Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek semmi egyebe nem volt a világon, csak egy szürke lova. Azzal mindennap eljárt a szárazmalomba őrölni, úgy éldegélt egyik napról a másra. Hát egy esztendőig, kettőig ment, ahogy ment a dolog, hanem egyszer a szürke megunta, hogy mindig csak egyedül járjon, mondta a gazdájának:
– Gazduram, szerezzen nekem társat, mert ha nem, kifogy belőlem.
– Ó, édes szürkém – mondotta a szegény ember –, szereznék én jó szívvel, de honnét s mivel, mikor egy árva garasom sincs.
– No, ha nincs – mondotta a szürke –, eresszen el, majd kerítek én magamnak társat.
Jól van, a szegény ember beleegyezett, a szürke elindult, ment, mendegélt hetedhét ország ellen, addig ment, mendegélt, míg rengeteg erdőben egy rókalyukhoz nem ért. Ottan szépen leheveredett a lyuk előtt, behunyta a szemét, mintha meg volna dögölve.
A lyukban egy öreg róka lakott három fiával. Mondja az öreg a legkisebbik fiának:
– Eredj, fiam, láss egy kicsit te is a világba, hozz már te is valamit, hadd lám, mit tudsz.
Elindul a kisróka, de a lyuknál visszafordul, s mondja az anyjának:
– Jaj, lelkem, anyám, nem lehet kimenni, mert a hó befújta a lyukat.
– Mit beszélsz, te bolond – mondta az öreg róka –, hiszen meleg nyár van.
– Hát ha nem hiszi, nézze meg, édesanyám.
– Eredj – mondja a róka a középső fiának –, nézd meg, igaza van-e az öcsédnek?
Megy a középső fiú, de mindjárt visszafordul az is.
– Bizony igaza van, édesanyám, az öcsémnek. Akkora hó van a házunk előtt, hogy nem lehet kimenni.
Küldi az öreg róka a legidősebb fiát, nézze meg az is. De az is csak azzal jön vissza, hogy bizony nem lehet kimenni. Nyár ide, nyár oda, nagy hó esett.
– No, megnézem magam – mondja az öreg róka.
Hát bezzeg hogy nem hó volt a házuk előtt, hanem a szürke ló feküdt ott. No, most mit csináljanak? El kellett hogy húzzák ezt a dögöt, mert különben nem tudnak kijárni. Szólítja három fiát, belekapaszkodnak a lóba négyen, rángatják, cibálják, de nem tudták elhúzni. Hanem az öreg róka nagy nehezen mégiscsak kibújt a lyukból, s szaladott a farkas komához.
– Hej, lelkem, komám, jöjjön csak, komám, egy döglött ló van a házam előtt, kendnek adom, vigye el.
Szalad a farkas nagy örömmel, hát csakugyan ott feküdt a ló. Próbálják húzni, nem bírják.
– Hej, hej – mondja a farkas –, hogy lehetne elhúzni, róka koma?
– Tudom én – mondja a róka. – A kend farkát a ló farkához kötöm, úgy elhúzhatja.
– Bizony jó lesz – mondja a farkas –, mégis van esze kendnek, róka koma.
Azzal a róka jó erősen összekötötte a ló farkát a farkaséval, a farkas elkezdi húzni, de meg sem tudja mozdítani. Pedig úgy erőlködött, hogy majd belészakadt.
Hiszen a szürkének sem kellett több, uccu! felszökött, szaladt a farkassal hegyen-völgyön által, erdőn-mezőn keresztül, meg sem állott hazáig.
– No, gazduram, hoztam társat!
Hej, megörült a szegény ember, bunkósbottal jól fejbe vágta a farkast, lenyúzta a bőrét, eladta, s az árán társat vett a szürkének.
Most már jobban ment a munka.
Ha a szürkének társa nem akadt volna, az én mesém is tovább tartott volna.
