A június elején nyolcvanéves korában elhalálozott Sánta Ferenc írói kibontakozása az ötvenes évekre esett. Remekművei — néhány kiváló elbeszélés: Sokan voltunk, Isten a szekéren, Az öregember és a fiatal, A Müller család halála, Nácik, Halálnak halála, Föld, csillag, Téli virágzás etc. és kisregényei: Az ötödik pecsét, Húsz óra — hirtelen röpítették a hatvanas évek fellendülő magyar prózájának élvonalába.
(Akkor jelentkezett izgalmas regényekkel Mészöly Miklós, Déry Tibor, Hernádi Gyula, Fejes Endre…) Velük összehasonlítva Sánta fontosabb írásait az tette különössé és összetéveszthetetlenné, hogy a szegényekre, a megalázottak és a megszomorítottak végletesen és végzetesen kiszolgáltatott sorsára koncentrált… Első két regényéből Fábry Zoltán forgatott sikeres filmeket, a Húsz órában Páger Antal és Bihari József, Az ötödik pecsétben Őze Lajos és Latinovits Zoltán nyújtott felejthetetlen alakítást. Ezután még írt egy kisregényt a huszitákról (Az áruló) és egy drámát (Az éjszaka), izgalmasan alakuló pályája hirtelen lezárulni látszott. Valami történhetett vele, negyven esztendeig nem közölt, haláláig nem tett közzé regényt vagy elbeszélést, noha több interjúban is jelezte, hogy ír, és több műve van készen. A hagyaték feldolgozása mindenesetre sok mindenre választ adhat. Mi most, tisztelgésül Sánta Ferenc élő emléke előtt, egyik legizgalmasabb novelláját közöljük. Külön érdekessége ennek a novellának, hogy mivel Magyarországon cenzurális okokból egy ideig nem jelent meg, az elszánt Sánta az újvidéki Hídban közölte először.
