A mai erdélyi politika és közélet legkényesebb kérdése az ún. ,,magyar egység" problematikája, amely használható felmutatható védőpajzsként, de támadó fegyverként egyaránt a politikai küzdőtéren.
Egyes törekvések az erdélyi magyarság egységére, mint fizikai valóságra építenek. Ebben a megközelítésben az a tény, hogy az elmúlt húsz évben lélekszámunk közel félmillió emberrel csökkent, hogy politikai-ideológiai szempontból megbomlottak soraink, ijesztően hat. Más felfogásban ez az egység csupán csak illúzió vagy jobbik esetben virtuálisan létező együvétartozás-tudat.
Feltehető a kérdés: van-e egyáltalán erdélyi magyar egység, melyek azok az elemek, amelyek ezt biztosít(hat)ják? A kérdés összetett, a válaszok keresése is több szempontú elemzést igényel.
Ha a nyelv, a magyar érzés- és tudatvilág a meghatározó szempont, akkor kijelenthetjük: igenis van erdélyi magyar egység, egyfajta — politikai programbeszédekbe kívánkozó, történelmi példákra hivatkozó — ,,szónokolt egység": ,,nyelvében él a nemzet", ,,szívet cseréljen az, ki hazát cserél". De ha a szellemi és anyagi kultúrjavak elosztási szintjén keressük az egységet, máris csalódnunk kell. Szakadék tátong a szűk gazdasági és politikai elit és nemzeti közösségünk többi része között.
Az egységhirdető önáltatás egyes hívei megpróbálják újjáéleszteni a két világháború közötti transzszilvanizmus eszméit, ,,transzszilván törekvésekről" beszélnek.
A Kós Károlyra való hivatkozás elégnek tűnik ahhoz, hogy az érzékenyebbek meghatódjanak Erdély másságán, különvalóságán, és e csodálatos és romantikus álom megvalósításán fáradoznak. Dicséretes törekvés, egyelőre kevés gyakorlati eredménnyel.
A kijózanító igazság: a rendszerváltás óta eltelt 18 év után sincs egységes erdélyi (vagy székelyföldi) magyar gazdaság- és kultúrpolitikánk! (Volt viszont ehelyett sikeres RMDSZ-kampányszlogenünk: Erdélyben a jövő!) A mi közéletünkben a politika még mindig csak az a politika, amely közösségünket a román parlamentben és az államhatalomban — jól-rosszul — képviseli, a lehetőségekhez mérten, a román többség lassú demokratizálódási szintjéhez simulva-alkalmazkodva, jogkövető magatartást tanúsítva, védelmezni próbálja.
A nemzeti szolidaritás tágabb és mélyebb fogalom, összetartó erő kellene hogy legyen, amely közösségünk minden egyes tagjával emberként, autonóm gondolkodású — saját lelki-anyagi és szellemi valósággal rendelkező — egyénként (is) számol.
Lelkiismeretlenség a mi körülményeink között politikusaink részéről az egység ,,szó-védelemmé és szó-harccá" való silányítása. A szintézis, az egység útja a gazdasági és a kulturális életben viszont megvalósítható (lenne). Az ,,egység politikája" nem azonos a ,,politikai egység" hangoztatásával, ami csupán hatalmi játék, és annak is meddő.
Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk után hangsúlyoznunk kell, hogy a magyar nemzet kultúrnemzet, ebben a vonatkozásban az egység kultúrfogalom, törekvéseinket éppen ezért a határokon átívelő változatos kultúrerők cselekvő összefogására, a nemzeti identitás értékelvű erősítésére kell összpontosítanunk. És ez sokkal több, mint az Illyés Gyula-i virtuális ,,haza a magasban" utáni vágyakozás.
Az egység fogalma politikába való bevitelének fontos szerepe volt a rendszerváltás után feléledő, mesterségesen is gerjesztett román nacionalizmus elleni küzdelemben. A változóban levő (bár az időnként még fel-felbukkanó magyarellenes jelenségek, nyilatkozatok, autonómiaellenesség stb. figyelmeztető jelek) politikai helyzetben érdekvédelmi szervezetünk vezetői már nem tudják az erdélyi magyarság egészét az egységretorika hangoztatásával és a ,,megosztó", újabban ,,árokásó" jelzőkkel illetett másként gondolkodók arrogáns lekicsinylésével integrálni.
Az RMDSZ történelmi bűne és felelőssége, hogy a ,,kis lépések politikáját" zászlajára tűzve eltávolította soraiból a — bármilyen — kritikát megfogalmazni merészelő politikusokat, a veszélyes radikálisokként megbélyegzett autonómiahíveket. Ennek a tisztogatásnak számos felkészült, régiófejlesztési, önkormányzati szakember is áldozatul esett. (Nagy kár, hogy az RMDSZ belső ellenzéke, a megfelelő szellemi potenciállal rendelkező és ismertté vált Reform Tömörülés felszámolta önmagát. A MIT sértődött kivonulása után pedig egy szemfüles ifjú kiötölte az ,,RMDSZ-szel együttműködni kívánó ifjúsági szervezetek" létrehozását, jelentős anyagi támogatást kapva a paternalista szerepben tetszelgő vezérkartól, széles körű hálózatot sikerült kiépíteniük elsősorban a Székelyföldön. Sokan felismerték, hogy karriert csakis lojalitásukat bizonygatva lehet csinálni, az RMDSZ gondját viseli még a választásokon alulmaradt volt parlamenti képviselőknek, tisztségviselőknek is, prefektusi, államtitkári és egyéb magas, jól fizetett állami intézményi vezetői pozícióba juttatván őket. Így a kör lassan bezárult, sokkarú polipszerű alakzatban: gazdasági-anyagi-politikai-médiabeli összefonódásokban ,,egységesült" és megmerevedett.)
A bírálatot önnön léte, hatalmi pozíciói elleni merényletként felfogó RMDSZ-vezetés a román nacionalista sajtóval karöltve megpróbálta lejáratni Tőkés Lászlót, míg végül 2001-ben megszüntették tiszteletbeli elnökségét is! Ettől — az akkori román kormány által is szorgalmazott — lépéstől remélték az erdélyi magyarság számára a helytállás és politikai bátorság szimbólumává vált személyiség teljes elhallgattatását.
Nagy hiba volt. Ez a ballépés az erdélyi magyarság megosztását és megosztottságát vonta maga után, és eltávolított számos értelmiségit és kisembert is a saját magát szövetségnek (lásd: Egység a sokszínűségben szlogent!) tituláló RMDSZ-től. Ez a kirekesztő politika hívta életre az autonómia ügyét nyíltan felvállaló Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, a Székely Nemzeti Tanácsot, ezért alakult meg a Magyar Polgári Szövetség. 2004-ben sebtében megszavaztatott jog- és alkotmánysértő új törvénnyel, bírósági perekkel az RMDSZ-nek még sikerült megakadályoznia a politikai életbe való belépésüket, de 2008-ban már nem.
A kellőképpen nem tájékozott magyar népesség körében a riogató ,,megosztási" retorika a helyhatósági választásokon sikeresnek bizonyult. Gyakorlott politikusok ügyesen előrevetítették az őszi parlamenti választási kudarcot, amennyiben nem sikerül lesöpörni a frissen alakult Magyar Polgári Pártot a politikai palettáról.
Arrogáns elnöki és ügyvezető-elnöki nyilatkozatokat hallhatunk és olvashatunk, ,,egyszemélyes párt, zsebpárt" stb. A diadalmas ,,győztünk" hurráoptimizmusnak ellentmond azonban a Magyar Polgári Pártra leadott sok ezer magyar szavazat. Rossz politikai kommunikáció a júniusi önkormányzati választások magyar—magyar párharcként, megosztási kísérletként való beállítása, annak a látszatnak a keltése, hogy aki nem RMDSZ-színekben indul, az nem is magyar, hanem legyőzendő, lejáratandó, lekicsinylendő ellenség.
Az RMDSZ nem vitathatja el egyetlen személytől sem a politikai és közéleti szerepvállalás jogát. A Magyar Polgári Párt nem az RMDSZ-t akarta és akarja ,,legyőzni" — ez a politikai naivitás és rágalom összemosása —, hanem egy másfajta, közép-jobboldali, keresztény értékrend felmutatásával, az autonómiaprogram cselekvő megvalósításának szándékával igyekezett belépni a helyi önkormányzatokba. Indulásuknak köszönhetően az önkormányzatokban jelentősen megnőtt a magyar képviselet. (Mégis találunk olyan székelyföldi régi-új polgármestert, aki azon sajnálkozott, hogy a Magyar Polgári Párt jelöltjei jutottak be a városi tanácsba, és kiesett két szimpatikus volt román képviselő!)
A tömbmagyarság igényli a politikai pluralizmust, amely a demokrácia egyik alapfeltétele, és ezzel a ténnyel mindkét oldalnak számolnia kell! A erdélyi magyarságnak ez az egyetlen megújulási lehetősége, másként még tovább erősödik a passzivitás, közömbösség, hiábavalóság és nemtörődömség érzése! A demokráciaellenes, homogenizációs egységretorika pedig egy letűnt kor politikai gondolkodását idézi!
,,Aki azt hiszi, hogy az ő magyarsága a magyarság, aki azt hiszi, hogy csak úgy lehet valaki magyar, ahogyan ő magyar, az annál inkább ellensége a belső (!) lelki egységnek, minél inkább vádol mást ennek az egységnek a megbontásával." (Németh László)
Papp Kincses Emese
