Aki megismerte a nyugati vonatok kényelmét, meglepetten tapasztalhatja, hogy a Sepsiszentgyörgy—Bereck szárnyvonalon például a dán vagy francia személyszállításhoz hasonló körülmények között utazhat az utóbbi időben.
Tiszta plüssülések a második osztályon is, elegáns vagonbelső megfelelő lengéscsillapítókkal, hangszigeteléssel, rádióműsorral, hangszórós kalauzolással, udvarias jegyellenőrzéssel ,,körítve". Civilizált viszonyok a Vad-Keleten. A valamikori hírhedt vicinális minősítés annyira nem illik rá a mai állapotokra, hogy első benyomásai hatására az ember legszívesebben az Intercity felszereltségéhez mérné, amit lát.
Aki elszokott — mert a CFR valósággal leszoktatta róla — a vonattól, s annyi év után először száll fel rá, most legfeljebb arra emlékezhet, megírta volt az újság, baj volt a szárnyvonal forgalmának privatizálásával, cserélődtek a cégek. Mi is történt tulajdonképpen, és hogyan alakult ki az a helyzet, melyben ma a kovásznai fürdőre utazó vendég egészen európai színvonalú szállításnak örvendhet legalább a megyeszékhely és a fürdőváros között?
A sepsiszentgyörgyi pályaudvar hátsó traktusában Regiotrans felirat jelzi a vaskapun, hol székel a járatot működtető brassói cég irodája. A szentgyörgyi részleg felelőse Valentin Ceapraz mérnök, aki mellett a helybéli Sigmond Mihály felel a forgalombiztonságért és a mozdonyvezetők képzéséért.
Nos, érdeklődésünk nyomán lassan élesebb kontúrokat ölt a kép.
A Regiotrans két éve üzemelteti a kézdi szárnyvonal járatát, egyebek mellett együtt a Balázsfalva—Parajd, Segesvár—Udvarhely, Brassó—Zernyest stb. mellékvonalak forgalmával, érdekeltsége van a Bánságban is, és igazi újdonságként, elsőként a magáncégek között, most indítja be a Fekete-tenger partjára szállító vonatát, melyen még légkondicionálás is lesz.
A cég lábra állításában a Keolis nevű francia vállalat segédkezett, a most üzemelő motorvonatok is tőle származnak. Szentgyörgy állomásán olyan gépet mutattak nekem, mely nemrég még Párizs és Chartres között futott. A francia cég részesedését végül a román felvásárolta, és önállósult. A korábbi privatizáció, egy ploieşti-i vállalkozás csődjéből okvetlen tanulni kellett — mondja Sigmond Mihály. Annak a cégnek sem kellő tapasztalata nem volt egy ilyen szolgáltatáshoz, az ellenőrzés feladatát nem tudta kellőképpen ellátni, sem a pazarlásnak gátat szabni, ezért 2005-ben, féléves kísérletezés után végül lehúzta a rolót.
Az új cég második éve van birtokon belül, s legfőbb gondja az utasok bizalmának visszahódítása. Sigmond szerint e törekvésnek a vagonok kényelmének, tisztaságának és a közlekedés pontosságának árán okvetlenül sikerrel kell járnia. Kézdi felé sok bérletest veszített a vasút, az ingázókat foglalkoztató cégek autóbuszokat fogadnak meg nagy előszeretettel ilyen természetű szolgáltatásra. Jó tudni azonban, hogy a buszjegy nem olcsóbb a vonatjegynél. A cég iparkodik alkalmazkodni az elvárásokhoz, nemrég visszaállította például a cófalvi megállót. 24 óra alatt hat pár oda-vissza járatot működtet, s igazán csak javára írható, hogy negyvenöt alkalmazottja, köztük tizenkét mozdonyvezetője, jórészt helybéli. Érzésünk szerint a vasúti személyszállítás becsületének helyreállítását valahol itt kell kezdeni.