Maksa községnek része csupán, de Eresztevény épp oly fontos számára, mint a többi hozzá tartozó falu, sőt, kiemeltebb, hiszen ennek az egykor önálló településnek a temetőjében található Gábor Áron sírhelye, azé a Gábor Ároné, aki méltán kiérdemelte a magyar nemzet hőse címet, aki a székelység mai önrendelkezési harcának igazi példaképe – mondta köszöntőjében Deszke János maksai polgármester.
Deszke János polgármester beszédében felidézte az emlékmű és a kopjafaerdő kialakulásának történetét, örömmel nyugtázva, hogy immár nemcsak erdélyi és anyaországi települések, szervezetek, de felvidékiek is fontosnak tartják a jelállítást.
Hogy mennyire fontos Maksa számára Eresztevény, mi sem jelzi jobban, mint az ünnepségre szervezett műsoruk: helybéli, de az eresztevényi iskola megszűnte miatt a községközponti Orbán Balázs Általános Iskolába járó, II. osztályt végzett Sorbán Henrietta kezdte az előadások sorát, a székely ruhába öltözött kislány korát meghazudtoló hévvel szavalva el Mentovics Éva Megvédjük a hazánkat! című versét. Igyártó Aliz, Kovács Katalin és Kis Linda, szintén az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak csengő hangján elénekelt Mert a haza nem eladó és Gábor Áron rézágyúja elnyomta az országúton közlekedő autók zaját, az eresztevényi születésű, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző XI. osztályát végzett diákja, Mocsel Andrea pedig Petőfi Sándor 1848 című versét adta elő meglepő átéléssel.
Ünnepi beszédében Balázs Antal elmondta, nagyobb örömet el sem tud képzelni, mint hogy Gábor Áron nagy síremlékét olyan kis emlékjelek vegyék körbe, amilyenek őt megilletik. Hiszen nagyon régen elődeink is harcosaik sírját saját hadi eszközükkel, kopjájukkal jelölték meg, a díszítésben is az egyszerűséget kedvelő székely ember pedig ebből alakította ki a később fejfaként alkalmazott kopjafát. Emlékeztetett, három évvel ezelőtt, a Gábor Áron Emlékévben kezdődött a síremlék melletti kopjafaállítás, az ezúttal avatandó emlékjelekkel immár 37-re nő számuk. Felidézte, 125 év óta az emlékmű előtt elvonuló székely emberek leveszik kalapjukat, ekként fejezve ki tiszteletüket Gábor Áron emléke előtt. Kalapemelés az is, hogy most újabb kopjafákat avatunk, és kalapemelés az is, hogy akik fontosnak tartják nemzeti hősünk emlékét megőrizni, azok eljöttek az ünnepségre, jelentette ki Balázs Antal, külön méltatva a Regnum Marianum Alapítvány és az 1956-os Magyarok Világszövetsége kettős kopjafáját állíttató prof. dr. Vincze János és felesége, Tiszay Gabriella jelenlétét, akik erre az alkalomra utaztak több száz kilométert, „mert úgy érezték, itt a helyük”.
Az öt új emlékjelet – az alapítvány és a világszövetség kettőse mellett a Bács-Kiskun megyei Szank, Illyefalva, Réty és Maksa község kopjafáját – az eresztevényi kis templom harangjának zúgása közepette avatták fel állíttatóik, piros-fehér-zöld és kék-arany szalagos koszorúkat helyezve rájuk, majd a Kelemen Alpár vezényelte szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör ’48-as nótákból összeállított előadása fokozta magasztossá a megemlékezés hangulatát.
Elpusztíthatatlan az a nép, amely végérvényesen sohasem temeti el hőseit – kezdte beszédét Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész. Csatát nyerhetnek ágyúk, de diadalt csak a szabadságharcosok arathatnak, mert az olyan ember, aki képes kiállni igazsága mellett, csodákat tud művelni. Így történt 1848–49-ben is, eleink csodával határos dolgot tettek, amikor a semmiből teremtették meg az önvédelem feltételeit – ha van, mire visszatekintsen, amiből erőt merítsen a ma is megmaradásáért küzdő székelység, úgy az az 1848–49-es szabadságharc. És ha van igazán szent helye a székelységnek, az eresztevényi Gábor Áron síremlék az egyik, a sepsiszentgyörgyi volt Vármegyeháza, ahol kimondatott a Lészen ágyú! és ezáltal az önvédelmi harc, a másik. Halottaink nem a földben vannak, a halhatatlan lélek itt van bennünk, és csak azért sem engedünk a negyvennyolcból, és hisszük, hogy túléljük a százötven éveket, mert megmaradásunk az igazságról szól – zárta beszédét a lelkész.
Györgyi Zsolt maksai református lelkész az emberi gondolatok mellé Isten igéjét társítva kért áldást a megemlékezésre, kiemelve a jelállítás fontosságát, „hogy hagyjunk magunk után valamit ebben a zajos, önmaga körül is forgó világban”. Erő, békesség, reménység áradjon rátok – mondta zárszóként a tiszteletes. Az ünnepség himnuszaink közös eléneklésével zárult.