Újabb magyarellenesség a lelátókon

2017. október 3., kedd, Közélet

Vasárnap este a Sepsi OSK–FCSB élvonalbeli labdarúgó-mérkőzésen a pályán és a lelátókon is a fővárosiaké volt a főszerep. A bukaresti csapat 4–0-ra legyőzte Brassóban az újonc piros-fehér mezeseket, mégis a lelátókon a tudatmódosító szerek hatása alatt álló FCSB szurkolói nem tétlenkedtek. Ezúttal sem volt hiány magyarellenes megnyilvánulásokban, hiszen kifütyülték a stadionban magyarul is megszólaló hangosbemondót, majd a mérkőzés során kifeszítettek egy bannert „A ti otthonotok nem Romániában van. Menjetek innen!” felirattal (fotó). Rázendítettek A Kárpátokon keljetek át, román zászlóaljak! katonai indulóra, és kifüggesztettek egy kék-sárga-piros zászlót „Ez itt Románia!” felirattal.

Már az is kérdéseket vet fel, hogy a fővárosiak a szigorú biztonsági ellenőrzések ellenére hogyan tudták becsempészni a bannereket, illetve petárdákat, amelyeket a mérkőzés alatt fel is robbantottak a lelátón. A sepsiszentgyörgyi csapatnak és szurkolótáborának nem először kell ilyen esettel szembesülnie, legtöbbször a „Kifelé a magyarokkal az országból!” jelmondatot használják előszeretettel a szélsőséges román szurkolók, sőt, az idény eddigi mérkőzéseit figyelembe véve inkább az a meglepő, amikor nincs magyarellenes megnyilvánulás.
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat levélben fordul a Román Labdarúgó-szövetséghez, amelyben ismételten felkérik a szervezetet, hogy lépjen fel a futballmérkőzéseken előforduló xenofób magatartások ellen. Továbbá az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál is panaszt tesznek a történtek kapcsán. „Sajnálatos módon egyre gyakoribbak a sportrivalizálás határait túllépő, magyargyűlölő megnyilvánulások a romániai futballmérkőzéseken. Mind ez idáig azonban nem történt semmilyen jelentős lépés ezek megelőzése érdekében. A bírók általában szó nélkül hagyják a gyűlölködő skandálásokat, az utólagos büntetések elmaradnak, a helyzet pedig egyre súlyosbodik” – áll a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat közleményében.
A Székely Légió ezúttal is végig énekelve biztatta kedvenc csapatát, illetve a román ultrák üzeneteire Ria! Ria! Hungária! és Aki ugrál, büszke székely! rigmusokkal válaszoltak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 350
szavazógép
2017-10-03: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Utcára vonultak a tanárok

Sztrájkőrséget álltak tegnap délben a háromszéki pedagógusok Sepsiszentgyörgyön, a kormánybiztosi hivatal melletti lépcsősoron a Tanügyiek Szabad Szakszervezetének tagjai, mintegy 100–150-en sorakoztak fel, hogy jelezzék, hangot adjanak sérelmeiknek.
2017-10-03: Máról holnapra - Farkas Réka:

Katalónia üzenete

Ha a férj a válni akaró feleségét még jól meg is veri, békülésre aligha számíthat. Erőszakkal ugyanis egyetlen kapcsolat sem tartható fenn, hiába véli jónak, számára kedvezőnek az egyik fél, ha a másik menekülne, zsarnoknak, kizsákmányolónak tartja társát. A spanyolok nem most, már évekkel ezelőtt elrontották a katalán helyzet rendezését, az elmúlt napokban csak tetézték a bajt.