Ma 21 órakor a rangsor 10. helyén álló újonc Sepsi OSK a 7. pozíciót elfoglaló Dinamo vendége lesz a Ştefan cel Mare Stadionban az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának zárómérkőzésén. A mérkőzést a DigiSport, a Dolce Sport és a Look élőben közvetíti.
Mindkét csapat vereséget szenvedett az előző két mérkőzésen: a Sepsi OSK az 5. fordulóban a Medgyesi Gázmetán vendégeként, míg a Dinamo a Kolozsvári CFR otthonában kapott ki, valamint a 6. játéknapon a háromszékiek hazai közönség előtt a kincses városiakkal szemben maradtak alul, a fővárosiak viszont meglepetésre a Jászvásári Poli vendégeként veszítettek három pontot. A szentgyörgyiek eddig mindhárom idegenbeli mérkőzésüket elveszítették az Astra Giurgiu (0–1), az FC Botoşani (1–5) és a Medgyesi Gázmetán (1–2) ellen. A Cosmin Contra által irányított Dinamo az utóbbi kilenc hazai mérkőzéséből mindössze egyet veszített el júliusban – az FC Botoşani csapatával szemben (0–1) –, de emellett hazai környezetben hat győzelem és két döntetlen a mérlegük. Az eddigi hat meccsen az újonc háromszékiek 5 gólt szereztek, és 11 találat landolt a hálójukban, míg a fővárosi piros-fehérek 8 alkalommal voltak eredményesek és 5 gólt kaptak.
„Nehéz mérkőzésünk lesz egy olyan nagyon erős csapat ellen, mint a Bukaresti Dinamo. Biztos vagyok benne, hogy a fővárosi szurkolók részéről különleges fogadtatásban lesz részünk, de ez minket annál jobban kell hogy motiváljon. Tisztában vagyunk vele, hogy a csapatok tudásszintje és célkitűzése különböző, viszont bízunk magunkban, és megpróbáljuk kihozni a maximumot. Sajnos, Cristian Oroş, Dragoş Huiban, Patrick Petre és Fülöp István problémákkal küszködik, de azon vagyunk, hogy a mérkőzésig bevethetőek legyenek. Ez már az orvos hatáskörébe tartozik, de biztató jelek vannak arra, hogy játékképesek lesznek” – nyilatkozta a pénteki sajtótájékoztatón Valentin Suciu vezetőedző, aki azt is hozzátette: a Kolozsvári CFR ellen újabb gyerekes hibákat követtek el, amelyeket remélhetőleg a Dinamo ellen nem ismételnek meg.
A találkozó érdekessége, hogy két Sepsi OSK-játékos, Patrick Petre és Constantin Grecu korábban már játszott a Dinamo mezében. Előbbi a fővárosiaknál nevelkedett és mutatkozott be az élvonalban, ahol 19 mérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett, majd idén a szezon kezdete előtt kölcsönadták az újonc háromszéki alakulatnak. Utóbbi 2013 augusztusában igazolt a Dinamo együtteséhez, ahol egy és fél évet töltött, majd 2015 januárjában csapatot váltott.
„Ez a Dinamo teljesen más, mint amikor évekkel ezelőtt én a fővárosban játszottam. Nagyon szép időszakom volt a csapatnál, ahol a szurkolók nagyszerűek voltak, akárcsak Sepsiszentgyörgyön. Remélem, hogy a lehető legjobb eredményt sikerül elérnünk egy olyan csapat ellen, amely minden évben a bajnoki cím megszerzéséért harcol. Bizakodva megyünk a Ştefan cel Mare Stadionba, ahonnan pozitív eredménnyel szeretnénk távozni” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Constantin Grecu.
A 7. forduló eredményei: Astra–Jászvásári Poli 0–0, Medgyesi Gázmetán–Temesvári Poli 0–2 (gólszerzők: Vaşvari 18., 25.), Bukaresti Juventus–FCSB 1–2 (gsz.: Jorge 1. – öngól, illetve R. Benzar 22., Man 34.), FC Viitorul–Craiova 0–2 (gsz.: Mitriţă 27., 71.). A Kolozsvári CFR–FC Voluntari mérkőzés lapzárta után ért véget, illetve az FC Botoşani–Concordia Chiajna találkozót ma 18.30-tól játsszák. (miska)