Magyarörmény, székelymagyar

2017. augusztus 4., péntek, Nyílttér

A két irányból is szorongatott, üldözött örmények az idők folyamán többször is vettek vándorbotot a kezükbe, és még a véres leszámolás (1915) előtt, a 17. század végén eljutottak Erdélybe is, ahol a befogadó fejedelem (Apafi Mihály) biztosította békés létüket. Elkerülhetetlen volt – már csak kiterjedt kereskedői kapcsolatuk, de a magyar anyanyelvűekkel kötött házasságuk miatt is – a magyar nyelv elsajátítása, majd saját nyelvük lassú kopása, elmaradása.

 

Az erdélyi örmények beolvadtak a magyarságba, és tevékeny részt vettek az ország gazdagabbá, virágzóbbá tételében pénzükkel, tehetségükkel. De az 1848/49-es magyar forradalomban és a nemzeti felszabadulásért vívott háborúban sem kímélték vagyonukat, életüket immár hazájuknak vallott Magyarországon. Így előbb örménymagyarok voltak, napjainkban immár teljesen magyarrá válva, magyarörményekként vesznek részt Magyarországon az önkormányzati választásokon. Az örmény nyelvet már rég nem beszélik, és csak a homályba vesző távol (olykor jellegzetes örmény külsejük) idézi még fel valamikori őseiket. Ám még őrzik étkezési, vallási hagyományaikat, és egyre öntudatosabban keresik származásuk forrását. Ami évek óta bosszúságuk: a frissen bevándorolt örmények, a „valódik” „megélhetési” örményeknek csúfolják a nemzetiséget váltott valamikori rokonaikat.
Nos, itt tartunk jelenleg Magyarországon. A magyarörmények és az örményörmények béka-egér harca amennyire kicsinyes, annyira nevetséges. A magyarörmények panaszkodnak a költségvetésben biztosított elégtelen összeg miatt, az örményörmények még ezt is sokallják, hiszen magyarok ők, mondják, csak felvették örmény minőségüket az e címen biztosított állami, pénzben kifejezett elismerésért. Romániában ennél sokkal egyszerűbben oldották meg a kérdést. Pambuccian úr a többi nemzetiséggel együtt egymaga képviseli a romániai örményeket a képviselőházban. Ő „a többi nemzetiség” szóvivője. Az erdélyi magyarörmények a „valódi”, romániai örményekkel nem tartják a kapcsolatot, csak a magyarországiakkal.
A napokban Váradi (Csibi) Barna (ugyan miféle ember lehet ez a kóbor lovag?) magyarországi felvetése miatt – uborkaszezonban lévén – lázba jött a székely közbeszéd. Pró és kontra vérig menő vita bontakozott ki, hogy a székely önálló nemzet-e, avagy része a magyarságnak. Kell-e külön székely képviselet (a magyarörményekéhez hasonló) Magyarországon (és nálunk is) vagy sem? A vita részleteiben egyelőre a magyar médiában kapott helyet (hál’ istennek!) – és itt, akit egyáltalán érdekel, megtudhatja, hogy ki kivel és ki ki ellen. A román média még nem harapott rá (de ami késik, nem múlik). Ha felfigyel a mi kis belső vitánkra, akkor újból leporolja a „román eredetű székely” elméletét. Ceaușescu sikerrel támogatta és alkalmazta a külön nemzetiség elvét, és erről – a népszámláláskor – a mai napig nem szoktak le, emígy csökkentve a magyar nemzetiségű lakosság számát.
Számomra is komoly gondot okozott a kérdés. Megingatta eddigi meggyőződésemet, miszerint én magyar vagyok. Kezdtem visszalapozni őseim történetét. Teljesen meghökkentem eddigi téves felfogásom miatt a százalékok kapcsán. Nos, számoljunk. Van bennem 12,5 százalék örmény, 40 százalék székely, 35 százalék magyar és 12,5 százalék ruszin. Legyek igazságtalan a kisebbségben lévő genetikai állományomhoz, és nyilvánítsam magam székelynek? Nem teszem. Lemondok az örmény és ruszin őseimről, és ezennel székelymagyarnak tekintem magam. De azért nem esem bele Ceaușescu csapdájába. Mégis megmaradok magyarmagyarnak.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 802
szavazógép
2017-08-04: Nyílttér - Iochom István:

Elutasított könyvadomány

Múlt pénteken a kézdivásárhelyi Vass Imre, a Kézdiszéki Székely Tanács alelnöke az általa hazai és magyarországi adományokból összegyűjtött mintegy kétezres könyvadománnyal Bákó megyébe ment, hogy átadja valamelyik iskolának, amelyben nem kötelező magyar oktatás is zajlik.
2017-08-04: Nyílttér - Pálmai Tamás:

Margó margója (Búcsú dr. Péter Margarettától)

Megtörtént, ami tudtuk, hogy meg fog történni. Dr. Péter Margaretta nincs már. Őrzöm utolsó mosolyát, utolsó szavait júniusból, amikor odasúgta: aztán hívjál vasárnaponként. Hívtam. Akkor beszéltünk utoljára. Érződött a hangján: elég volt. Szédelegve, a szavakat keresve sütötte híres pizzáját, mert otthon vannak a gyermekek. Otthon voltak, vannak, mert mindenki érezte: most ezt kell tenni. Így együtt volt a család az utolsó percekben, és kézben volt a kéz. Így kellett megtörténnie annak, ami elkerülhetetlen, ha már megszülettünk.