Mózes László
A lej hosszabb távú elértéktelenedésére számíthatunk – ráncolta össze tegnap szemöldökét Mugur Isărescu jegybankelnök. A mélyrepülés már szerdán elkezdődött a forradalminak mondott adóügyi reformcsomag elfogadásával, tegnapra már 4,6279 lejbe került egyetlen euró. Isărescu aggasztónak tartja a külkereskedelmi mérleg hiányát is – az első kilenc hónapban 28 százalékkal, 8,887 milliárd euróra nőtt a deficit a tavalyi azonos időszakhoz képest! –, mondván, jóval több importcikket fogyasztunk, mint hazait.
Azaz: a román gazdaságot az esztelen fogyasztás fűti, nem a beruházások. Így nem is csoda, hogy a jegybank az inflációs előrejelzést is megemelte: augusztusban csupán 1,9 százalékos inflációval számolt, most már 2,7 százalékos éves áremelkedést valószínűsít. Vagyis: további drágulás, a lej értéktelenedése s ehhez hasonlók derengenek minden kormányzati optimizmus ellenére, noha Európában, illetve a világban egyelőre nincs gazdasági válság.
E zilált napokban egyébről sem hallani, mint különféle valószínűsítésekről, számítgatásokról, hogy mennyivel csökken majd a magánszférában dolgozók bére. Ám a számokon túl főként az a körvonalazódó társadalmi megosztottság aggasztó, amit az elkapkodott, fejetlen intézkedések eredményeznek: a közalkalmazottak és a magánszférában foglalkoztatottak közé kerül egyre nagyobb ék. A szociálliberális kormánykoalíció ugyanis főként az előbbiek fizetésére gondol, míg utóbbiak jövedelme kizárólag a munkáltatóiktól függ, ám kevésbé valószínűsíthető, hogy a vállalkozók, a befektetők csupán azért emelnék majd a bruttó béreket, hogy ne csökkenjen az alkalmazottak nettó jövedelme. Ezzel a megosztással a szociáldemokraták kiváltságosabbnak tekintik a közalkalmazotti réteget, mint a gazdasági törvényszerűségek szerint fizetetteket, s ez nem méltányos. Szerencsésebb lett volna előbb magát az államszerkezetet korszerűsíteni s a teljesítmény elve szerint bérezni, mint csupán a közalkalmazotti státus okán fizetéseket emelni, fenntarthatatlanul. Ám korszerűbb államban egyelőre nem reménykedhetünk.
Elfogadhatatlan és méltánytalan a mostani hatalom viszonyulása munkavállalókhoz, munkaadókhoz egyaránt. Románia századik születésnapjára készülve a szociálliberálisok nem várt centenáriumi ajándékkal lepték meg szavazóikat és elutasítóikat, jólét helyett csökkenő életszínvonalat, reménytelenséget, kilátástalanságot teremtve, mélyebbre taszítva az eddig is nehezen élők millióit. Különös vívmánya ez a honi, sajátos szociáldemokráciának. Elemzők persze feszegethetik, azért történik-e mindez, mert elítéltek, bűnvádi eljárással terheltek üldögélhetnek a parlament különféle bársonyszékeiben, vagy valamiféle végzetszerű sorscsapás. Szűk évvel a választások után ennyire futotta, s ha még a centenáriumra hangolók is csak ennyit érdemelnek, miben bízhatnak azok, akik nem ünnepelni, csupán élni szeretnének ebben az országban?
