Elsőként és mindenekelőtt az úttal van a baj. Kátyús nagyon, az egyenes, majd kanyargó aszfaltcsík igen-igen kéri az új szőnyeget, de bár a lyukak eltüntetését. És az is javára válna a városnak, ha valamiképp el lehetne tüntetni az út mentén legelésző lovakat, látványnak érdekes, lovas nemzeti mivoltunkat is ékesen szemlélteti, de a déli hőségben az útszéli fák árnyékába behúzódó, a fél úttestet elfoglaló állatok jelenléte már se nem szép, se nem biztonságos a közlekedésre nézve.
Az út fölé tetőként boruló hatalmas fák árnyékában kimondottan kellemes az autózás, a táj szépségében csupán a sofőr nem tud gyönyörködni – egy tengelytörés nem éri meg a látványt. Ellenben a gödrök kerülgetésével elfoglalt autóvezetőnek is feltűnik, hogy az út mentén sehol nem látni szemetet, az itt kialakított néhány pihenő környezete épp oly tiszta, akárcsak az árok vagy az erdőszél. A feltűnően szemétmentes környezetet az itt eljárók számlájára írni túlzás volna, minden bizonnyal szorgos kezek munkája teszi ilyenné – ha ezért fizeti az autós a „köztisztasági illeték a kirándulóhelyek karbantartásáért” feliratú „belépőt”, nem kidobott pénz a háromlejes taksa.
Sugásfürdő kicsinyke település, a kiránduló az első parkolóban hagyja autóját, gyalog indul felfedező útjára. A szabadtéri medence nem vonzza csobbanásra, bár az értő látogató tudja, a félig feltöltött lubickolóban a víz nem a kosztól zavaros, hanem ilyen színű és állagú a bele eresztett forrásvíz, s az aljából felszálló buborékok sem holmi rejtélyes élőlényektől származnak, hanem a földből feltörő gázoktól. Talán a medence faláról lehullott csempék vagy a víz színén úszkáló gallyak ijesztik el a hűsöléstől. A mofettát minden bizonnyal az ízületi fájdalmaik enyhítésében reménykedők használják, és hogy ők megbecsülik eme létesítményt, arra a benn tapasztalható rend és tisztaság utal – meg az ablakpárkányon található gyufásdoboz, ami itt felettébb hasznos mérőeszköz.
Aszfaltozott út vezet lejjebb, a település „központjába”, a civilizációs szemétnek nyoma sem. Tervezési vagy kivitelezési hibáról árulkodik a több helyen is az úttestet visszahódítani szándékozó természet: a sánc szép lassan bekebelezi a szegélyköveket, bebújik az aszfalt alá is. Arrébb az útból némi ágak állanak ki, ez nem a meggyökereztetés sajátos módja, hanem a beszakadó aknafedőre figyelmezteti az autósokat. A tájba illő buszmegálló kissé rozoga, ráférne egy felújítás, a városi közszállítás jelzőtábláját megette a rozsda, azt is jó volna „dinósra” cserélni. A buszmegálló mellett egy régebb kivágott fa lombhulladéka várja a jótékony enyészetet, világlátott turista számára zavaró a látvány. Miként a villanyoszlopok összevisszasága is, az esti világítást szolgáló, nosztalgikus hangulatú fekete vasoszlopok mellett ronda kontrasztként virítanak a betonpóznák, rajtuk még rondább kábelek tömkelegével.
A kezelőközpont kéményéből vékony füstcsík száll a felhőtlen égre, benn nem túl nagy a mozgás, de mindig akad látogató. Néha többen veszik igénybe a meleg vizes fürdőt, esetleg a masszázságyat, máskor alig akad érdeklődő. A kínai meg a török turisták nyilván nem ezért zarándokoltak idáig, de ha már erre tévedtek, kihasználták az alkalmat. A kalandparkban ügyességüket, vagy a mászófalon erejüket kipróbáló gyerekek már nem véletlen keveredtek Sugásfürdőre: nyáron kitűnő szórakozás ez számukra. A szülők majd délután mennek vissza a borvizes fürdőbe – az hét közben délelőtt ugyanis zárva tart.
Lenne itt még néhány sportolási lehetőség, edzőtermet rendeztek be az egykori vendéglőben, mellette teniszpálya éjszakai megvilágítási lehetőséggel, szemben golfpálya a valamikori állatkert egy lapályos részén – Sugásfürdő mégis inkább csendességéért, családias hangulatáért vonzó. A domboldalban meghúzódó villákat – a néhai nagy bulik színhelyeit – pedig nem keresi fel az alkalmi látogató. Miként az elhagyatottnak kinéző, lombok takarta épületeket, a múltat is fedje jótékony homály.