Gyermekkori barátom, akivel felnőttem, játszottam, zenéltem a magnók és bakelitlemezek hőskorában, akivel együtt éltem meg az első szerelmek szépségesen nehéz korszakát, most egyedül maradt. Társ nélkül, de nem barátok nélkül. Mert az igazi barátság a megismerkedéstől a halálig tart. S tán a síron túl is, mint az igazi szerelmek. Mint a Lacié és a Margóé volt.
Laciért sokat izgultunk. Először a szeme miatt, hisz teniszezés alatt retináját megsértette a labda. Hősiesen tűrve a mozdulatlan fekvést meggyógyult. Aztán jöttek a felvételik, és szurkolásunk sikert szült: bent volt az orvosin. Drukkoltunk, hogy Iaşi-ból Marosvásárhelyre kerüljön. Ez is összejött. Végül féltettük, nehogy kihasználják jóhiszeműségét, jóságát a haszonlesőbb leányzók. Ekkor jött Margó, és természetességével, szívjóságával, derűjével, humorával „lecsapott Piculára”. Ahogy mi is megismertük, elszállt minden aggodalmunk. Tudtuk, jó kezekben lesz a barátunk, és ebben nem is csalódtunk. Esküvőjük feledhetetlen maradt. Nemcsak a szép mulatság, hanem a bizakodás, az optimizmus ragadt meg akkor mindenkit. Bár cudar időszakot éltünk, ők ketten a mosolygó jövő voltak mindannyiunk számára. S ez vezérelte Margót abban a hivatásban is, amit választott: a gyermekek gyógyításában. Karrierje vége felé is, osztályvezetőként, s mielőtt korai nyugdíjba kergette volna a betegség, megfeszítve dolgozott. Mert olyan főnök volt, aki többet ügyelt mindenkinél, s nem a pénzért. Szeretett kollegáit kímélte.
Amikor kiderült a baj, halált megvetve, tanítani való módon, kéz a kézben Lacival mentek szembe az ellenséggel. Amit ezen évek (!!!) alatt felmutattak, az maga volt a csoda. Közös barátunkkal, Gábellel csak így emlegettük őket: a csodapár. Szenvedésről szavukat nem hallottuk, hogylétüket firtató kérdéseinkre kizárólag azt felelték: jól! Kemoterápia, paróka, kórház, kezelések mintha nem is léteznének. Csak a derű, a remény, a csodálatosan szép élet párként, a barátok, a kirándulások, a gyermekek hazavárása. Csak erről szólt az életük. Keresztkomáink voltak, az én gyermekemnek meg példaképek.
Kedves Margó! Most este van, temetésed előestéjén írok. Holnap találkozunk. S aztán majd ismét, amikor mi is utánad megyünk. Lacid, Piculád marad még. Őt nem engedjük most veled. Kevés az orvos Erdélyben, s még kevesebb a magyar. Rá még szükség van, és ő marad, mert ő ilyen. Vezetékneve döntő: Péter, a szikla. Aki mindig marad, hogy megtaláljuk, hol is a haza.
Isten nyugtasson békében, kedves Margó. Téged meg őrizzen meg, kedves Laci, gyermekeiddel együtt. Holnap veled is találkozunk.
Margó margóján ennyit ma. A margó betelt.