Fekete Réka
Azzal nem lenne semmi baj, ha a különböző ágazatokban időnként változnának a törvények, és olyan jogszabályok születnének, amelyek kijavítanák a korábbiak hibáit és új, a lakosság számára előnyös elemeket tartalmaznának, amelyek betartása nem csak papírforma szerint lenne kötelező, ugyanakkor előbbre vinnék a gazdaságot, jólétet, társadalmi toleranciát – amelynek tegnap volt a nemzetközi napja –, igazságosságot, az európai szintű betegellátáshoz és anyanyelvi oktatáshoz való jogot hoznának.
Az azonban már nem használ senkinek, ha az adott törvény módosítása az ügyeskedőknek kedvez vagy éppen elvesz meglévő jogokat az érintettektől, netán újabb anyagi terheket ró az önkormányzatokra. Utóbbiaktól igencsak tarthatunk a szociális szolgáltatások kiszerződéséről szóló törvény esetében, mert annyira naivak nem lehetünk, hogy azt higgyük, ezzel a lépéssel a polgárok javát, a szolgáltatások minőségének javítását kívánják szolgálni. Az otthoni beteggondozást, a sérült gyermekek fejlesztését, valamint a mélyszegénységben élők megsegítésére, a perifériára szoruló, hátrányos helyzetű közösségek társadalmi felzárkóztatására irányuló és sok egyéb szolgáltatást éppen olyan közbeszerzési eljárással kell ezentúl megvásárolniuk az önkormányzatoknak és állami intézményeknek, mint azok a versenytárgyalások, amelyek egy járhatatlan út javítását szolgálják. Utóbbiról már tudjuk, a legolcsóbb ajánlat nem mindig jelent minőséget is, és az sem ritka, hogy a licit annyira elhúzódik, jön a tél, s már neki sem kezdenek a munkálatoknak.
Félő tehát, hogy a szociális szolgáltatások kiszerződése sem lesz olyan gördülékeny, ahogy azt a törvényhozó elgondolta. Az ellátásra szoruló, egyedül élő idős betegnek nem mindegy, hogy mikor jelölnek ki számára gondozót, ha pedig a közbeszerzésen megvásárolt szolgáltató alkalmazottja nem hivatástudatból választotta ezt a szakmát, akkor az ellátott lelkileg is belebetegszik, amit csak tetőz a magárahagyatottsága. Ez pedig könnyen előfordulhat, mert a szociális szolgáltatások licitjén bárki részt vehet, akinek a meghirdetett szolgáltatás végzéséhez megfelelő képzettsége és engedélye van, valamint megfelel az adott versenytárgyalás feltételeinek. Igen nagy tehát a felelőssége az önkormányzatoknak abban, hogy milyen feltételeket szabnak, mert a beteg embernek nem mindegy, hogy anyanyelvén szólnak-e hozzá, és az sem, gondozója helybéli-e, aki jól ismeri a helyi szokásokat.
Amint látjuk, a szociális háló újraszövése sok gubanccal jár, és félő, említettek mellett a legnagyobb lyuk továbbra is az ágazatra fordított büdzsén marad. Ha az új feladat mellé az önkormányzatok nem kapnak pénzt a központi költségvetésből, nem növekszik a lakosság által befizetett járulékok visszafordításának aránya, akkor az egész felfordulás annyit sem ér, mint egy jó szó annak, aki rászorul a segítségre.
