Kelemen János
Az állam ipari monopóliuma nem szűnt meg magától 1989 után, szívós továbbélésének mind szervezetileg, mind az emberi mentalitásokban számtalan példáját produkálja az élet környezetünkben. A közéleti demokráciának és sokszínűségnek, az egészséges társadalmi légkör kialakításának, a legkülönfélébb súlyú érdekek kifejezésre jutásának és érvényesülésének is alapkérdésévé vált, hogy a nagyvállalkozók mellett minél több közép- és kisvállalkozó ,,kergesse a labdát". A két kategória között sajátos a munkamegosztás, helyzetmegítélésük, nemegyszer világnézetük is üdvös módon különbözik.
Mai riportunk egy olyan ember portréját vázolja fel, aki többedmagával belülről dolgozott az említett monopólium lebontásán, gyakran saját korábbi reflexeivel hadakozva. Írásunk bepillantást enged e belső harc alakulásába. A sepsiszentgyörgyi Kelemen János építészmérnök cége a maga nemében első is volt már a megye ez irányú évi kimutatásaiban, példája mindenképpen tanulságos történet.
A szocialista nagyvállalat privatizációja
A kalotaszegi születésű, ma 59 éves Kelemen János kolozsvári iskolai és egyetemi évek után 1972-ben került a megyébe, negyvenévesen érte meg a rendszerváltást a megyei építési vállalatnál, ahol addigra már szép pályát futott be. Meséli, hogy munkatelep-felelősi beosztásban dolgozott a rendszerváltáskor, akit az akkori értékrendnek megfelelően az irodai munka kecsegtetett. ,,A privatizálás láza már 1991-ben kiütött nálunk, én azonban ragaszkodtam az irodafőnökséghez, nem mértem még fel, milyen kárral jár, ha ― a nagy vezetőkhöz képest kicsi fizetéssel ― ott ragadok." A továbbiakban a cég csúcsvezetése és a középvezetők közt kialakuló ,,játék" aktív szereplőjévé lép elő, de az önállóságnak még egy alacsonyabb fokán. Hogyan folyt le, szemszögéből nézve, a Consic magánosítása?
― A főnökeink akkor folyton Magyarországot járták, és azzal jöttek haza, hogy az lesz a legjobb, ha mi, a régi vállalat alkalmazottai kisebb kft.-ket alakítunk, minden munkatelepből két-három-négy kft. is lesz, azok az alapeszközöket bérbe veszik az anyavállalattól, a Consic vezetőségének legalább egy tagját mindenikbe beválasztják, s akkor azoknak a kft.-knek mindig, megszakítás nélkül lesz munkájuk, mert erről gondoskodik képviseletük az anyavállalat vezetői tanácsában. A nagyvállalat felveszi a rendelést, azt kiadja részletekben a kft.-knek, erre a garancia a személyes kapcsolat. Az emberek meg is választották egymást, de így alakult ki az, hogy volt igazgató, aki tizenvalahány kft.-nek volt tagja. E szám idővel csökkent, mert több kft. csődbe ment. Ennek okait lehet firtatni, de valószínűleg az a kft. piszkolt oda, amelyet anyagilag nem segítettek.
Végül 1992-ben szánta rá magát a cégalapításra négy másik társával. Hárman Consic-alkalmazottak, ketten kívülről jöttek. A Bilco Kft. azonban 1997-ben ― meséli ― elindult a lejtőn. Az állam nem fizetett, a késedelmi kamatok és pénzbírságok abban az évben duplájára nőttek, a cég válságba került.
― A pénzek egyre többet késtek, az embereknek fizetést kellett volna adni, 2002-re ráadásul egyedül maradtam a vezetőségben, ketten meghaltak, mások nyugdíjba mentek. A kifizetések késtek, a kamatok nőttek, a lemaradást behozni nem lehetett, akkora megrendelést, amiből azt törleszd, nem tudtál szerezni, mert meg kellett volna dupláznod az árakat. Az pedig nem megy, ha a másik feleannyiért elvállalja. A folytatásnak nem volt semmi értelme, még a csőd előtt beindítottuk a cég felszámolását, erről tavaly kaptam meg a végleges törvényszéki döntést. Én pedig megalapítottam a másik céget, a magamét, melyet ma is vezetek.
Az első kft. kudarcát tehát annak tulajdonítja, hogy az anyacégtől nem kapta meg a kellő támogatást. Kiderül továbbá, hogy sokallta azt a kvótát is, melyet az anyacég levett a megrendelés összegéből, s mely elérte a tizennyolc százalékot is. Utóbb ugyan tízre mérséklődött, de még mindig több volt, mint a szomszéd Hargita megyei öt százalék. Az ottani megyei építővállalatot szintén magánosították, ott azonban tudomása szerint nem kötötték ki, hogy az igazgatóság tagjait a kft.-k kooptálják. ,,A nagyvállalat ott is létezik, az alapeszközöket, telephelyeket, irodahelyiségeket stb. mind bérbe adja, abból él, amolyan holding-szerepet tölt be." Kelemen János ennél is szerencsésebb megoldásnak találja a háromszéki Conico önállósodását. A volt brassói tröszthöz tartozó ipari építővállalat egyben maradt, úgy vált le a brassói központról (mely különben csak öt százalékot vett le a megrendelés összegéből), s ma a megye két legnagyobb cégének egyike. A Consic különben továbbra is abból él, hogy tetemes lévén a társasági tőkéje, nagyobb munkálatok versenytárgyalását megnyeri, s azokat alvállalkozókkal végezteti el.
Saját erőből
Mai önálló státusával Kelemen János a Way out Kft. vezetőjeként nagyon elégedett.
― Örvendek, hogy 2002-ben megalapítottam ezt a céget, azóta sosem késtem az állam felé a kifizetésekkel, késedelmi kamatot, pénzbírságot sosem szabtak ki rám, ennél fontosabb nincs. Miként nem késtem a bérek kifizetésével sem, és egyre biztosabb alapokon állunk.
A cég a bérelt alapeszközöket idővel megvette, aztán azok elhasználódtak mind fizikailag, mind morálisan, mai gépállományának ,,98 százaléka új, általunk vásárolt".
— Amióta magunkra maradtunk, külön jelentkezünk a tenderekre, arra hajtunk, amit kedvező áron el tudunk végezni, s olyan beruházóval, aki azonnal tud fizetni. A legjobb beruházók a bankok: ahogy megvan az átadás, öt napon belül utalják át a pénzt. Betartják a szerződéseket. Bankfiókokat építettünk többfelé.
Az első cégben nyolcvan alkalmazottal dolgoztak, az negyvenre fogyott az évek során, ezeket vette át az új vállalat. ,,Azokkal az alapemberekkel dolgozom a mai napig is. Van egy tízszázalékos ingadozás, amit kiiktatni nem lehet, mert elszegődik valaki, két hónapig fegyelmezett, utána baj van vele. Nagyon jó szakembereim vannak, akik mesterek is lehetnének, ha meglenne az érettségijük. Bakó Ferire és Kádár Sanyira például akármilyen munkát rá lehet bízni. Vannak ácsaim, kőműveseim, alapozástól tetőfedésig mindent el tudok vállalni, az épületszerelést — gáz, víz, villany — kisebb cégeknek adom ki. Embereim közül nem húz mindenki egyformán, persze, pedig a közös jövedelemből élünk. Mennyit? Hát jó közepes fizetéseket kapnak. A régi irodánk kicsi, újat akarok építeni a Horgász utcában, a városrendezési iroda hónapok óta halogatja a jóváhagyást."
A cég most négy helyen dolgozik, többek közt az uzoni általános iskolában manzárdosít, új tantermeket épít. ,,A termelékenységünk akkor a legjobb, ha egy helyen van mindenki, ez idén nem sikerült, mert be kell tartani a technológiai folyamatot, s lehetetlen volt úgy megszervezni, mint amikor az alagutat kétfelől fúrják, és középen találkoznak." Megrendeléseik két- és nyolcmilliárd régi lejes értékek közt váltakoznak, utóbbi már nagynak számít, az éves forgalom tekintélyes hányada. ,,Lett volna egy parkolóépítés Csíkszeredában, egy hajszállal maradtam alul a magyarországi Vegyépszerrel szemben, ők ugyanis a piskótaköveket (térelemeket) onnan olcsóbban be tudják szerezni." A versenytárgyalási információkat az internetről szerzik be, a dokumentációt a cég erre szakosodott embere készíti elő. Előnyben részesítik az intézményi megrendeléseket, a magánmegrendelők ,,mindig rosszabbul fizetnek, akadékoskodnak, kifogást keresnek". Télen is dolgoznak, van, amit akkor kedvezőbb elvégezni. ,,Nyáron a július mindig a leggyengébb hónap a teljesítmény szempontjából a hőség miatt." Legnagyobb munkái közt említi a fogarasi BRD-fiókot és Feketehalomban a Dreaxlmaier autóalkatrész-gyár külső és belső rendezési munkálatait, amelyeket egy nagyváradi cég alvállalkozóiként végeztek el.
Tudni, mit vállaltál
— Kollégái közül nem mindenki használta ki az önállósulás lehetőségét. Mit gondol, miért?
— Harminc-negyven százalékuk valóban másoknál dolgozik. Itt óriási a hajtás, reggel hattól este kilencig dolgozunk, hétfőtől szombatig, azt nem mindenki tartja érdemesnek vállalni. Mások nem olyan beállítottságúak, hogy vezetni tudjanak vagy kívánjanak. Önbizalom kérdése is. De ha már a hibáknál tartunk, nekem a legnagyobb hibám az, hogy nem mindig tudom kiharcolni a pénzemet, amiért megdolgoztam. Azért is részesítem előnyben az állami vagy banki stb. megrendelőket, mert ezek becsületesen betartják a szerződéseket. Más huncut magánbefektetők gyakran nem megbízhatóak, nem utalják át idejében a pénzt, én pedig nem vagyok elég erős, hogy kiharcoljam azt, ami az enyém. Emiatt is van legalább másfél milliárd lej elfekvő kinnlevőségem, amiből egymilliárdot legfeljebb perrel tudok majd behajtani. Ilyen, sajnos, nálunk az üzleti légkör.
— A régi rendszerben szép pályát futott be — ma szenvedélyesen építi a cégét.
— A munkámat valóban elismerték, 1972-ben telepedtem le itt, ’75-től már irodafőnök, utóbb munkatelep-vezető, házgyárigazgató voltam, de mindez nem jelentett igazi elégtételt. Abban a rendszerben a tudásod legnemesebb része parlagon hevert, nem létezett olyan tiszta végcél, amivel azonosulni lehetett. Óriási volt a kisemberek kihasználása, nagy volt a nyomás. Sokszor a szombatot és vasárnapot is feláldoztatták velünk semmiségekért, mintha elítéltek lettünk volna, szabad időnk nem volt, s ez lelkileg nagyon megviselt, a családoddal nem tudtál úgy foglalkozni, ahogy kellett volna.
— De most is halálra dolgozza magát!
— Szombaton most is dolgozunk, de vasárnap nagyon ritkán. Megvan viszont az a lelki elégtétel, hogy tudod pontosan, mit vállaltál, és mit kapsz érte. Megnyugtat, hogy ha már reggeltől estig gyúrod, akkor megkapod, ami jár. Anyagilag biztonságban a család, az együttlétet hét végén pótoljuk. A cégben együtt dolgozom a vejemmel, a fiam pedig Kolozsváron szintén építészetet végzett, egyelőre ott maradt egy nagyobb vállalatnál, hogy tapasztalatot gyűjtsön. Remélem, ha látja, apjának nehezebben megy, hazajön, és beáll mellém. Családi vállalkozássá fejleszthetjük hárman, ha minden jól megy.
