A CINKE
úgy repül,
ahogy a víz színén
szökken a kő.
Minden szárny-ütésére
finoman megpendül
a levegő.
A RIGÓ
mint az árnyék
libben a kerítésre.
Szárnyait összezárva
lendületét leinti,
ahogy a karmester
egyetlen mozdulattal
az utolsó akkordot
lecsöndesíti.
A PACSIRTA
remegve
száll följebb, egyre följebb,
mintha légszomj emelné
magasabb légterekbe.
De hogyha fuldokolna,
közben miért dalolna?
A VARJAK
mint az árnyak,
fekete hóesésként
egyszercsak itt kerengnek.
Valahol elhamvadt tűz
szélfújt levelei.
