Danielától a tekirdagi, általában a trákiai román jelenlétről érdeklődtem. Elszórtan élnek románok is ugyan ebben az övezetben, de semmiféle közösségi élet nyoma nem látszik. Ezzel szemben a magyar kulturális és érzelmi jelenlét páratlan intenzitású. Ezek intézményeiről és jelképiségéről már szóltunk. Ezt most toldjuk meg azzal, hogy ugyancsak érthetetlen okok miatt Sepsiszentgyörgy városa nem élt azzal a többször felkínált lehetőséggel, hogy Rodostó — Tekirdag — testvérvárosi ajánlatát elfogadja.

Hinni mernők, hogy ez az állapot hamarosan megváltozik. Én máris ajánlom, hogy az augusztus 20. körül sorra kerülő újabb, több mint száz fős rodostói kiránduláson az új városvezetés képviseletében legyenek jelen kapcsolatépítésre alkalmas személyek, vegyenek részt a kopjafa- és székelykapu-avatáson.

És jó lenne, ha azt a mucsai szemléletre valló ostoba kampányszöveget végleg elfelejtenők, hogy választott vezetőink túl sokat utaznak. Ha csak flancolni mennek, akkor valóban a körmük alá kell nézni. (Számoljanak be nyilvánosan is útjaikról.) De el kell menni, meg kell nézni, hogy mit nem kell látni itthon, amit például Bulgáriában látunk, és mit kell, képletesen de akár konkrétan is szólva hazahozni, ami Törökországban példaértékű.