Mutatósra vált a ronda
Vasbeton szarkofágok
Nincs mit szépíteni, Sepsiszentgyörgy egyik legrondább, idomtalan negyede volt az állomási betonkockákból álló, a célszerűségnek többszörösen is híjával lévő házegyüttese, különösen annak hátsó, kaszárnya felé eső része, melynek mindenhez, de a szépséghez aztán igazán semmi köze nem volt.
Hogy egy ilyen túlzsúfolt, elemi városrendezési és építészeti szempontokat mellőző szörnyűség hogyan jött létre, sokan emlékeznek rá. A ceausiszta korszakban, az aránytévesztés végül csődbe juttató, rendetlen rendjén, mire a városra zúdított sok ember számára megkezdődött az építkezés, akkorra már ésszerűtlen párthatározatok kötötték meg a tervezők kezét, szabták meg, különben pazarló gazdálkodást felszámolni képtelen módon, a felhasználható cement mennyiségét, s az infrastrukturális takarékoskodás döntötte el a tömbházak közti távolságot stb. A szigorú és ésszerűtlen építkezés végül szörnyeket szült. Ezt tette még elviselhetetlenebbé a hetvenes évekbeli villany- és gázmegvonás, amikor is az állandó áramszünetek, az elégtelen fűtés a prehisztórikus barlangok hidegével ismertette meg az ország blokklakó népét. No, de nem kívánom tovább ragozni e témát. Az itt olcsón lakásra találók és azt otthonukká avatók igyekezete ugyanis minden tiszteletet megérdemel. Eme iparkodást azonban valósággal megcsúfolta nap mint nap a betonkockák közvetlen környezete, a szemetes és szűk, dísznövényzet nélküli udvar, a szemétlerakóhelyek lehangoló látványa, az eső mosta panelházak kifakult színe, az ezer sebből vérző, ezer hibában szenvedő víz-, gáz- villany- és csatornahálózat, a lakók kedvetlensége, a nyomorúságba való beletörődése.
* Ha ma mégis csodalátó túrára lett érdemes e negyed, az egy országosan is úttörőnek számító tervnek és munkálatnak köszönhető. Lapunk hírt adott már róla, az itteni lakószövetség pályázatot nyert, és a beindult felújításra ma a minisztérium is mint követendőre hivatkozik. A szűkszavú tudósítás nyomán tett helyszíni szemlén érdekes dolgokat tapasztaltunk. Mindenekelőtt figyelmet érdemelnek az akár szenzációszámba menő fűtésszámlák: a tömbházak polisztirollapokkal való burkolása, a hőszigetelés nyomán jelentős mértékben csökkentek a lakók fűtésköltségei. A 6-os tömbház lakói már hőszigetelt épületben vészelték át a telet, Katona Imrééknél a tavalyi 1,4 millió fizetnivaló az idén havi 900 000-re csökkent, Miklós Zsófia kettő fölött fizetett a tavaly, s az idén másfelet vagy kevesebbet, Papp Ágnes szintén kettő helyett 1,2-t háromszobás lakásáért, holott a gázár közben tetemesen emelkedett. A lakók ugyan mindig találnak apróbb kifogásolnivalót az építők munkájában, a negyed külsejének megváltozását, a kiadásaikat apasztó hőszigetelést azonban nem tudják nem méltányolni. A tél folyamán a lakások falai kiszáradtak, nem egy helyt eltűnt a penész, mely két évtizede vetette bele magát a betonba, és onnan kiirtani nem lehetett. Ahhoz ugyanis melegre lett volna szükség. Egy másik lakó havi gázszámlája hárommillió helyett csak másfélre rúgott az idén, mi több, gatyában járhatott bent egész télen — meséli, mint akinek régi kényelmi igénye teljesült. A megkérdezettek 35—40 millió lejt tartoznak fizetni két év alatt a vállalkozónak, havi olyan másfél millió lejes részletekben, az összköltségek harmada terheli őket. Csodának minősítik Érdemes felfigyelni arra, mennyire más a mai építőtelep, mint a hajdani, nem nyüzsög az a sok ember az állványokon és alant, mint hajdanán, mintha azt akarná bizonyítani valaki (nyilván, a racionálisabb munkaszervezés), hogy sokkal kisebb létszámmal sokkal több végezhető. Az építők szívesen magyaráznak. Márton Domokos, a fővállalkozó Bi-Turn Kft. munkavezetője pár tucat embert igazgat, ennél kisebb létszámmal van jelen a Bau-Cont Kft. két fiatal társtulajdonosa, Máthé Attila és Asztalos György. A fizikai munkát és irányítást egyaránt végző két ifjú története kimondottan érdekes. ,,Magyarországra mentünk ki pénzt keresni, ott az építőtelepen köteleztek a továbbtanulásra, így végeztünk munka mellett a budapesti műszaki egyetemen, és szereztünk technikusi képzettséget. Hazajöttünk vállalkozni." Kérdésemre elmondják, legalább kétszázmillió kell egy ilyen alvállalkozói feladat ellátására kezdőtőkeként, gépeket kellett venni, felszerelést. Személy szerint elégedettek a fővállalkozóval, mert rendesen fizet, különben beadhatnák a kulcsot. ,,Nálunk a törvény három láncszemet engedélyez az alvállalkozásban, azaz az első alvállalkozó még legfeljebb egy második cégnek adhatja tovább a munkát. Helyes intézkedés, Magyarországon másképp van, a sokadik alvállalkozó érthető módon már csak a minőség rovására tudja ellátni feladatát." A két fiatal szakember szerint a hőszigetelés technológiája már ötven éve létezik, csak a diktatúra Romániájában az ismert okokból nem alkalmazták. Márton Domokos a szocializmus építőtelepein edződött mester, külföldi tapasztalatiról írtunk már a lapban. Azóta hazatért, és Bíró László cégtulajdonos megbízásából munkavezetőként ügyel fel a munkára. Mutatja, milyen fázisokból áll a hőszigetelés: a szentgyörgyi viszonylatban nagyobb építő vállalkozásnak számító Bi-Turn emberei többfelé dolgoznak az országban. A megtisztított falra ragasztóval öt pontban viszik fel a tíz centi vastag polisztirollapokat, négyzetméterenként meghatározott számú műanyag dibnivel erősítik oda, arra kívülről műanyag hálót ragasztanak, a második rend hálót beleglettolják, azt lecsiszolják, legrundolják, majd színes vakolatot visznek fel rá alig másfél milliméteres vastagságban. Hát sokat változott az építőmesterség alig pár év leforgása alatt! Az elkészült tömbházak a legszebb pasztellszínekben pompáznak, a sárga különféle árnyalatai mellett láthatni zöldet, világosbarnát, ezek fehér felületekkel váltakoznak, megtalálható az orgonaszín is. Az alapokat nemes vakolattal, dunakaviccsal burkolják. Az épület különben, ha megkopogtatják, tompán szól, mint a doboz. A festéket hengerrel viszik fel, több helyt is dicsérik a szentgyörgyi festéket, jobb, mint a magyar. A tető, a pince és a belső lépcsőház külön norma szerinti burkolatot kap. Folyik egyúttal a nyílászárók cseréje, hőszigetelt ablakokat, ajtókat szerelnek be, és felújítják a teraszokat. Külön említést érdemel a műanyag lappal burkolt erkélyek szemet nyugtató látványa, esztétikailag e kacatokkal telezsúfolt pincepótlók tákolmány volta csúfította el leginkább korábban a tömbházakat. Dulányi Enikő lakóbizottsági elnök az egész felújítás spiritus rektora, állítása szerint legalább tizenötször járt Bukarestben, és kilincselt hat éven át a minisztériumban, míg a pályázatot megnyerte. Energikus, ambiciózus asszony, érezhetően kezében tartja most is az egész vállalkozást, pedig nem kis tettről, egy egész negyed tatarozásáról van szó. Nem kevéssel tartoznak neki a huszonvalahány tömbház 427 lakásának tulajdonosai, a hasonló tettrekészség az ő munkakörében nem mindennapi dolog. Benevezését az RMDSZ választási listára ugyan nem koronázta siker, de ez nem kedvetleníti el. Az épületek manzárdosítása, a lapos tetejű tömbök sátortetővel való ellátása is szóba jött, de nagyon megnehezítette volna a folyamatot. (Mint ismeretes, a lapos tető e csapadékos éghajlaton nem igazán célszerű.) Maradt a hőszigetelési program, melyre a pénzt részben az unió adja. A költségek harmadát ebből állja az állam, a másik egyharmada a település költségvetéséből származik, amit a lakók egészítenek ki száz százalékra. Dulányi Enikő úgy tudja, a fűtésköltség hatvan százalékát takaríthatják meg a burkolás következtében a negyedbeliek. A felújítás a hideg vizes csövek és csapok kicserélésére is kiterjed, gondoskodnak új játszóterek berendezéséről, az utak aszfaltozásáról. Ne mulasszuk el, ha tehetjük, sétáljunk ki oda, ahova korábban a lábunkat sem volt érdemes vagy tanácsos betenni. És ne feledjük, hogyan festettek korábban a pontatlanul kiöntött betonelemekből hanyagul összerótt panelházaink, hogyan folyt be a csapós eső a kipergett vakolat helyén támadt réseken át a lakásba, hogyan lepte el a penész a külső falakat és sarkokat... Soroljam még? Adja Isten, hogy idővel az ,,aranykorszak" e ,,gyönyörűségeit" és azok túlélő maradványait a város többi blokknegyedéből is száműzni lehessen!