Napjainkban is volt egy országjárás, Klaus Iohannis román államfő nagyon helyesen ellátogatott Hargita, Kovászna és Vrancea megyébe. Igaz, hogy nálunk nagyon rövidre fogta a látogatást, mert sietett a mărăşti-i katonai ünnepségre, amelyet az első világháborúban hősi halált halt katonák és civilek emlékének szenteltek. Lehet, hogy az az esemény fontosabb volt – a múlt a lényeg, a jövőt majd meglátjuk –, de azért nálunk is megfordult, habár nem a valós helyzetet akarta megismerni, hanem eligazításokat, bírálatokat fogalmazott meg.
Csíkszeredában hideggel-meleggel fogadták, zászlócserére is sor került, de csak félig-meddig: olyan zászlót adott, amilyen nekünk is van, de nem vette el azt, ami neki még nincs. A román zászlót az elnök úr sokat fogdosta, forgatta, simogatta, de a székely zászlóra a kezét rá nem tette. Az autonómiáról csak annyit mondott, hogy etnikai alapon nem kívánatos Romániában. De hiszen nem is székely, hanem székelyföldi autonómiáról van szó, arról a Székelyföldről, ahol a magyarok mellett románok, cigányok, szászok, zsidók és mások is élnek még, tehát az autonómia nem csak a székelyeké lenne (ha lenne), hanem mindenkié. Az elnök úr szájából egyébként két és fél év alatt nem hallottuk a Székelyföld, székely zászló, székely ember kifejezéseket, a mărăşti-i emlékműnél azonban Moldva hőseiről beszélt...
A székelyföldi elöljárókkal folytatott beszélgetésekből az is kitűnt, hogy az itteni lakosságnak szüksége van Romániára, ezért a fiataloknak meg kell tanulniuk románul, mert ha nem teszik, nem tudnak érvényesülni itthon és máshol. Tehát a románnyelv-tudás a lényeg, nem a felkészültség!
Vajon miért haragszik az elnök úr a magyarokra, akik szavazataikkal az ország élére juttatták? Ő sem ilyen lovat akart? A székelyek és a szászok között nem voltak komolyabb konfliktusok a történelem folyamán, ugyanúgy megszenvedték a török uralmat, Habsburg elnyomást, kommunizmust (hogy csak néhány példát mondjunk). Igaz, a szászok elmentek, ám a székelyek még itt vannak, szorgalmas munkájukkal hozzájárulnak Románia fejlődéséhez, és csak a területi önrendelkezést akarják! Egy családban a szülők nem mondhatják az egyik gyermeket jónak, a másikat rossznak, hiszen tőlük, a szülőktől függ a jó testvéri tudat, a családi egyensúly kialakítása. Vajon miért van az, hogy Romániában a románok (és 17 más etnikum képviselői) jó gyermekek, a magyarok pedig rosszak? Aki az elnöki látogatás estéjén figyelte a különböző tévécsatornákon zajló kiértékeléseket, elborzadhatott: a Realitatea beszélgetőműsorában például civilbe öltözött régi katonatisztek és szekusok olyan gyalázatos dolgokat emlegettek, hogy az már igazi gyűlöletet fejez ki a magyarok iránt. Kiemelték és vitatták a magyarnyelv-használatot az intézményekben, osztották-szorozták, hogy ezek a magyarok mennyi pénzt kapnak Bukarestből, Budapestről, ezért is nem mennek el innen. Még azt is szóvá tették, hogy a magyaroknak csak 5 százaléka vándorolt ki, míg más népek 15–20 százaléka hagyta el az országot. Ilyen és ehhez hasonló támadásokat fogalmaztak meg – talán ezért, az ilyen hozzáállás miatt nincs komoly párbeszéd Románia és Magyarország között...
Székelyföldön 1100 éve beszélnek magyarul, a székely zászló pedig ennek a népnek az egyik szimbóluma, az anyanyelv és zászló zavartalan használata tehát jogos elvárás és nem extra követelés. Lehet, hogy ezt az elnök úr is így gondolja, csak nem meri kimondani, mert az utóbbi időben nagyobb román lett, mint a született románok.
Az elnök úr székelyföldi látogatása során Csíkszeredából Sepsiszentgyörgyre jövet megállhatott volna Tusnádfürdőn, ahol épp a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitására készülődtek. Elbeszélgethetett volna néhány fiatal és kevésbé fiatal székellyel is, de hát nem így történt. Lenne még kérdésem arról, hogy kivel és kivel nem találkozott, de valójában inkább arra vagyok kíváncsi, hogy Klaus Iohannis mikor tér vissza a Székelyföldre, és mikor szolgáltat igazságot.
 

N. Kányádi Mihály, ­Szentivánlaborfalva