Parkolóhelyet bérelhetnek a kovásznai autósok

2017. szeptember 1., péntek, Közélet

Kétszáznegyven lakónegyedi parkolóhelyet adnak bérbe Kovásznán, döntött a helyi tanács soros ülésén. Tizenegy parkolóhely lefoglalásáért a környékbeli tömbházlakás- és autótulajdonosok, illetve lakásbérlők vehetnek részt a szep­temberben sorra kerülő liciten.
 

  • Itt már bérelik a parkolóhelyeket. Szekeres Attila felvétele
    Itt már bérelik a parkolóhelyeket. Szekeres Attila felvétele

 

Kovásznán 469 parkolóhelyet tartanak nyilván – ezeket nemrég jelölték meg friss festékkel –, 28 helyet lépcsőházbejáratként vagy utcai tűzcsap elérhetőségéért, tűzoltóknak tartanak fenn. Eddig 201 parkolóhelyet adott bérbe a tanács, 194-et magánszemélyeknek, kettőt cégeknek és ötöt fogyatékkal élőknek.
A parkolóhelyek licitjét szeptember 19–22. között szervezik meg, külön-külön a tizenegy lakónegyedi parkolóét. A licittel kapcsolatos tudnivalókat a sajtóban, a városháza hirdetőtábláján, illetve weboldalán is közlik. Részt vehetnek azok a személyek, akik a parkolók  körzetében lakással, autóval rendelkeznek, illetve bérelnek, használatba kaptak – ez a feltétel (egyebek mellett) kizáró jellegű. A nyugdíjasok, hadirokkantak, más kedvezményezettek nem fizetnek bért.
A licit tenderfüzetéért öt lejt, részvételi díjként újabb öt lejt kell fizetniük az érdeklődőknek, garanciaként további 120 lejt is le kell pengetni. Utóbbi összegért a parkolóhely blokkolóját szerelik majd fel. A licit induló ára egy évre száz lej parkolóhelyenként.
A licitet követően öt napon belül kötik meg a szerződéseket, aki nem jelentkezik határidőn belül, elveszti az árverésen szerzett jogát, a parkolóhelyet újabb liciten értékesítik. Ugyancsak öt napon belül kapják vissza garanciapénzüket azok, akik nem jártak sikerrel. A licit nyertesei a szerződéskötést követően egy héten belül kell hogy kifizessék a liciten ajánlott bérleti díj felét készpénzben a városháza pénztáránál. A szerződéseket egy évre kötik, de ezeket meghosszabbítottnak tekintik, ha a bérlő január 31-ig az egész éves bért kifizeti.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1222
szavazógép
2017-09-01: Közélet - Nagy D. István:

Indul a hegyimentő közszolgálat

Kevéssel több mint negyed órát vett igénybe tegnap, hogy Kovászna Megye Tanácsának tagjai vita és hozzászólás nélkül döntsenek a testület havi soros ülésén napirendre tűzött kérdésekben. Az egyöntetűen elfogadott határozatok között szerepelt a hegyimentő közszolgálat létrehozása, a sepsiszentgyörgyi művészeti és népiskola pályázata, továbbá kisebb költségvetési kiigazításokat eszközöltek.
 
2017-09-01: Közélet - Iochom István:

A vadállatok a faluba is lejárnak (Sírgyalázó medve Ikafalván)

Tegnapi lapszámunkban adtunk hírt a ikafalvi halottgyalázó medvés esetről. Tegnap a helyszínen jártunk.