Szabó Zoltán Judóka nyolcvanas-kilencvenes években kibontakozó karakteres kortárs alkotói magatartása, festőként, tárgyalkotóként, performerként egyike volt a legmeghatározóbbaknak az erdélyi művészetben. Ahogy az idő múlik, egyre inkább gyengíti esélyét annak, hogy az a kivételes művészi teljesítmény, amelyet képvisel, kellő hatékonysággal beépülhessen a kortárs képzőművészetről alkotott képünkbe. A műalkotásaiban, művészeti cselekedeteiben minduntalan megidézett életen túli életbe, egy, a miénkkel szorosan, bár paradox módon kapcsolódó másik dimenzióba immár két éve, 63 évesen eltávozott Szabó Zoltán Judóka munkásságáról eddig sem katalógus, sem album, sem egy átfogóbb tanulmány, terjedelmesebb szakpublikáció nem készült. Hiszem, hogy művészete nemcsak erdélyi magyar kultúránk, hanem össznemzeti, de hazai képzőművészetünk szempontjából is, sőt, hozzátehetjük nyugodtan, hogy európaiságunk, azaz az egyetemes kultúrába való ágyazottságunk tekintetében is meghatározóan fontos.
Szabó Zoltán Judóka 1952-ben született Erdőszentgyörgyön, az ikrek jegyében.
A kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán Abodi Nagy Béla és Miklóssy Gábor voltak mesterei. Kiváló művészkollégája, korán elhunyt barátja, Ady József így tudósított 1991-ben: „Őt akkor is, most is talán a legérdekesebb, legsúlyosabb egyéniségnek vélem… A főiskolán annak a periódusnak a legkomolyabb embere Szabó Zoltán Judóka volt.”
Judóka a főiskola után egyik alapító résztvevője a MAMŰ-ként emlegetett Marosvásárhelyi Műhely laza művészcsoportnak, amit párizsi mintára Magyar Műhelynek is hívtunk. A MAMŰ mindössze öt kiállítást érhetett meg a Stúdió Színházban, Judóka részt vett ezeken, mint ahogy a szabadtéri akciókon, happeningeken is, amelyek többnyire a MAMŰ köréhez tartozó művészek részvételével készültek talán három évig összesen, akkor is szigorúan ellenőrzött, tehát illuzórikus szabadság keretében.
Ezek a művészeti megmozdulások jelentős eseményeivé váltak annak a hetvenes-nyolcvanas évek fordulója körül felizzó, majd radikálisan kioltott intenzív művészeti életnek, amely országszerte az úgynevezett Stúdió, azaz a 35-ös műhely körében bontakozott ki. A mindenképpen revelációként ható művészeti mozgalmak felső politikai körökből sugallt apolitikus irányát a művészek zöme mintegy kompromisszumként elfogadta, sőt, némelyik hittel propagálta. Bár ezeknek a művészetmegújító mozgalmaknak Szabó Zoltán aktív résztvevője, fontos figurája volt, de identitás- és igazságkereső művészete miatt egyre gyakrabban került szembe nemcsak a hivatalos kultúrpolitikával, hanem társainak nálánál óvatosabb művészetstratégiájával is. Ennek kirívó jeleként, a korszak egyik legjelentősebb, mert a legszabadabb programot megvalósító kiállításáról, a Baász Imre szervezte első sepsiszentgyörgyi Médiumról egyik munkáját kizsűrizték. Beküldött munkája vakmerő volt, egy guggolós budi: negatív sisak formájú nemesi címerdíszt kínáló pottyantásra alkalmas lyukkal. Ahogy ez történni szokott, a korszak egyik kulcsfontosságú műtárgyává vált. 1983-ban a MAMŰ csoport felszámolta magát. Tagjainak nagy része emigrált. Judóka az ezt követő években készítette egyik legjelentősebb sorozatát, a Visszatérő motívum címűt. Folytatásaként annak a nyolcvanas évek legelején dédelgetett, nagyszabású tervnek, amelyet a művész land art jellegű szabadtéri installációként képzelt megépíteni. A Kárpátok karéját könyvekből, erődszerű menedékül. Az azóta már számos művében kulcsmotívumként használt, a kenyérrel, az aggyal egylényegűvé vált, anyai öllel is asszociálható, befogadó, szükség esetén elbocsátó vagy éppen megszülő lényegi formát, a honi keretet, Transsylvaniát. A sorozat két sikeresen átcsempészett darabja az 1989-ben, a romániai rendszerváltás előestéjén megnyílt, a marosvásárhelyi művészeket felvonultató demonstratív jellegű szentendrei MAMŰ-kiállításnak volt meghatározó műalkotása. Életrajzi érdekesség, hogy ennek a kiállításnak a katalógusa Szabó Zoltánt akkor úgy említette, mint aki maga is áttelepülőben van Magyarországra. Végül maradt. Baráti, szakmai viszonya az immár Budapesten újraalakult MAMŰ Társasággal lényeges pontokon gyümölcsöző munkakapcsolatban mutatkozott meg. Judóka például részt vett annak egyik legfontosabb kiállításán 1991-ben, a szentendrei Vajda Lajos Stúdióval közösen megvalósított Unikornis címűn. Később pedig a festészethez való visszatérés programját hirdető Tájmisztika című képzőművészeti alkotótáborban is.
A rendszerváltozás előbb eufóriás, majd csalódásokkal és illúzióvesztésekkel teljes, mozgalmas időszakaszában aktív szereplője volt minden érdemi, helyi, erdélyi kortárs képzőművészeti megmozdulásnak. Akkor bontakozhatott ki a maga teljes erejében művészete. A kilencvenes években készítette legfontosabb installációinak legtöbbjét, valamint számos performance-ját. Meghatározó jellegű, az események karakterére is befolyással bíró rendszeres résztvevőjévé vált az AnnART nemzetközi performance-fesztiválnak, úgy is, mint az ETNA csoport tagja.
Szabó Zoltán műveiben újraélednek, feltámadnak kultúránk mélyrétegeiből letűntnek tartott évezredes értékek, visszanyerik régi-új értelmüket az archaikus jelek, jelrendszerek, aktuális érzelmi, szellemi energiát sugárzó töltetre tesznek szert elfelejtett anyagtársítási eljárások, tudatosan alkalmazott színkombinációk, mágikus formák, mozdulatok, gesztusok. A művész történelmi, kulturális, de fizikai és lelki dimenziókat is átlépni képes alkotói ereje kétirányú asszociációs módszereinek köszönhető, amelyekkel a formát egyszerre bontja és építi, a tartalmat kiüríti és betölti. Sajátosságai a logikai gondolatsorok és a következtetések csiki-csuki voltában keresendők. Alkotásaiban a vizuális paradoxonokkal erősített egyediségen túl, az anyagválasztás és a -formálás kulturális toposzokkal való rokoníthatóságával a személyes lelki kötődések is megmutatkoznak.
A Kortárs Magyar Művészeti Lexikon Novotny Tihamér által írt szócikke szerint: Témáinak világát a magyarság kultúrtörténeti jelképeinek, mitológiai, szellemföldrajzi és néprajzi hagyományainak, régészeti és topográfiai nevezetességeinek, valamint a kisebbségi lét egzisztenciális feszültségeinek és az egyetemes kultúra példatárában is fellelhető hasonló jelenségek egymásra vonatkoztatásából, illetve ütköztetéséből alkotja meg.
VÉCSI NAGY ZOLTÁN
