Nem tartja helyénvalónak az elektromos áram és a gáz árának fokozatos emelését Liviu Dragnea, aki szerint indokolt lenne, ha bizottság alakulna, amely kivizsgálja az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság tevékenységét. A Szociáldemokrata Párt elnöke kifejtette, az árakat úgy emelték meg, hogy az új díjszabásba beleszámolták az energiaszolgáltatók „indokolatlanul nagy veszteségeit” is az energiaár-szabályozó hatóság képviselőinek beleegyezésével, ám szerinte az nincs rendjén, hogy egy tollvonással módosulnak az árak, az intézkedés ugyanis negatívan érinti a lakosságot is, a gazdasági szereplőket is. Romániában az árszabályzó hatóság által elfogadott veszteség aránya 17 százalék, míg Hollandiában 4, Németországban 5, Franciaországban pedig 8 százalék. (Agerpres)
AZ OKOS ENGED. Másfél órát szünetelt tegnap délelőtt a vasúti közlekedés Csíkszereda térségében, miután Zsögödnél a Jászvásár és Brassó között közlekedő InterRégió-járat egy személyautóval ütközött. A balesetet a gépjármű sofőrje okozta, aki nem adott elsőbbséget a szerelvénynek egy vasúti átjárónál. A gépkocsivezető sérült meg. A férfi életben volt, amikor a mentősök átvették, és a csíkszeredai sürgősségi kórházba szállították. (Agerpres)
ÉLETMENTŐ BIZTONSÁGI ÖV. Vasárnap délután tízméteres szakadékba zuhant személygépkocsijával egy anya és két gyermeke egy Déva közelében található szabadidős központ felé vezető úton. Annak ellenére, hogy az autó többször gurult, míg megállt a szakadék alján, az utasoknak semmi bajuk nem esett, és az autóból is könnyen kimentették őket. A hat hónapos csecsemő egy kagyló típusú babaülésbe volt becsatolva, 14 éves testvére és édesanyja fejjel lefelé voltak, az üléseikhez csatolva. A Hunyad megyei katasztrófavédelmisek szerint azért úszták meg sértetlenül a balesetet, mert mindegyik utas biztonsági övvel volt becsatolva. (Agerpres)
KENYÉRADOMÁNY. A Hargita megyei, oklándi elhelyező központban nevelt gyermekeknek adományozták egynapi kenyéradagjukat a feketehalomi börtön lakói. Az intézményben 56 árva, illetve értelmi fogyatékkal élő gyermeket nevelnek, támogatásukra azért van szükség, mert a központot működtető gyermekvédelmi igazgatóság nehéz anyagi helyzetben van. A karitatív akció révén az elítéltek embertársaik megsegítésének fontosságát ismerték meg, és alkalmuk nyílt támogatni egy közösséget. (Maszol)