TárcaPotozky László: Tegnapi menü

2017. november 18., szombat, Kultúra

A férfi a hegyek felől érkezett, a havasról, onnan, ahonnét csak gumicsizmában érkezhet az ember. A hajnali ködből tűnt elő, végigballagott a várost övező réteken, nadrágjához ökölnyi bogokban tapadt a bogáncs, gumicsizmája nedvesen csillogott a harmattól.

  • Péter Alpár grafikája
    Péter Alpár grafikája


A korai ingajárattal egyszerre ért be az állomásra. Megmászta a töltést, és az ütközők alatt átbújva kilépett a peronra. A vagonokból munkások ugráltak le, és nevetve, káromkodva lepték el a vágány mellett húzódó keskeny betonplatót. A szaporán kopogó cipők közt egy kutya ugrándozott rémülten, bármerre is próbálkozott, sehogy sem sikerült kiutat nyernie a lábak rengetegéből, különösen, hogy mellső lábait állandóan akadályozta a nyakában lógó kolonc. Riadtan cikázott ide-oda, de senki sem figyelt fel rá: a nagy zsibongásban nem hallatszott fájdalmas vonítása, amikor lábára hirtelen egy vaskos bakancstalp taposott.
Egyedül a férfi nem sietett sehová, türelmesen kivárta, hogy elnéptelenedjék a peron. A kutya felé indult óvatos, kimért léptekkel, ügyelt, nehogy megriassza; a közelébe érve lehajolt, és a kezét nyújtva hívogatni kezdte. A kutya azonban nem engedelmeskedett, csak bámult rá szomorú szemmel, bizalmatlanul, majd amikor ismét közelíteni látta a férfit, behúzta a farkát, és eloldalgott.
Az állomásépület szomszédságában fabódé állt, kirakata cigarettásdobozokkal telerakva, csupán egy apró nyíláson látszott ki az elárusító arca. A férfi kért egy csomag cigarettát a legolcsóbbik fajtából, és megérdeklődte, hol tudna falni valamit.
– A közelben most sehol – mondta az  elárusító. – Be kell mennie a városba.
– De én nem akarok bemenni a városba – mondta a férfi.
– Akkor pedig be kell érnie a vasutasok kantinjával. De ott még nem főznek ilyenkor.
A férfi besétált a váróterembe, és az újságos mellett megtalálta az étkezde bejáratát. Egy félreeső sarokasztalnál foglalt helyet, aztán csak ült, ráncolta a homlokát és nagyokat sóhajtott. Semmivel sem jelezte jelenlétét, pedig a visszhangos helyiségben elegendő lett volna egy köhintés, hogy észrevetesse magát. Félórába is beletelt, míg végre előbukkant a pincérnő, és megkérdezte, mivel szolgálhat.
– Ennék valamit – mondta a férfi.
– Itt csak délben lesz étel – mondta a pincérnő. – Addig bemehet a városba.
– De én még nem akarok bemenni a városba. Kérek egy étlapot.
– Étlap nincs. Nálunk csak napi menü van.
– Akkor egy napi menüt.
– De még a szakácsnő sem érkezett meg.
– Nem baj. Megvárom.
– Esetleg  valamit inni?
– Arra már nincs pénzem, köszönöm.
Magányosan üldögélte végig a négy órát, mialatt az ebéd elkészült. Térde megállás nélkül rángott az asztal alatt, miközben a cementpadlóra vetülő fényfoltokat bámulta, és egyik cigarettáról a másikra gyújtott. Emberek jöttek-mentek a váróteremben, néhányan betértek a kantinba, hangoskodtak és élcelődtek a pincérnővel, őrá azonban ügyet sem vetettek. Egyedül a takarítónő figyelt fel rá, amikor az asztal mellett törölte a padlót, de a férfi testét körüllengő juhszag egykettőre beleveszett a  mosószer klórbűzébe. Aztán kihozták  az ebédet, egyszerre mindkét fogást egy kopott tárcán.
Alig engedte bele a zöldséglevesbe  a kanalat, máris elengedte, és elszívott még egy cigarettát. Utána hosszasan forgatta szájában a forró folyadékot, ízéről nyári legelők illata jutott eszébe, muszáj volt visszaköpnie a tányérba.
A másodikból sem evett sokkal többet: hiába lapátolta tele a száját krumplipürével meg savanyúsággal, a húson úgy is érződött az az egyszerre sós és édeskés íz, amiért semmiképp sem az elrontott fűszerezés volt a hibás. Végül csak a köretet ette meg, s azt a három szelet kenyeret, amit a leves mellé kapott, majd magához intette a pincérnőt.
– Nem jó a hús – mondta.
– Mi az, hogy nem jó?
– Véres.
– Hogyhogy véres?
– Nem úgy ölték az állatot, ahogyan kell.
– Eddig még senki sem panaszkodott.
– Én sem panaszkodom, csak el akartam mondani magának, hogy nem engedték ki rendesen az állat vérét. Nem mindegy, hogy csinálják. Én értek hozzá, és a társam is értett  hozzá.
Nézte egy darabig a tányéron felaprított húst, felszúrt egy-egy darabot a villájára, lenyelni azonban nem tudta. Eltolta maga elől az ételt, megtörölte száját, aztán rágyújtott, de már a füst sem ízlett. Csak akkor sikerült rávennie magát az indulásra, mikor a peronon ismét megpillantotta a kutyát. Az asztalon hagyta a pénzt, és kezében a másodikkal átsietett a váróterembe.
Loncsos szőrű, bánatos kutya volt, nyakában már rozsdásodott a kolonc lánca, pofáján ki tudja, hol szerzett sebhelyek.  A férfi most nem hívta, csak földre tette a tányért, és hátrálni kezdett; a kutya félénken közelített, eleinte vonakodva látott hozzá, majd egyre mohóbban falt, s mire az utolsó falat húst eltüntette a tányérról, a férfi is elhagyta a vasútállomást.
A városközpont felé indult. Útközben nem szólt senkihez, még csak rá sem nézett az emberekre. Kivéve azt az egy járókelőt, akit megállított egy pillanatra, hogy megérdeklődje, merre találja a rendőrség épületét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 514
szavazógép
2017-11-18: Kultúra - Nagy B. Sándor:

Az a bizonyos belső Nap (Soó Zöld Margit kiállítása Kézdivásárhelyen)

December 10-éig látogatható a Soó Zöld Margit képeiből készült kiállítás Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház dísztermében. A tárlat nemcsak attól különleges, mert ezzel nyílt meg a Vigadó felújított díszterme, hanem attól is, hogy az idén 86. évét betöltött festő és grafikus munkái első ízben láthatóak Kézdivásárhelyen. A kiállításmegnyitón Lung László Zsolt, a Vigadó igazgatója és Vetró András szobrász méltatta a művészt és kiállított képeit.
 
2017-11-18: Közélet - :

A kormány nem éri meg a húsvétot, de lehet, a karácsonyt sem

Barbu Mateescu szociológus a Ziare.com-nak adott interjújában rámutatott, az SZDP-nek már csak az igazságügyi törvények módosítására van szüksége, ami után távozhat, és másokra hagyhatja az általa okozott óriási költségvetési gondokat, hogy aztán azokat vádolva, akiknek ki kell majd fizetniük az idén megtett lépések számláját, törjön újra előre a következő választás alkalmával.