Szeptember 29. és október 1. között rendezték a kettesfogathajtó Balkán-bajnokságot, melynek Florești adott otthont, ahol három országból – Románia, Horvátország, Szerbia – kilenc fogathajtó állt rajthoz. Bartha Eduárd a háromnapos versenyen ezüstérmet szerzett.
Mint ismert, a kökösi Farm utca 500. szám alatt található Bartha-lovastanya fogathajtója, Bartha Eduárd szeptember végén a román válogatott tagjaként a szlovéniai Lipicán versenyzett a kettesfogathajtó-világbajnokságon, ahol összetettben 40. helyen végzett, majd az elmúlt hétvégén az idény utolsó viadalán, a Balkán-bajnokságon is rajthoz állt. A tehetséges fogathajtó idén az országos bajnokságban bronzérmet szerzett, a szezont pedig egy Balkán-bajnoki ezüsttel zárta. Florești-en a díjhajtásban 59 hibapontot kapott a bíróktól, majd a maratonhajtásban 94 hibaponttal zárt, az akadályhajtásban viszont 11 hibapontot gyűjtött, így összetettben a dobogó második fokára állhatott 164 ponttal. A Kovászna megyei fogathajtót Rákóczi Gergő előzte meg, aki mindössze egy ponttal kapott kevesebbet összetettben, a bronzérem pedig Varga Roland nyakába került, aki 174 hibaponttal fejezte be a versenyt.
„Nagyon komolyan megszervezett rendezvény volt, jövőre pedig háromcsillagos versenyt szerveznek. Idén összekötötték egy színvonalas nemzetközi mezőnyt felvonultató díjugrató viadallal. A közönség fantasztikus volt, a szervezőknek több mint 1500 embert sikerült kivonzaniuk a helyszínre. A megmérettetések mellett az embereknek egyéb programokat is szerveztek, igyekeztek minden korosztálynak a kedvében járni. A látványra sem lehetett panasz, hiszen a Cantacuzino-birtokon zajlott a verseny, ahol a kastély és a tó is különlegessé tette a pályát. A viadal előtt 40 ezer euró befektetést szántak a fogathajtópálya felújítására. Le a kalappal a szervezők előtt, ezt a kezdeményezést nem szabad megfojtani, hiszen nemzetközi szintre fejlesztették” – értékelt Bartha Róbert fogattulajdonos. (miska)