Ika-vári fesztiválNégyszáz táncos a színpadon

2017. július 24., hétfő, Közélet

Szombaton és tegnap zajlott Csernátonban az Ika-vári újkori néptáncfesztivál, amelyen zömében Kovászna megyei, valamint szórványban élő magyar tánccsoportok vettek részt: tizenkilenc táncegyüttes, azaz négyszáz táncos és népzenész.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A régi néptánctalálkozókra emlékeztető rendezvényt 2013-ban újították fel az örökmozgó Ágoston József kultúrmindenes kezdeményezésére. Az Ika-vári néptáncfesztivál gyökerei az 1970-es évekig nyúlnak vissza, 1972-ben tartották a népzene és -tánc első ünnepét az akkori várromnál, a csonka torony alatt, és a rendezvény túlélte a kommunizmus idejét, aztán a rendszerváltás első éveiben szép lassan megszűnt.
A rendezvény szervezője idén is az Ika Ifjúsági Egyesület és a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület volt. Mágori István, az Ika elnöke szerint a rendezvény hosszú távú célja tárgyi és szellemi népi értékeink ápolása, éltetése és megőrzése, rövid távú céljai pedig néptáncaink és népi mesterségeink megőrzése, ápolása és a nagyközönség körében történő népszerűsítése, a csernátoni néptánccsoportok, kézművesek tevékenységének támogatása, a szórványmagyar közösségek néptánccsoportjai tevékenységének felkarolása, valamint a háromszéki és a szórványban tevékenykedő néptánccsoportok közötti kapcsolatok erősítése.
A szórványban élő csoportok – a brassói Búzavirág tánccsoport, a magyarlapádi és a medgyesi Gyöngyvirág tánccsoport – pénteken este, illetve szombat délelőtt érkeztek a községbe, szombaton közös műhelymunka, ismerkedés zajlott. Az Ika-vár alatti vendégház udvarán csoportbemutatkozóra került sor, majd a Háromszék Táncegyüttes előadásában megtekintették a Csávási balladát. A szombati nap táncházzal zárult.
Tegnap a táncosok a felső­csernátoni református templomban a Ruszka Sándor kézdivásárhelyi lelkész által megtartott ünnepi istentiszteleten vettek részt. Az Ika-vár alatt tegnap délelőtt kézművesvásárra és kézműves-foglalkozásokra, valamint játszóházra került sor a Haszmann Pál Egyesület részvételével. A szervezők fürdési lehetőséget is biztosítottak. A pécsi székhelyű Határon Túli Magyarságért Alapítvány tagjai egy sátor alatt szintén kiállítottak és kézműves-tevékenységeket is szerveztek.
A rendezvényt Bölöni Dávid, a község polgármestere nyitotta meg, köszöntötte a nagyszámú közönséget, majd Mágori István, az Ika Ifjúsági Egyesület elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, Fákó Alpár Attila szervező pedig a támogatóknak mondott köszönetet. A néptánctalálkozót Kedves Tibor alsócsernátoni római katolikus plébános áldotta meg. Aztán színre léptek a táncosok – elsőként a 2010-ben alakult helybeli Szakajtó néptáncegyüttes –, majd a Csernátoni Pakó András Férfi Dalkör énekelt néhány gyönyörű nótát. A kétnapos rendezvény este a felsőcsernátoni Bod Péter Népházban táncházzal ért véget a részt vevő zenészek és együttesek, valamint a közönség részvételével.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 690
szavazógép
2017-07-24: Belföld - :

Elhunyt Kántor Lajos

Életének 80. évében szombaton váratlanul elhunyt Kántor Lajos akadémikus, irodalomtörténész, kritikus, a Korunk folyóirat volt főszerkesztője, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének volt elnöke.
2017-07-24: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Mi vagyunk Európa jövője (Orbán Viktor Tusványoson)

Az I. ligába jutott és első győzelmét ünneplő sepsiszentgyörgyi focicsapatot köszöntötte első mondatával Orbán Viktor Tusványoson. Magyarország miniszterelnöke 28. alkalommal tartott előadást a bálványosi nyári szabadegyetem zárónapján, és a nagy hőség ellenére is több ezren hallgatták végig. Közben többször is megtapsolták, kétszer pedig kifütyülte egy lövétei származású nő, akit a közelében állók a földre rángattak, és egy biztonsági ember a karját hátracsavarva kivezette a tömegből (késő este a nőt a hajánál fogva cibáló csíkszeredai esküvői fotós nyilvánosan elnézést kért Facebook-oldalán).