Jól jár, aki együttműködik a magyarokkal

2017. október 3., kedd, Belföld

Jól fog járni, sőt, már most jól jár a Kárpát-medencében az a nép, amelyik együttműködik a magyarokkal – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) tegnapi tanévnyitóján mondott beszédében. A nagyváradi újvárosi református templomban tartott rendezvényen Tőkés László azt üzente a „migránsbarát Brüsszelnek”, a Romániából kitelepedők elvonása helyett arra kellene erőfeszítéseket tennie az EU-nak, hogy „fiaink ne legyenek kénytelenek nyakukba venni a világot, hanem idehaza lehessenek büszke európaiak”, Kelemen Hunor pedig arról beszélt a tanévnyitón, hogy az egyetemnek nem csupán oktatnia, hanem nevelnie is kell.


„Mi készen állunk az együttműködésre, és aki együtt fog működni velünk, az jól fog járni, sőt, már ma is jól jár. (...) A szlovénok, szlovákok, szerbek és magyarok egymást erősítve fejlődnek, és remélem, hogy egyszer Románia is erre az útra lép majd” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök. Szerinte mindez annak a következménye, hogy „sikerült erős és tekintélyes európai középállammá tennünk Magyarországot”. Úgy vélte: a kettős állampolgárság, az oktatási lehetőségek bővítése, a magyar szellemi erőközpontok megerősítése, mind a felívelő magyar korszak első jelei. „Ma olyan gazdasági programok futnak szerte a Kárpát-medencében, amelyek segítik önöket, hogy a szülőföldön megmaradhassanak és boldogulhassanak” – fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor fontosnak tartotta, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem nevében is szerepel a keresztény és a Partium szó. Úgy vélte, az előbbi azt jelzi, hogy az egyetem kiáll az európai fősodorból már kiszorított olyan értékek mellett, mint a keresztényi szeretet, az igazságosság és a felelősség, utóbbi pedig azt a küldetést jelzi, melyet a történelem során a Partium megtestesített: „az egész nemzet megvédéséhez az egyes részek megóvásán keresztül vezet az út”. A jövő kérdéseire válaszolva kijelentette: „ma csak annyit mondhatunk, hogy minden egyes nappal szélesebb lesz az alap, amelyre a magyarok az anyaországban, önök pedig Erdélyben, Partiumban saját jövőjüket építhetik”.
„Ma már van minek nekivetnünk a hátunkat. Olyan erős a hátország, amelyről egy évtizeddel ezelőtt legfeljebb csak álmodozhattunk. Az anyaország összeszedte magát, és a saját lábára állt: munkaalapú gazdaság, családalapú társadalom, patrióta oktatás, és nemzeti elvű külpolitika” – hangsúlyozta Orbán Viktor.
A kormányfő további támogatást ígért az egyetemnek. Kijelentette: csak akkor lesz magyar jövő a Kárpát-medencében, ha elkötelezett és felkészült fiatalokat sikerül a nemzet szolgálatába állítani. „A magyar jövőt azok a fiatalok jelentik, akik elég bátrak ahhoz, hogy a családot, a közösséget, a nemzetet válasszák, elég merészek ahhoz, hogy a hagyományos és bevált európai értékek mellett döntsenek a mindent egynemű masszává gyúró szellemi divatirányzatok helyett” – fogalmazott. Arra biztatta az egyetem tanárait, hogy neveljenek bátor, felkészült és tettre kész erdélyi fiatalságot, olyan nemzedéket, amelyben lesz elég életerő, kurázsi és nagyra törés, hogy hozzá illő és a magyarok múltjához méltó jövőt vá­lasszon és fel is építse azt. „Mi úgy hisszük, hogy önök fogják ismét naggyá tenni Magyarországot” – zárta nagyváradi tanévkezdő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök.
Az egyetemalapító Pro Universitate Partium Alapítvány elnökeként felszólaló Tőkés László európai parlamenti képviselő arra emlékeztetett, hogy Bethlen Gábor fejedelem óta cél Erdélyben, hogy az itt születő fiataloknak ne kelljen elmenni hazájukból, hanem otthon, anyanyelven szerezhessék meg a tudást. Hozzátette: ugyanez a cél vezérelte az egyetemalapítókat, amikor 1989 után elkezdték a harcot a magyar nyelvű felsőoktatásért. „Csapataink harcban állnak” – tette hozzá a politikus.
Kelemen Hunor a tanévnyitón kijelentette: nem elegendő csak oktatni, különösen egy olyan egyetemen, amelyet a magyar állam alapított és működtet, ott a nevelésnek is helyet kell kapnia. Az erdélyi oktatási hagyományok is bizonyítják, hogy akkor volt fejlődés, felemelkedés, ha az oktatás együtt járt a neveléssel – mondta, hozzátéve: „különösen fontos itt és most, kisebbségi létben, Erdélyben és Partiumban új utakat keresni, amelyeken a hagyományokra is építve folytatni lehet az ezeréves utat”. Az egyetem nemcsak épület, hanem szellemiség, lelkület, elköteleződés a tudományok iránt, új utak keresése, szabadságszeretet és nemzeti jövőkép – mondta Kelemen Hunor, majd Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordulva kijelentette, helyes döntés volt az erdélyi egyetemek, a Sapientia és a partiumi egyetem létrehozása, ami hozzájárul, hogy „a magyar közösség nem válik futó emlékké”. Az RMDSZ elnöke szavait azzal zárta: együtt dolgoznak annak érdekében, hogy a romániai adófizetők pénze is visszakerülhessen az intézményekbe.
Kató Béla református püspök, a magyar állam által erdélyi felsőoktatásra biztosított pénzösszeget kezelő Sapientia Alapítvány elnöke az elmúlt 17 esztendőre visszatekintve elmondta: létrehozása óta 2016 végéig a Sapientia Alapítvány 25,6 milliárd forint támogatást kapott a magyar államtól, és ennek az összegnek több mint 25 százalékát, 7,3 milliárd forintot a Partiumi Keresztény Egyetem működtetésére fordították. Kató Béla rámutatott: ingatlanfejlesztésekre 11,6 milliárd forintot költöttek, ebből a forrásból 2,3 milliárd jutott a partiumi egyetemnek. Az elmúlt 17 év alatt az összes magyar támogatás, amely eljutott az alapítványhoz, meghaladja a 37 milliárd forintot – jelezte a püspök.
Pálfi József rektor tanévnyitó beszédében arra biztatta az egyetem hallgatóit, hogy ne legyenek az olcsó munkaerőt kereső nyugati világ „cselédei”. „Ha el is mentek, tanulni menjetek, és gyertek vissza tudással, tapasztalattal. Szülőföldeteket tegyétek élhető világgá. Ne csak magyar ünnepeink legyenek, hanem magyar mindennapjaink is” – fogalmazott a rektor.
A templomi rendezvény végén a résztvevők átvonultak a PKE új épületének avatójára. A négyszintes, 2096 négyzetméter hasznos felületű épületben egy aula és három tanterem, a képzőművészeti szak termei, valamint az intézmény könyvtára kapott helyet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 715
szavazógép
2017-10-03: Belföld - :

Megkérdőjelezett áremelés

Nem tartja helyénvalónak az elektromos áram és a gáz árának fokozatos emelését Liviu Dragnea, aki szerint indokolt lenne, ha bizottság alakulna, amely kivizsgálja az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság tevékenységét. A Szociáldemokrata Párt elnöke kifejtette, az árakat úgy emelték meg, hogy az új díjszabásba beleszámolták az energiaszolgáltatók „indokolatlanul nagy veszteségeit” is az energiaár-szabályozó hatóság képviselőinek beleegyezésével, ám szerinte az nincs rendjén, hogy egy tollvonással módosulnak az árak, az intézkedés ugyanis negatívan érinti a lakosságot is, a gazdasági szereplőket is. Romániában az árszabályzó hatóság által elfogadott veszteség aránya 17 százalék, míg Hollandiában 4, Németországban 5, Franciaországban pedig 8 százalék. (Agerpres)
2017-10-03: Világfigyelő - :

A voksoló katalánok többsége a függetlenségre szavazott

Az előzetes eredmények szerint a voksoló katalánok mintegy 90 százaléka szavazott a függetlenségre a spanyol kormány által illegálisnak mondott vasárnapi referendumon – jelentette be Jordi Turull katalán kormányszóvivő tegnap. A katalán nép jogot szerzett egy független állam létrehozására – jelentette ki Carles Puigdemont katalán elnök Barcelonában. A katalán parlament rendkívüli ülését követően – amelyen a vasárnapi eseményeket értékelték – Puigdemont a népszavazás miatt Katalóniába vezényelt spanyol rendőrök és csendőrök kivonását követelte.