KármentőItt van az ősz…

2017. szeptember 15., péntek, Jegyzet
Kuti János

…itt van a tanévkezdés, amivel úgy vagyunk, mint a téllel. Mindig tudjuk, hogy jön, és mégsem vagyunk soha felkészülve rá. Az ország iskola- és óvodaépületei mintegy ötödének van olyan működési engedélye, amely bizonyítja, hogy megfelel tűzvédelmi szempontból is. Szerencsére az oktatás úgy látszik, nem kötelező, mert mikor megkérdezték a tanügyminisztert, Liviu Popot, mit tanácsol azoknak a szülőknek, akik félnek nem biztonságos helyre adni gyerekeiket, azt válaszolta: ne vigyék oda!


Amúgy is szinte felesleges sokat járni iskolába, mert bár ő egyetemet is végzett, mégis hibásan beszél és ír románul. Mikor ez kiderült, mentségére azt hozták fel, hogy matematikatanár. Băsescu még elnök korában azzal biztatta egy iskolai évadnyitón a gyerekeket, hogy ő is rossz tanuló volt, a tanárait sem nagyon szerette és lám, mégis államfő lett belőle. Amúgy is, úgy látszik, a hazafiságot nem az iskolában tanítják, mert az most ütött ki rajta, mikor meglátta, hogy a MOL benzinkutaknál az ország közepén az autonóm nem létező Székelyföld térképét forgalmazzák, és így Magyarország egyik kereskedelmi társasága a román alkotmány ellen kampányol. Milyen kár, hogy most is nem elnök, ezért csak arra tud felszólítani mindenkit, hogy ne vásároljon üzemanyagot az említett benzinkutaknál, de ha még mindig ő lenne az, először úgy bezáratná a MOL-t, mint az állam a marosvásárhelyi Katolikus Gimnáziumot, majd kitiltaná az országból is.
Más jelentős személyiségek is megszólaltak a tanévkezdés kapcsán, és volt, aki a tanügyminiszterhez hasonlóan nyelvtani hibákkal ékes üzeneteket fogalmazott meg. Egy máramarosi képviselő (Liviu Pop) szintén férfiasan bevallotta, hogy neki sem volt kedves az iskola, ahogy a mostani gyerekek többségének sem, de neki sem volt mit tennie. „ A jövő vakációig vegyétek kézbe a könyvet, legyetek jók, és ne füstöljetek a budiban” – javasolta.
Szerencsére már a tankönyvek kézbe vételétől is meg vannak kímélve a nebulók, mert azok egyszerűen nincsenek. Mindenki azon sopánkodik, hogy nagy a tananyag, és kiderült, hogy nem is igaz, mert például az ötödikesek minden tantárgyat egy tankönyvből tanulnak. Viszont van olyan tankönyv is, amiből tanulni lehet a tornaórák anyagát. Aztán tanintézmények sora tehet arról, hogy a nebulók ne tudjanak szivarozni az illemhelyeken, mert nagyon sok iskolában nincs is ilyen. De az is megtörténik (láttam a tévében), hogy nem az iskolában, hanem a tanodával szemben, a forgalmas út másik oldalán áll az árnyékszék, ahová szünetben szaladnak át szükségleteik végzésére. Jó, ha ilyenkor tanárok irányítják a diákok forgalmát az úttesten keresztül, mert közben gyakorolhatják a közlekedési szabályok  betartását. Több illusztris képviselő román nyelvi képességeit is próbálták mérni szemtelen tévések, orruk alá dugva egy helyesírási tesztszerűséget, amelyet mikor azok megláttak, ijedtükben úgy elhúztak, mint a vadlibák. De nem baj, ettől függetlenül, még számon tudják kérni rajtunk, magyarokon szegényes románnyelv-tudásunkat.
Elnökünk, Iohannis is részt vett Bukarestben a Gheorghe Şincai iskola tanévkezdési ünnepségén, ahol említést tett mandátuma egyik fontos célkitűzésének megvalósításáról a Tanult Románia címmel meghirdetett stratégiáról. Ebben már lehet is némi előrelépés, hiszen mint mondotta, a gyerekek már nem rendes, hanem csak funkcionális analfabéták, tehát már tudnak olvasni, csak azt nem értik, amit kisilabizálnak. Bevallotta: nem minden tanulóra várnak olyan jó körülmények, mint abban a fővárosi elit iskolában. És azt is elárulhatjuk, hogy ott igyekeztek a körülményeket feljavítani, virágládába ültetett, szállítható díszcserjéket, tujákat vittek az iskola udvarára, amiket az ünnepség után rögtön elszállítottak.
A jelenlegi rossz iskolakezdési helyzet ellenére ne veszítsük el egészen a reményt. Legyünk bizakodóak, mint a Konstanca megyei Cumpăna község polgármesternője, aki az imádkozást ajánlja a sikeres érettségi vizsga érdekében. Van is miért, mert az említett líceumban az idén 16 jelentkezőből csak kettőnek sikerült az. Hogy némi protekciót szerezzen az égieknél és növelje az esélyeket, Konstancáról elkérte Szűz Mária övét, amely a görögországi Kato Xena Kolostorból származik.
Lehet, hogy a román oktatáson már csak az ima és az annak köszönhetően bekövetkező csoda segít?

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2017-09-15: Közélet - Nagy D. István:

Bukaresti pénzekre várnak (Sepsiszentgyörgyi utcafelújítás)

Az országos településfejlesztési program bizonytalanságai ellenére haladnak a különböző útkorszerűsítési munkálatok Sepsiszentgyörgyön, így várhatón év végéig az elkezdett szakaszok mindegyikét sikerül végérvényesen átadni a forgalomnak – derült ki Antal Árpád polgármester tegnapi tájékoztatójából. Az elöljáró ugyanakkor a közbeszerzési törvény módosításai hozta bonyodalomról is szólt.
2017-09-16: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Agro Feszt Sepsiszentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyön vasárnap, a kormányhivatal előtti téren kerül sor az egész napos Agro Fesztre, melyet a megyei szintű szarvasmarhaszemle köré szerveztek. A rangos eseményt érdekes programok tarkítják.