A marchalis és gyrás szék idegenes hangzású elnevezés a meg nem jelenésért járó büntetés értékét jelzi, melyet egy márchában állapítottak meg, a gyra vagy gira szintén büntetésként volt használatos. Háromszék közgyűléseinek jegyzőkönyvei jórészt elpusztultak az 1848—49-es szabadságharc idején, amikor Sepsiszentgyörgyön a cári csapatok a székház épületébe behatoltak, és az itt elhelyezett irattári anyagot megsemmisítették. A közgyűlések munkásságáról, hangulatáról, szerkezeti felépítéséről, működési szabályairól, az ügyintézés sokrétűségéről jegyzőkönyvek hiányában más vonatkozó dokumentumok segítségével tájékozódhatunk.

Közgyűléseken bonyolítják le a tisztújításokat, választanak országgyűlési követeket, akiket utasításokkal látnak el, ismertetik a főkormányszéktől kapott rendelkezéseket, a székre vonatkozó általános érvényű jogszabályokat hoznak, döntenek a széket érintő minden fontosabb kérdésben, és bíráskodás tekintetében is bizonyos pereket itt folytatnak le.

A székház megépítése előtt a székgyűléseknek nem volt kijelölt helyük. A főkirálybírói akarat döntött a helyszín megválasztásában, mindenképpen szempont volt a gyűlésnek helyet adó település központi fekvése, de a nagy részvételi szám miatt nem volt elhanyagolható körülmény az összejövetelnek helyet biztosító épület mérete és komfortja sem. Ezért történik meg nem is egyszer, hogy eltekintenek a központi fekvéstől, és nemesi udvarházakat, kastélyokat választanak helyszínül. Nem egy esetben a zágoni Szentkereszti-kastélyban, Zabolán a Mikesek otthonában, Altorján az Apor-kastélyban, Miklósváron a Kálnoki-kastélyban, Rétyen az Antos-kúriában, Szentkatolnán a Kun-udvarban, Lécfalván, Nagyborosnyón, Bodokon stb. gyűlnek össze a képviselet tagjai. A legmegfelelőbb települések azonban Háromszék központi térségében helyezkedtek el: Alsócsernáton, Maksa, Szentiván, Uzon. A helyszínek az adottságok szerint változtak, míg Szentivánban a báró Lusinszki-udvarházat veszik igénybe, Uzonban a Mikes-kastélyt használják. Alsócsernátonban a református templomban gyűlnek össze, Maksán pedig jobb híján a szabad ég alatt, esetleg lombsátor árnyékában húzódtak meg. Orbán Balázs a maksai gyűlésekkel kapcsolatosan jegyzi meg: ,,ezen gyűlések pedig nem valamely teremben, hanem Isten szabad ege alatt, a templom melletti téren tartattak, ahol ülőpadokul szolgáló nagy lapos kövek voltak sorban elhelyezve. 50 évvel ezelőtt Maksán tartott presbiteri gyűlés még ezen klasszikus köveken ülésezett."

Sepsiszentgyörgyön is több alkalommal a szék ügyeit intézni gyűlnek össze a 19. század elejéig (1814—15), azonban ameddig a tágas Daczó-kúria, más nevén Bálház megépült, Sepsiszentgyörgy nem volt képes megfelelő körülményeket teremteni az érdemi munka számára. 1794-ben gróf Mikes János főkirálybíró a Guberniumnak küldött tájékoztatásában meg is jegyzi: ,,mi ugyan minden héten hol Maksán, melyet az Universitas pretoriális helynek proponált vala, hol Szentgyörgyön magunk gyűléseinket tartani el nem mulasztjuk, de Maksán alkalmatlanul csak zöld ágból készített színben, amelyből nemsokára az őszi és téli idők és a Nemere ki fognak rekeszteni, Sepsiszentgyörgyön pedig igen alkalmatlan faházban kénytelenítetünk üléseinket tartani." 1817-től, gróf Béldi László székvezetésének kezdetével — birtokos lévén a város területén — a székgyűlések megrendezésének súlypontja átkerül Sepsiszentgyörgyre, ahol a székház 1832-es felépítésével a helyszín véglegessé válik. 1817-ben Demién István kézdiszéki alkirálybírót épp azzal a feladattal bízták meg, hogy a gyűlések tartásához szükséges feltételeket tanulmányozza, tapasztalatairól pedig jelentést tegyen. Meglátása szerint csak két helység jöhetett számításba a helyszín megválasztásában: Sepsiszentgyörgyön a Bálház, ahol hidegben fűteni is lehetett, és Alsócsernáton, ahol a templomot tartották megfelelő helynek.

A 18. század utolsó évtizedeiben leginkább Maksát és Szentivánt választották a székgyűlések helyéül, a 19. század elején ezt a szerepet átvette Alsócsernáton, kisebb gyakorisággal Zágon, Zabola, Lécfalva, Szentkatolna. Maksa és Szentiván jelölését annak ellenére erőltették, hogy egyik helyszín sem nyújtott igazán jó körülményeket a gyűlések megtartásához. Maksa lehetőségeiről már szóltunk, érdemes megemlíteni a Szentiván alkalmatlanságáról megfogalmazott véleményt is: nincs elegendő jó vizű kút, szárazság idején pedig azok is elapadnak. Az állatok számára télen szánon, nyáron szekéren hozzák a Feketeügyről a vizet. Kevés a vendégfogadásra alkalmas szállás. Fája sincs a falunak, a téli tüzelő kérdése sem megoldott. Báró Henter Ferenc főkirálybírósága idején, amikor lakhelyén, Szentivánban volt ideiglenesen a székközpont, székgyűlések alkalmával a környező falvakban kényszerültek szállást keresni a résztvevők, innen jártak be gyűlésekre és az azt követő törvénykezésekre.

A Háromszéket alkotó négy szék mindenikében tisztújítások alkalmával összehívták az illető társszék közgyűlését, Miklósvárszék esetében azonban ennél szélesebb körű önállóságról beszélhetünk. A nagy távolság és a főkirálybíró sokrétű elfoglaltsága miatt Miklósvárszék közgyűlésein a székvezető hiányában általában az alkirálybíró elnökölt. A miklósvárszéki közgyűlések tematikája a háromszékiéhez hasonlított, de az előbbit sokkal ritkábban hívták össze, és működése jórészt a főkirálybírói akarattól függött. 1841 májusában a főkirálybíró a miklósvárszéki közgyűlésről nyilatkozik, és a helyhatóság tárgykörébe tartozó kérdéseket sorolja fel: ,,a múlt évben tartott tisztújítás következéséül őfelségétől megerősített királybíránk hivatalába beiktatása és több a szék politikai és anyagi dolgait érdeklő főkormányszéki rendeletek és bizottsági munkálatok felolvasása, megvizsgálása". A társszéki közgyűlések legtöbbször amúgy is csak a tisztújításra korlátozódtak, de időnként még ezek kétévenkénti ismétlődése sem volt lehetséges. 1837-ben az országgyűlésnek küldött panaszlevelükben a helyiek meg is jegyzik: ,,Miklósvárszéknek a gyrás gyűléseik igen ritkán s csupán tisztújításkor tartatnak, privilégiumunk ellenére sok közös dolgok szenvednek efelett, mégis Háromszék gyrás gyűléseire el kell járni, mint a biztosoknak, mint a faluk küldött követeinek."

1790 decemberében összeül az országgyűlés, és ezzel kezdetét veszi az erdélyi diéta két évig tartó ülésszaka, mely egyben fennállásának legtermékenyebb fejezete volt. Az 1791—92-es országgyűlésen elemzik a II. József utáni visszarendeződés kérdéseit. Egységesen szabályozzák a törvényhatóságok intézményeinek, a közgyűlések és a bíróságok hatáskörét. A közgyűlések tevékenységéről az 1791. évi 12. törvénycikk rendelkezik, amely a Josefinista reformok előtti állapotokat állítja vissza. A visszarendeződés szellemében tartják az 1790-es években a közgyűléseket Háromszéken is. 1791-ben gróf Nemes János főkirálybíró a dúllók által hirdettette a szék közönségének: ,,a perek megmozdulásáról és azoknak folytatása módjáról a szék a maga rendeléseit megtegye, és hogy a vacantiaban lévő Sepsi vicekirálybírói hivatalra választás legyen, ezen két okból közönséges székgyűlését határoztam a közelebb jövő októbernek 3-án Sepsiszékben Ilyefalvára, publikáltassa maga székében, hogy az írt napon és helyen harmadnapi éléssel mind a possesor urak mint pedig a falusi bírák harmadmagukkal megjelenni el ne mullasszák".

A közgyűlések működésére vonatkozóan a törvény előírta a negyedévenkénti ülések megtartását. Rendkívüli esetben ezek száma változhatott. Elnöknek a törvényhatóság vezetőjét vagy az azt helyettesítő rangidős alkirálybírót jelölték. A közgyűlések résztvevői elsősorban a nemesi rendből kerültek ki, hozzájuk településenként a katonalakosság három személlyel csatlakozott, de időnként meghívót kaptak a papok és iskolamesterek is. 1809-ben, a napóleoni háborúk idején, amikor a nemesi felkelést már javában szervezték, a Csernátonban január 18-ára meghirdetett gyűlés résztvevőinek üzenik: ,,minden nemes ember, akitől kitelik, lóháton, fegyveresen, akitől pedig nem, gyalog csak a tőle kitelhető fegyverrel 24 forint büntetés alatt megjelenni köteles lészen, három napot fog tartani, azt derékszék fogja követni." Ugyanabban az évben a pünkösd hó 25—27-i gyűlést követő napon a nemesi rendek hadi készültségét vizsgálták meg.

1814-ben Cserei Miklós adminisztrátor (a főkirálybírói tisztség megfelelője) a közgyűlés szervezési kérdéseiről intézkedett: ,,minthogy pedig most, télnek idején a templomokban igen hideg vagyon, összegyűlnénk s arra alkalmatos nagy házat igen bajosan lehetne találni Háromszéken, én úgy gondoltam, hogy Szentkatolnán a Kun udvarban legjobb volna tartatnunk, mivel ott jó nagy palota és üres szobák is vannak, ha a királybíró úr azt jónak és alkalmatosnak lenni látja, tudósítson, fáról tegyen rendelést, Samblernek írtam, hogy borról, serről gondoskodjon, holmi naturálékat s egyebeket küldeni fogok, azon 100 forintot pedig, melyet a Gubernium parancsolatjából tartandó markális székre fizetni tartoznak quitantia mellett vegye ki a királybíró úr a perceptortól és küldje el Samblernek". Gróf Béldi László a székgyűléseknek a külsőségek szempontjából is tekintélyt, rangot, méltóságot kívánt teremteni, ezért elvárta a jelenlévők ünneplő öltözetben való megjelenését. 1819-ben közhíré tétette ,,egy olyan díszes gyülekezetre, mint a marchalis szék, amely még törvénykező hatalommal is bír, ki-ki díszesen, nemzeti ruhában jelenjék meg". A gyakori hiányzások kiküszöbölése érdekében a büntetésekkel való fenyegetőzés minden alkalommal a meghívó szövegében szerepel. 1822-ben a jelenlét ellenőrzése végett névsorolvasást tartottak a gyűlés megkezdése előtt, de olyan esettel is találkozunk, amikor a több napig tartó munkálatok közben fogyatkozott meg a résztvevők száma, ezért a gyűlés végén is ellenőrizték a jelenlétet. A hatékony munkavégzés fegyelmezett, megbízható magatartást követelt a közgyűlés részvevőitől. Horváth Albert főkirálybíró ezzel kapcsolatosan 1844. december 20-án a következő levelet küldte a kézdi- és orbaiszéki alkirálybíróknak: ,,azt tapasztalván, hogy a közgyűlést éppen azok nem gyakorolják, kiknek ottani megjelenésük múlhatatlan kötelesség, vagy ha megjelennek is a székháznál, a köztanácskozási teremben, vagy fel sem jönnek, vagy ha feljönnek is, csak kevés ideig mutatják magukat, és a közgyűlés lezárása előtt engedelem nélkül távoznak. Az irt visszaélések meggátlására ezennel ajánlani kívántam a királybíró uraknak, hogy mind ők, s mind a többi fizetéses hivatalbeliek a közgyűlések ülései alatt a tanácskozó teremben végig jelen legyenek, s bármi hosszúra is nyúljon a gyűlés annak lezárása eljött ne távozzanak." Valószínű, hogy időtakarékosságból, valamint szervezési nehézségek és egyéb anyagi jellegű kiadások elkerülése végett a közgyűlések tartását majdnem minden alkalommal összekötötték a törvénykezés gyakorlásával. A gyűlések után kezdődött el a derékszék, amely addig tartott, ameddig a felterjesztett ügyek megoldást nem nyertek. Ez a módszer annál is inkább indokolt volt, mert a két intézmény hivatalosságai részben azonos személyek voltak.

A székgyűlésekről a főkirálybírói jelenlét hiányát a koridős alkirálybíró helyettesítésével oldották meg. Az 1807. március 16-án Alsó­csernátonban rendezett székgyűlésen gróf Mikes Zsigmond főkirálybírót Demién István kézdiszéki alkirálybíró helyettesítette, de 1810-ben a Mikes Zsigmond lemondásával üresen maradt főtisztség betöltéséig (1813) minden esetben a székgyűléseken Demién István mint helyettes főkirálybíró elnökölt.