„Mindig új élet lesz a vérből” – írja Márai Sándor emlékezetes, lírai kordokumentumnak is tekinthető, Mennyből az angyal című versében 1956, a magyar forradalom kapcsán.
Irodalomtörténészek szerint egyébként Márai, az érzékeny és megalkuvásra képtelen író, publicista már 1945-ben megjósolta ötvenhatot, mert hitt az igazságot szolgáltató sorsban. „Mi áradt itt meg, mint a tenger? Miért remegtek, világrendek?” – kérdezi nagy erejű versében a „csoda” láttán, bízva az önkénnyel szembefordulók erejében, hitében. Szavai, sorai, kérdőjelei ma is megremegtetőek, illetve az emlékezetünkben jó mélyre elraktározott, s október huszonharmadika tájékán elemi erővel feltörő fekete-fehér képsorok – lelkes, reménykedő srácok és leányok, férfiak és nők diadalával, bizakodó örvénylőkkel a pesti utcákon – még mindig elsodróak, érzelmi töltetük örök.
„Mert egy nép azt mondta: Elég volt” – sűríti egy mondatba a forradalom lényegét Márai. Ez nem leegyszerűsítés, hanem a mindenkori szikra – melyből aztán a mindent felperzselő láng lesz – meghatározása. Elég volt, zúgták az önkénnyel szembefordulók akkor, kiállásukkal, életük kockáztatásával örökre elutasítva szovjet és minden más nemzetiségű kommunista elnyomókat, s azóta e két szó – elég volt! – mindörökre emlékezetünkben maradt. Mert a népek akkor is, később is a diktatúra, a méltóság s az élet eltiprói ellen lázadtak, s az ötvenhatosok igazi tragédiája az, hogy a forradalmat követően később hasonló érzésekkel szembesülhettek gyermekeik, unokáik is. Persze, másként, mint az akkori, kivégzéses időkben, teljhatalmak és titkosszolgálatok szorításában, ám a puha diktatúra is diktatúra.
Elég volt – suttogható, harsogható ma is. Itt, Háromszéken, a Székelyföldön, Erdélyben, de a világban szinte bárhol. Ma nem a szovjet tankok fenyegetnek – noha világunk távolról sem tart az áhított örök béke irányába –, hanem másfajta, lassan, csendesen, de biztosan pusztító kórok. Elég volt közösségi megalázásból, örök halogatásból, a jövő elzálogosításából. Elég volt – és ezt nem csupán mi, magyarok mondhatjuk, hanem mindazon népek, kik e térségben úgy érzik, nemcsak az ötvenhatos forradalmat, hanem a későbbieket is elrabolták. Kihasználtak, megvezettek mindannyiunkat. Mégis, Közép-Kelet-Európa e zilált, megnyugodni képtelen részében Máraival bizakodunk: „Egy idegen hatalom könyörtelen hódító akarata nagy károkat okozhat a megtámadott, gyengébb hatalomnak, de ameddig egy nép érzi, hogy sértetlen a szelleme, van hová visszavonulnia az erőszak elől. Az anyagi javakat sarcolhatják, de a szellemi értékek birtokában egy népnek mindig van módja az ellenállásra, van fedezéke, ahová reménykedéseivel visszavonulhat.”