Tévhit, hogy túl sok fiatal jár egyetemre

2017. október 3., kedd, Belföld

A romániai felsőoktatási intézményeknek is segíteniük kell leszámolni azzal a tévhittel, hogy Romániában túl sok fiatal jár egyetemre – hangoztatta a tegnapi egyetemi tanévnyitón Klaus Iohannis államfő, hozzátéve: valójában az uniós tagállamok közül Romániában a legalacsonyabb a felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalok aránya.


Iohannis szerint azonban a fiatalok szakmai felkészültsége nem javítható gyenge és kétes értékű képzést nyújtó egyetemekkel, előrelépés csak a felsőfokú oktatás hitelének helyreállításától várható. Az államfő burkoltan bírálta a szociálliberális kormányt, amiért késlekedik a doktori iskolák akkreditálásának szabályozásával. Rámutatott: a plágiumbotrányok sok kárt okoznak a romániai oklevelek nemzetközi megítélésének, hátrányos helyzetbe hozzák az oklevelüket tisztességes munkával megszerző romániai hallgatókat, csak azért, mert „néhányan olyan tudományos fokozatokra vágytak, amelyeket nem érdemeltek ki”.
Tegnap csaknem félmillió hallgató számára kezdődött meg az egyetemi tanév, közülük 340 ezren az állami egyetemeken részesülnek alap-, illetve 90 ezren mesterképzésben. A magánegyetemek hallgatóinak száma megközelíti a 34 ezret, a katonai felsőoktatásban 6600-an tanulnak.
A számvevőszék egy tavalyi tanulmánya szerint a rendszerváltás óta eltelt több mint negyed évszázadban 30 százalékkal esett vissza Romániában az egyetemi hallgatók száma, akik az ország valamivel több mint száz felsőfokú oktatási intézményébe járnak. Romániában a 30–34 éves korosztály alig több mint 20 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, míg az európai átlag meghaladja a 35 százalékot, és uniós cél, hogy az évtized végéig elérje a 40 százalékot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 723
szavazógép
2017-10-03: Belföld - :

Magyarország és Románia közösen lép fel

Teljesen természetes és normális, hogy Magyarország és Románia közösen lép fel az ukrán oktatási törvény módosítása ügyében – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki tegnap Kolozsváron részt vett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanévnyitóján, és megbeszélést folytatott az RMDSZ delegációjával is.
2017-10-03: Belföld - :

Díjazták Lucian Mândruță újságírót

Pro Amicitia-díjjal tüntette ki Lucian Mândruță román újságírót, médiaszemélyiséget a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) a román és magyar közösség közötti megbékélés, elfogadás, közeledés érdekében kifejtett újságírói munkája elismeréseként.