dr. Péter Margarettától – Margucitól –, a megyei kórház gyermekosztályának néhai osztályvezető főorvos diabetológusától
Kedves Marguci!
2017. július 28-án péntek délután 3-kor voltam Nálad utoljára az intenzív osztályon, mondván: jöttem elbúcsúzni Medjugorjéba indulásom előtt. Erre Te egy angyali mosollyal válaszoltál, amelyet magammal vittem. Megérkezésünkkor kaptam az értesítést, hogy befejeződött a nagy küzdelmed. Temetésed órájában ott gyújtottam Neked gyertyát, és adtam hálát Érted Istennek. Még indulás előtt azt gondoltam: ahogy az Úr akarja, úgy legyen. A röpke búcsúzást most kiegészítem, részint azokkal a gondolatokkal, amelyeket az októberi nyugdíjas búcsúztatódra forgattam magamban.
Köszönjük, hogy voltál nekünk. Köszönjük a humorodat, a szelídségedet és optimizmusodat. Hálásak vagyunk a békességet kereső és fenntartó vezetésedért, a munkaközösség egységét ápoló szellem továbbviteléért. Köszönjük szolgálataidat, amelyeket mindenki felé derűsen és természetes egyszerűséggel tettél. A „mindig mindenkinek jót és jól tenni” elv Neked magától értetődő volt. Élted azt, hogy „nagyobb boldogság adni, mint kapni”. Nagy szeretettel osztottad mindenkinek az Általad készített sok finomságot.
Szívélyes és megnyugtató voltál a kis betegekhez, a minőségi szakértelem mellé egy kis cirógatást és becézgetést is társítva olykor bátorításul. Kitartó türelemmel viszonyultál a hozzátartozókhoz, különösen a cukorbeteg gyerekek szüleihez, akik nehezen tudták elfogadni a valóságot. Nagy béketűréssel hordoztad saját keresztjeidet, nem zúgolódtál, inkább viccesen átlendítetted az ügyet. Az előretekintés, a jó kihámozása vezérelt a nagy megpróbáltatások idején. Példásan helytálltál mind a családban, mind a szakmában, a munkahelyen...
Családtagjaidnak annyi szeretettel adtál újabbnál újabb, egyedi beceneveket, és az ő részükről visszasugárzott az Érted való aggódás és segíteni akarás. Amikor pedig már csak a szerető jelenlét maradt, ők vigasztalásul melletted voltak. Olyan megható volt az intenzív osztályon, ahogy Kokili és Zuza jobbról-balról simogatta a kezedet, nagy-nagy szeretettel puszilták szerre a homlokodat, miközben igazították a párnádat, és Lackó őrködött mellettetek. Azt a meghitt csendet csak tisztelni lehetett. A mély fájdalomban is méltóságteljesen fennkölt volt, mint ahogyan a hároméves keresztutad is.
Isten irgalmas szeretetébe ajánlunk, nyugodj békében, szia, Marguci.
Dr. Kovács Zita gyermekgyógyász főorvos
