Apámnak a kolozsvári Magyar Színház alagsorában volt egy szobája. Amolyan munkaszoba volt, ahol a díszletterveket, maketteket készítette, vagy megmintázott valakit, ha kellett. A berendezés: asztal, szék, mögötte könyvespolc az Erdélyi Helikon és a Szépmíves Céh kiadványaival, egy kimustrált színpadi szalongarnitúra (két fotel, egy kis dívány), mintázóállvány és fogas. Na meg a falnak támasztva egy hatalmas, használaton kívüli színpadi tükör. Az alagsorból csigalépcső vezetett fel a színpadra.
Szerettem itt lenni. Sokszor iskola után erre jöttem, és itt vártam meg Apámat, hogy együtt menjünk haza. Egy alkalommal, amikor egyedül voltam, a könyveket nézegettem. Kihúztam a sorból egy vékonyka kötetet; Sípos Domokos: Vajúdó idők küszöbén, a fedőlapon Kós Károly illusztrációjával. Felütöm a könyvet, és máris a XV. századi Erdélyben találom magam, a Küküllő menti Bonyhádon, budai Nagy Balázs uramék portáján. Szemembe ötlik egy név: budai Nagy Antal (Balázs fia). A színpadon akkor — 1937-et írtunk — Kós Károly Budai Nagy Antal című drámáját próbálták Bánffy Miklós rendezésében. Nagy Istvánnal a címszerepben. Játszott az előadásban Kovács György is, a későbbi Székely Színház oszlopos tagja, valamint Deésy Jenő, a majdani szentgyörgyi színház egyik alapító színésze.
A minap a Diák Könyvesboltban nézelődtem, és egy tömzsi kis könyv vonta magára a figyelmem. Kiemelem a sorból, Vajúdó idők küszöbén, ugyanazzal a Kós-féle illusztrációval. Tizenöt erdélyi magyar író történelmi elbeszéléseit tartalmazza Pomogáts Béla összeállításában. Természetesen, megvettem.
Kiszállok a taxiból a Corvina Könyvesház előtt, ahová 60 éve járok vásárolni, immár meggyengült fizikummal, segítségre szorulva végigjárva a sorokat, az egyik polc szélén csak úgy hanyagul, mintha csak elém tették volna, egy sötétlila kötésű kiadvány vár kézbevételre (az enyémre?), rajta aranyos keretben Muráti Lili: Szeretni kevesen tudnak. De hiszen én ezt a könyvet már megvettem 67 évvel ezelőtt Kolozsváron, csak más köntösben. Tizenöt éves voltam, elsőéves színinövendék. Az 1941-es ünnepi könyvnapok, a Belvárosi Kávéház előtti sátorban, ott sorakoztak Muráti Lili frissen megjelent könyvének példányai. Maga a szerző is megjelent fehér kosztümben, nagy karimás, fekete kalapban, melyet fehér pettyes, fekete fátyol díszített. Akkor éppen Kolozsváron tárgyalt Táray Ferenc színigazgatóval Keith Winter Tűzvér című darabjának egyik szerepéről. A darabot később Kőmíves Nagy Lajos rendezésében mutatta be a Hunyadi téri színház, még egy vendégszereplővel, Páger Antallal. Muráti könyvét persze én is megvettem, sokáig meg is volt, de aztán csak elkallódott a háború alatt.
Ez hát a második riadó, öt évvel a közismert díva halála után. Nem kívánt soha hazatelepülni Budapestre, bár gyakran ellátogatott egykori sikereinek színhelyére, különösen öreg korában. Élete nagy részét — nyilatkozta — Spanyolországban töltötte, ott temette el író férjét, Vaszary Jánost, ő is ott kíván meghalni. Úgy is lett. 2003-ban hunyt el Madridban.
A könyv egyetlen, fotókkal is illusztrált példányával a kezemben sietek Jutkához fizetni, mert a taxi az üzlet előtt vár, hogy hazavigyen.
