„Ez a kiállítás legyen mementó a bolsevik forradalom 100. évfordulóján” – mondta Tőkés, hozzátéve, hogy az áldozatok véréből remélhetőleg új magyar élet fog fakadni. Megnyitóbeszédében Deli Andor fideszes európai parlamenti képviselő rámutatott, hogy a tragédia széles körű ismertetése rendkívül fontos minden vajdasági magyar számára, ahogyan az egyetemes magyarság és Európa számára is. „Az emlékezés, a tények ismerete talán soha sem volt fontosabb, mint napjaink Európájában” – közölte a képviselő, hozzátéve, nap mint nap tapasztaljuk, hogy milyen káros következményei lehetnek annak, ha egyesek a jólétben nem veszik észre a körülöttük zajló történéseket. Kiemelte: fontos ismernünk saját nemzetünk, közösségünk múltját, a múlt ismerete nélkül ugyanis lehetetlen a jövőt tervezni. Mint mondta, a fiatalabb nemzedékeknek ráadásul azért is kötelessége megismerkedni ezzel a múlttal, mert évtizedeken át csak halkan elsuttogott történetekből lehetett értesülni erről a tragédiáról.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a vajdasági tartományi képviselőház elnöke azon véleményének adott hangot, hogy a megbékélés folyamata egyszerre közösségi és egyéni kérdés. Akik egyénileg, személyesen érintettek, valószínűleg soha nem tudnak megbékélni – fűzte hozzá. Hangsúlyozta, ez nem magyar–szerb konfliktus volt, hanem ideológiai indíttatású konfliktus, amelyben voltak magyarok és szerbek, de mások is. Végezetül aláhúzta: Szerbiának jelenleg nincs még egy olyan szomszédja, amellyel olyan jó lenne a viszonya, mint Magyarországgal.
A Délvidékre bevonuló szerb csapatok 1944–45 telén tömegesen kínozták meg és végezték ki a kollektív bűnösséggel vádolt magyar és német nemzetiségű lakosokat. Így álltak bosszút egyebek mellett az 1942. januári „hideg napokért”, amikor magyar katonák hozzávetőlegesen négyezer szerb és zsidó embert gyilkoltak meg. Egyes becslések szerint Tito partizánjainak megtorló akcióiban mintegy 30–40 ezer délvidéki magyar halt meg, a Vajdaságból elüldözött magyarok száma pedig eléri a 85 ezret.