UtászsztrájkDudaszóval, trombitával

2008. június 21., szombat, Közélet

Nyolcvantagú erősítést kapott tegnap a keddtől általános sztrájkban levő Kovászna Megyei Út- és Hídépítő Rt. szakszervezete a megyeháza előtti tüntetéshez. A munkások ezúttal gyalog vonultak ki, mert a cég járműveinek használatát nem engedélyezte a vezetőség, a megmozdulás azonban meglehetősen zajosra fordult, mert a Fehér, Prahova, Hunyad, Dolj, Brăila, Vrancea és Galac megyéből érkezett utászok dudákat, trombitákat, kereplőket is hoztak magukkal, és néha a saját gépkocsijukra szerelt riasztót is bekapcsolták.

A megyei érdekeltségű útépítők országos szakszervezeti elnöke, Marius Vintilă elmondta, elégedetlenség mindenütt érezhető, de máshol legalább tárgyalnak, ide már ő maga hatodszor jön hiába egy hónap leforgása alatt. Még az éhségsztrájkolókat sem kereste fel senki, legalább emberségből, pedig ez hosszú távú károsodást is okozhat. Az öt éhségsztrájkolóból négyet egyébként már sikerült lebeszélni e szélsőséges tiltakozási formáról, amellyel még a megfélemlítési és bosszújellegű kihallgatások felfüggesztését sem érték el. A helyzet rendezését most már az új megyei tanácstól várják, ami pedig a cégvezetés által közzétett 1400 lejes átlagfizetést illeti, abban az igazgatói, felügyelői stb. pénzek is benne vannak, s némelyik tisztséggel havi két órányi tevékenységért több jár, mint egy munkásnak a napi tíz-tizenkettőért. Az utászok 900—1200 lejért heti hatvan órát dolgoznak, az alapbérük 600—700 lej (ebből lejönnek az adók), és a hétköznapokra kapnak ebédjegyet is (szombatokra nem). A kért 35 százalékos béremelés tehát nem sok, így is ezer lej alatt maradna a napi nyolc óráért járó fizetés — állítják az egybegyűltek. Következő lépésként Vintilă országos megmozdulások szervezését nevezte meg, illetve a közigazgatási minisztérium megkeresését.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1326
szavazógép
2008-06-21: Közélet - Kisgyörgy Zoltán:

Nyári csend Lécfalván

A csend viszonylagos, és kimondottan a tervezett megyei szemétlerakat helyzetére vonatkozik. Mint mondták: ,,A helyhatósági választások hevében senki sem foglalkozott ezzel a kérdéssel, de félő, hogy az új megyevezetés újra napirendre tűzi a témát." Lécfalva ma már nem az elzárt, nehezen megközelíthető falvak egyike, félig aszfalton, félig pedig jó makadámúton gurulhat a falu felé bármilyen jármű.
2008-06-21: Közélet - x:

Székelyföldi kamarazenekar alakulna

Együtt koncertezett szerda este a Csíki Kamarazenekar és a Georgius Kamarazenekar a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, a harminckét zenész J. S. Bach, G. PH. Telemann és F. Händel műveiből adott elő.