Az ország leggazdagabb tartománya, amely ugyan Spanyolország lakosságának hat százalékát teszi ki, de a bruttó össztermék ötödét adja, pár esztendeje még beérte volna autonómiája bővítésével.  2006-ban sikerült kiegyezniük az akkori szocialista kormánnyal, mindkét parlament elfogadta az új, több jogosítványt átruházó autonómiastatútumot, amely önálló nemzetként ismerte el a katalánt, ám a mostani miniszterelnök, Mariano Rajoy néppártja alkotmánybíróságon támadta meg és érvényteleníttette a döntést. És ezzel ismét elindult a lejtőn a spanyol–katalán kapcsolat, felszakadtak az éppen csak gyógyuló sebek. Míg addig a 135 katalán képviselőből alig 14 támogatta a függetlenedést, mostanra számuk 72-re duzzadt, s vélhetően a véres hétvégi események után tovább emelkedett, és ugyanez kivetíthető az egész katalán társadalomra.
A spanyol kormány hibát hibára halmozott, pár évvel ezelőtt, függetlenedési szándékuk bejelentése után nem tárgyalni hívta a katalánokat, hanem elbagatellizálta akaratukat, és mikor nem hagyták magukat, megszállta rendőreivel a városokat, erőszakkal igyekezett megakadályozni milliók véleménynyilvánítási óhaját. Azt tette, ami ellen amúgy is lázadtak: demonstrálta a spanyol erőfölényt, megmutatta, ki az úr a szemétdombon.  Mariano Rajoy  még vasárnap este is igyekezett eljelentékteleníteni a történteket, néhány politikus machinációjaként beállítani, a katalán elnök pedig sikeresnek nyilvánította a voksolást, mint fogalmazott: „A katalán nép a vasárnap rendezett népszavazáson jogot szerzett egy független állam létrehozására”.
Patthelyzet alakult ki hát Spanyolországban, a világ, az EU vezetői pedig hallgatnak. Az emberi jogok nagy védelmezői közül senki sem ítélte el a spanyol rendfenntartók brutalitását, legtöbben Európa békés jövőjéért aggódnak és kiállnak a spanyol hatalom mellett. Nem hajlandóak tudomásul venni a katalánok jogos óhaját, félnek a precedenstől, és ami még nagyobb baj, el sem gondolkodnak azon, mi vezetett idáig. Nem ismerik fel a katalán ügy legfontosabb tanulságát: ha egy többség nem becsüli meg  kisebbségét, ha szükséges rosszként tekint rá, és nem hajlandó jogokat biztosítani számára, akkor nem várhat hűséget, lojalitást sem. A kisebbségbe kényszerült nemzetek pedig többnyire nehezen tűrik az elnyomást, előbb-utóbb fellázadnak, önrendelkezést követelnek, ki autonómia, ki független állam formájában. Jogokat, amelyek békésen is megadhatóak, de ha nem, kiharcolhatóak. A választás lehetősége, a döntés felelőssége pedig mindig a többségé.