Dálnoki falunapHárom könyvet mutattak be

2017. július 24., hétfő, Közélet

A tizenharmadik dálnoki falunap szombaton 6 órakor az eddigi hagyomány szerint a gidófalvi fúvósok ébresztőjével kezdődött. Az idei program két legfontosabb eseménye a hármas könyvbemutató és a Harmónia kórus zászlóavatója volt, de ezenkívül ingyen kínáltak babgulyást és noszvaji bort, megkoszorúzták Dálnoki Miklós Béla emléktábláját a művelődési központ homlokzatán, volt Role-, László Attila-, Szőcs Renáta-koncert és tűzijáték.

  • A Harmónia kórus zászlójának avatója. A szerző felvétele
    A Harmónia kórus zászlójának avatója. A szerző felvétele

A Darkó Jenő-iskola kertjében a kézdivásárhelyi Constantin Pătru vállalkozó és csapata már kora reggel egy négyszáz literes üstben főzni kezdte az óriás babgulyást, amelyhez mintegy száz kiló sertéshúst, 20 kiló füstölt oldalast és csülköt, több kiló paprikát, paradicsomot és hagymát, valamint különféle fűszereket használtak. A nagy üst szomszédságában Banos György vállalkozó, az Utép 2006 cég tulajdonosa és csapata két kisebb üstben készített finomságokat.
Délben Bartók Ede Ottó polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, azt hangsúlyozva, hogy azért szervezik meg minden esztendőben a faluünnepet, hogy a dálnokiak, az innen elszármazottak és a meghívottak vagy bárki jól érezze magát, kikapcsolódjon és szórakozzon. Ugyanakkor köszönetet mondott a támogatóknak, akik nélkül erre a rendezvényre nem kerülhetett volna sor. Az elöljáró köszöntője után Cserszegtomaj és Noszvaj testvértelepülés vezetője szólt a jelenlevőkhöz, Bartha Gábor, Cserszegtomaj nagyközség polgármestere hetedik, kollégája, Bóta Géza, Noszvaj elöljárója pedig tizenegyedik alkalommal ünnepelt együtt a dálnokiakkal. Előbbi elmondta: ezúttal sem érkeztek üres kézzel, a művelődési központ nagytermének falait a cserszegtomaji művészalapítvány tagjai által adományozott alkotásokkal díszítették fel. Utóbbi egy digitális képvetítőt adott át a testvérközség ajándékaként Bonda Anna Máriának, a Darkó Jenő-iskola igazgatójának. A helybeli óvodások és kisiskolások műsora után a jelenlevők a művelődési központba vonultak, ahol Benkő Rozália, a Harmónia Egyesület vezetője köszöntötte a résztvevőket, és bejelentette, hogy a 2011 februárjában vegyes kórusként alakult Harmónia énekkar életében a mai nap mérföldkő, hiszen régi vágyuk teljesült, Székelyudvarhelyen elkészült a kórus zászlója, amelynek egyik oldalán a kórus logója, a másik oldalán pedig egy arab közmondás olvasható: „Élj azzal, aki imádkozik, és te is imádkozni fogsz, élj azzal, aki énekel, és te is énekelni fogsz.” Az egyesület elnöke arra is emlékeztetett, hogy a kórus első karnagya néhai László Attila sepsiszentgyörgyi zenetanár volt, akire egyperces csenddel emlékeztek. A kórus jelenlegi karnagya Oláh-Badi Krisztina maksai zenetanár. Az új zászlót Marosi Károly református lelkipásztor áldotta meg. Az ünneplő kórus pár darabot adott elő, majd meghívottként a szentivánlaborfalvi Laborfalvi Róza Női Kórus lépett fel. Ezt követően tartották meg a hármas könyvbemutatót. Elsőként Armanca Brînduşa temesvári újságíró, egyetemi tanár magyarul mutatta be a Dálnok felfedezése című, tavaly a bukaresti Curtea Veche Kiadó által megjelentetett kiadványt, a román és magyar újságírók Dálnokról szóló könyvét, amelyet románul, magyarul és angolul nyomtattak ki. A Dózsa című kötetet, amelyet Dózsa György halálának 500. évfordulója alkalmából 2014. június 6-án Dálnokon végződött konferencia előadásait tartalmazza, a Hargita Népe Lapkiadó jelentette meg 2016-ban. A könyvet Sarány István főszerkesztő és a kötet szerkesztője, Balázs Lajos néprajzkutató, egyetemi tanár, az Erdélyi Múzeum Egyesület Csíkszeredai Fiókegyesületének elnöke mutatta be. A két héttel ezelőtt megjelent Dálnok képes albumát Bonda Anna Mária iskolaigazgató ismertette. A benti rendezvény himnuszaink eléneklésével ért véget. A könyvbemutatók után a Történelmi Vitézi Rend Sepsiszéki Állományának öt tagja és a jelenlevők a művelődési központ elé vonultak, ahol Dálnoki Miklós Béla (1890–1948) vezérezredes, miniszterelnök emléktábláját koszorúzták meg a Történelmi Vitézi Rend, a két testvértelepülés, az önkormányzat és az iskola képviselői. Délután a Fenyőcske Néptánccsoport lépett fel, majd a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület tartott bemutatót. Este az Open Stage művészei – Lung László Zsolt és Kozma Attila – tették próbára a nevetőizmokat, majd könnyű­zenei koncertek következtek. A tizenharmadik falunap tűzijátékkal és utcabállal ért véget.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 610
szavazógép
2017-07-24: Közélet - Hecser László:

Szent László a szívünkben él (A magyar miniszterelnök-helyettes Bibarcfalván)

Péntek délután Bibarcfalvára látogatott Semjén Zsolt, Magyarország mininszterelnök-helyettese. A magas rangú vendég a református templomban megtekintette a XV. században alkotott, Szent László legendáját megörökítő freskót, majd ígérte, a magyar kormány segíteni fog, hogy a nagy kulturális érték el ne vesszen, s hirdesse a következő nemzedékek számára is, itt, e tájon magyar ember él.
2017-07-24: Sport - Tibodi Ferenc:

Kevesebb pénzből, de lesz csapat Sepsiszentgyörgyön (Teremlabdarúgás, I. liga)

Pontoson ma egy hete az FK Székelyudvarhely hivatalos oldalán jelentette be, hogy a Sepsi Futsal (korábban Sepsi FC néven írtunk a csapatról, ám az utóbbi években már egyre többször és több helyen szerepelt ezen a néven a megyeszékhelyi együttes) két meghatározó játékosát, Máté Józsefet és Kanyó Szilárdot igazolnák le, így sokunkban felmerült a kérdés, mi lesz a sepsiszentgyörgyi zöld-fehérekkel. Rövid egyeztetés után találkoztunk Bende Lajossal, a megyeszékhelyi klub elnökével és Farkas Attila edzővel, akiket arról faggattunk, milyen hírek járnak az alakulat háza táján, lesz-e csapatunk a soron következő bajnoki idényben, de rákérdeztünk arra is, miként értékelik az együttes legutóbbi bajnoki teljesítményét. A megyeszékhelyi futsal most is zajló történetét 2007 óta írjuk, jegyezzük, így nem hagyhattuk figyelmen kívül e kerek évfordulót sem.