Magyarország visszautasítja, hogy az Európai Unió bárkivel szemben is a kettős mércét alkalmazza – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kérdésre válaszul, miután a visegrádi négyek (V4) vezetői a Keleti Partnerség országaiból érkezett politikusokkal találkoztak az Európai Bizottság és Észtország képviselőinek részvételével tegnap Budapesten.
Szijjártó Péter érintette azokat a kérdéseket is, amelyeket a lengyel külügyminiszternek tettek fel országa és az unió kapcsolatáról. A magyar miniszter azt mondta: visszautasítjuk, hogy az Európai Unió bárkivel szemben is a kettős mércét alkalmazza, sajnos, azt látjuk, hogy Lengyelországgal szemben az Európai Bizottság ezt teszi. Ez elfogadhatatlan. Úgy folytatta: jó lenne, ha az európai intézmények egyes tagállamok kipécézése helyett végre a valódi feladatukkal foglalkoznának, ahelyett, hogy teljesen alaptalanul vegzálnak bizonyos tagállamokat. Az EU soha nem volt olyan rossz biztonsági helyzetben, mint most – jegyezte meg, hangsúlyozva: Magyarország nem járul hozzá egyetlen olyan uniós intézkedéshez sem, amelynek Lengyelország a kárát látná.
Szijjártó Péter más téma kapcsán közölte: bár az unión érezhető a bővítési fáradtság, a V4-ek a bővítés pártján állnak, gyorsítanák azt a Nyugat-Balkánon. Reményét fejezte ki, hogy a közösség taglétszáma a közeljövőben bővülhet, és hangoztatta: visszautasítják az Európai Bizottság elnökének nyilatkozatát, amelyben azt mondta, hogy a következő öt évben nem lesz bővítés.
Az azzal kapcsolatos felvetésre, miszerint Emmanuel Macron francia államfő a közelmúltbeli látogatásai során lengyel és magyar vezetőkkel nem találkozott, azt felelte: sok kísérlet történt már a visegrádi csoport egységének megbontására, de azok nem értek célt, az együttműködés továbbra is a leghatékonyabb és a legszorosabb szövetség az Európai Unión belül. Emlékeztetett arra is: a V4-ek miniszterelnökei júniusban már egyeztettek a francia elnökkel.