TriatlonTajvani világkupaversenyen végzett a hatodik helyen

2017. október 4., szerda, Sport

Október 1-jén a tajvani Penghu-szigeten rendeztek teljes ironman világkupaversenyt, ahol közel 450 triatlonista állt rajthoz, köztük a sepsiszentgyörgyi Deák Zsombor is, aki a hivatásos hárompróbások között hatodikként haladt át a célvonalon.
 

  • Fotó: Facebook / Ironman Taiwan
    Fotó: Facebook / Ironman Taiwan

A versenyzőknek a nagy hőség és a komoly páratartalom mellett 3,8 kilométer úszással, 180 kilométer kerékpározással és 42 kilométer futással kellett megküzdeniük. Deák Zsombor 59 perc alatt úszta le a kijelölt távot, majd 5 óra 16 perc alatt teljesítette a biciklizést, végül pedig 3 óra 53 perc alatt futotta le az emberpróbáló utolsó versenyszakaszt, így 10 óra 13 perces idejével a hatodik helyen végzett. „Nagyon nehéz verseny volt, azt gondolom, kilencven százalékban fejben dőlt el, hogy teljesíteni tudtam. A pályán végig napsütés kísért, 35 fok feletti hőmérséklettel kellett megküzdenünk, illetve kilencvenszázalékos volt a páratartalom. Sikerült átmennem rengeteg kisebb holtponton, és nem engedtem bele magam egy mélyebbe sem. Tavaly is indultam ezen a versenyen, akkor sokkal erősebb felkészülésből törtem darabokra, de ez a tapasztalat idén végig segített. Igen fáradt vagyok, ami egy ironman után normális, de nagyon örülök, hogy teljesítettem. Köszönöm Kovászna Megye Tanácsa támogatását” – mondta a verseny után Deák Zsombor, akinek a következő versenye november 12-én Kínában lesz, ahol a Xiamen Ironman 70.3 világkupa-viadalon teszi próbára magát.
Eredmény, Ironman Tai­wan: 1. Kevin Collington (Egyesült Államok) 8:34:59 óra, 2. Marino Vanhoenacker (Belgium) 8:46:40 óra, 3. Simon Cochrane (Új-Zéland) 9:09:46 óra, 4. Ruben Ramajo Farre (Spanyolország) 10:12:33 óra, 5. Takao Yamazaki (Japán) 10:13:19 óra, 6. Deák Zsombor (Románia) 10:13:59 óra. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 358
szavazógép
2017-10-04: Sport - Tibodi Ferenc:

Egyéni hibák okozták a Sepsi Futsal vesztét (Teremlabdarúgás, I. liga)

A megyeszékhelyi Sepsi Futsal zsinórban negyedik vereségét könyvelhette el, miután 4–1-es vereséget szenvedett a Resicabánya együttesétől az élvonalbeli futsalbajnokság 4. fordulójának hétfői játéknapján. A zöld-fehér mezes fiúk végig kőkeményen harcoltak, ám Farkas Attila tanítványai négy végzetes hibát is elkövettek, a vendégek pedig éltek a kínálkozó lehetőséggel, és magabiztosan nyerték meg a találkozót.
 
2017-10-04: Sport - :

Balkán-bajnoki ezüstéremmel zárta az idényt (Fogathajtás)

Szeptember 29. és október 1. között rendezték a kettesfogathajtó Balkán-bajnokságot, melynek Florești adott otthont, ahol három országból – Románia, Horvátország, Szerbia – kilenc fogathajtó állt rajthoz. Bartha Eduárd a háromnapos versenyen ezüstérmet szerzett.