Magyar sajtótermékeink olvasgatása közben örömmel nyugtázom, hogy az utóbbi években megszaporodtak a magánszorgalmú „kincsgyűjtögetők”. Akik nemcsak régi és külföldi pénzekre hajtanak, hanem főként népi tárgyakra, értékekre.
A földművelés, állattenyésztés, a ház- és az udvartartás, a téli estéken művelt szövés és fonás, egyéb kézimunka kellékei azokról az időkről mesélnek, amikor a rokonság, szomszédság még együtt töltötte estéit. Idősebb vagy fiatalabb leszármazottjaik, örököseik pedig nem hagyják elkallódni őseik szabadságharcban, forradalomban, világháborúban próbált, padlásokon, pincékben, ládákban rejtegetett, rozsdásodásnak induló fegyvereit, öltözeteit, a déd- vagy üknagyapák fogságból küldött szomorú leveleit sem, hanem leporolják, megbecsülik ezeket az időmarta relikviákat.
Még a hetvenes évek legelején szereztem tudomást a bélafalvi csűrmúzeumról és Orbán Lázár bácsiról, aki saját gyűjteményét állította ki saját csűrében. Értékes, egyedi szerszámokat, régi agyagedényeket hagyott maga után, tulipános ládával, teljes esztenai felszereléssel. Vajon, mi lett a sorsa Lazi bácsi hagyatékának, sikerült megmenteni a falunak, vagy Brassóban élő fia a szülői házzal együtt eladta?
Ugyancsak régebb olvastam, hogy magánmúzeum születik Gelencén: Kelemen Botond édesapja, vitéz Kelemen Dénes szomszédságában, 39 évesen fogott gyűjtéshez; ízlésesen berendezett szobáját fényképen láttam. A népművészet iránti tiszteletet a szülői házban szívta magába, hiszen apa és fia székely kapuk és kopjafák faragásával is foglalkozott.
Felső-Háromszéken amúgy örvendetesen alakul a kiveszőfélben levő, régi, de hasznos tárgyak utóélete: Kézdivásárhelyen Beke Ernő gyűjteménye egyre nagyobb hírnévre tesz szert, Sárfalván Balázs Barna volt kocsmáros mentette meg az enyészettől – ügyfelei segítségével – szülőfalujának több ezer tárgyát az elmúlt húsz évben. A Szabó Ottó által faragott díszkapu az ő kezdeményezésére került a sárfalvi római katolikus kápolna elé, mert a hagyományőrzést is szívén viseli...
A sort lehetne folytatni, tágabb környezetünkben is vannak még szívderítő példák. A Hargita megyei Székelyszentléleken Balázsi Dénes nyugalmazott tanár 81 évesen is működteti 1977-ben felavatott tájházát. A kallódó értékekre a kincskereső pionírmozgalom hívta fel a figyelmét, és több évtizedes munkája eredményeként közel hétszáz tárgyat gyűjtött be a Felső-Nyikó mente sajátos világából.
Háromszéken talán a zalánpataki Préda Barna tájháza a legújabb magánmúzeum, amelyet bő éve nyitottak meg. Gondolom, azóta újabb értékes „kincsekkel” gyarapodott, és remélem, hogy látogatói is vannak ezeknek az egyedi gyűjteményeknek!
