A katalánok például, a kurdokhoz hasonlóan, akkor is nemzet lennének, ha nem rendelkeznének világosan kijelölt területtel. Amivel viszont rendelkeznek. Mint ahogy saját nyelvvel és történelemmel is. Tehát joguk van önrendelkezésre? Nyilvánvalóan. És függetlenségre?
Erről tartottak október 1-jén népszavazást, dacára annak, hogy megtiltották nekik Spanyolország politikai és igazságügyi hatóságai, amelyek e népszavazás megakadályozása érdekében – az egész világ szeme láttára – erőszakos megtorlóintézkedéseket, tömeges letartóztatásokat és elkobzásokat hajtottak végre. Miért ne lenne joguk...?
Végül is milyen alapon sajátítják ki maguknak „idegenek” a jogot, hogy eldöntsék, miféle határok között engedik másoknak, hogy önmaguk legyenek? Hogy magukért dolgozzanak? Hogy adók és járulékok formájában maguk arassák le e munka gyümölcsét? Hogy saját értékeiknek megfelelően neveljék gyermekeiket? Hogy anyanyelvükön oktassák őket? Hogy – együtt – valódi autonómiának örvendjenek? Vagy igazi függetlenségnek?
Vajon életképtelennek bizonyult John Locke tézise, miszerint egy társadalom csak akkor lehet igazságos, ha a saját érdekeinek vállalásán alapszik?
Nem csak a katalánok és a politikai elemzők tesznek fel hasonló kérdéseket maguknak, már régóta foglalkoztatja a skótokat, a belgiumi flamandokat, Velence és más észak-olaszországi térségek olaszait, valamint – természetesen – a szlovákiai, ukrajnai és romániai magyarokat is. Ez utóbbiakon belül a székelyek külön, zömmel két megyében, kompakt népcsoportot alkotnak. Ha ultranacionalista módon nekik támadnak, ahogy az többször is megtörtént, többek között a miccses álhír esetében, az nem erősíti fel bennük a lojalitást azon állam iránt, amelyben kisebbségben élnek.
Európa más térségeiben is feszültségek támadnak. A katalánokhoz hasonlóan a többi némethez viszonyítva jobban élő bajorok is sok évtizede több milliárdot fizetnek a poroszoknak, szászoknak és rajnaiaknak, akik gazdaságilag egyértelműen alacsonyabb életszínvonalon élnek. Bár a szegényebb, sőt, kimondottan csóró tartományok javára táplálják a szövetségi költségvetést, az ország fővárosa pedig nem München, hanem Bonnból a rajnai térségbe, Berlinbe helyeződött át, nem tudok arról, hogy a világháború óta a Szövetségi Köztársaság déli részén élők bármikor is kérték volna a Németország többi részével szembeni függetlenségüket.
Azt jelentené ez az önmegtartóztatás, hogy a bajorokat nem érdeklik a jogaik és a jólétük?
Dehogy! A bajorok a baden-württembergi svábokkal és a hessai kormánnyal együtt kitartóan követelték és jelentős könnyítéseket értek el a szövetségi költségvetésbe befizetett pénzek regionális újraosztásának mechanizmusában, és ezért visszavonták a német igazságszolgáltatásnak benyújtott panaszaikat. De miért ne lenne joguk a bajoroknak függetlenné válniuk?
Nem világos. De egy megfontolt válasz számításba veszi, hogy nem élnek totalitárius rezsimben, amely – akárcsak a tibeti kínai vagy a moldovai, ukrajnai, baltikumi és megannyi más helyen uralgott szovjet mintájú – elnyomná, valamint kitenné őket a gyarmatosításnak és az erőszakos elnemzetietlenítésnek. Jogállamban és demokráciában élnek, amely szabadságot és a többi polgáréval egyenlő jogokat biztosít nekik. A katalánok helyzete sem különb.
Ők már nagyon sok évtizede nem a francóista csizma alatt szenvednek.
Helyzetük pont annak az ellentéte, amelyet például a koszovói albánok az 1990-es évek végén megéltek, akiket a szerb többség, a tekintélyelvű szocialista-fasiszta Milošević alatt minden eszközzel üldözött.
Állapotuk a kurdokétól is nagyon különbözik, akiket vérre menően elnyomtak az oszmánok, irániak és szírek, valamint Szaddám Huszein megbuktatása után az irakiak is, amikor végre az üldözöttek saját kezükbe vették a sorsukat és – német és amerikai fegyverekkel – még Európát is védelmezték az iszlám államtól.
Mindezek azt jelentenék, hogy a katalánok követelései nem örvendhetnek szimpátiának?
Hogy ne lenne joguk széles körű autonómiára? A legkevésbé sem. Végső soron miért rendelkeznek a baszkok nagyobb autonómiával, mint a katalánok? Mert éveken keresztül fegyverrel harcoltak a függetlenségért? Mert a baszk szélsőségesek – a katalánokkal ellentétben – évtizedeken keresztül terrorizmusra és vérontásra is vetemedtek?
Bármelyik született vesztes szimpátiának örvend. Annál inkább, ha teljes mértékben élvezheti például a legálnokabb és leghatékonyabb orosz propaganda támogatását, amely mindent elkövet, hogy zavart keltsen Nyugaton, és akadályokat gördítsen az EU és az atlanti struktúrák elé. És annál inkább, hogy a spanyol kormány és az azt vezető Marian Rajoy konzervatívjai, az alkotmánybíróság bíráival egyetemben, megbocsáthatatlan hibákat követnek el folyamatosan.
Miután Zapatero szocialista kormánya a 2000-es évek közepén hozott vitatott döntésével megadta a katalánoknak az autonómiát, a konzervatívok megorroltak, és a legfelsőbb bírósághoz fordultak, amely 2010-ben a kérdéses törvény nem kevesebb mint 14 cikkelyét törölte el. Felesleges hangsúlyozni, hogy ez nagyon feldühítette az elszakadáspártiakat.
A spanyolok újabban, ahelyett, hogy tanultak volna az angolok higgadtságából, akik engedélyeztek egy elszakadásról szóló skót népszavazást, amelyet aztán az elszakadáspártiak siralmasan elvesztettek, a madridi központi kormányerőszakot alkalmazva újra bakanccsal tapostak Barcelona lelkébe, semmissé nyilvánítva a mindenek dacára sikeres népszavazást.
Márpedig nem katonai lerohanásokkal, szavazóhelyiségek kapujába állított rendőrökkel és gumilövedékekkel lehet leküzdeni az ilyenfajta mozgalmakat. Hanem a megfelelő törvénnyel egyidejű szép szóval, tárgyalásokkal és engedményekkel, végső esetben akár adózási és kulturális jellegűekkel, valódi autonómiával és a kisebbségek képviselőinek a közügyekbe való igazi bevonásával, valamint racionális érvelésekkel, amelyek megértethetik velük, hogy mit veszítenek, ha elszakadnak.
Az EU-hoz tartozást és az ezzel járó előnyöket például, amiről a katalánoknak a nulláról indulva kellene újra tárgyalniuk, miközben a csatlakozás kérdésében számíthatnak a spanyol vétóra.
Lehet még valamit tenni a katalán–spanyol konfliktus elsimításáért? Fogalmam sincs. Azt azonban tudom, hogy Európa számára rossz üzenet a múlt vasárnapi népszavazás.

(dw.com/euro.com)