Farcádi Botond
Megállíthatatlannak tűnik az a decentralizációs folyamat, amely döcögve, kínkeservesen bár, de mégiscsak beindult az országban. Várhatóan egyre több intézmény kerül majd az önkormányzatok hatáskörébe, egyre több kérdés helyben dől el, az uniós alapok lehívásában pedig Bukarest szerepe fokozatosan kisebb lesz, több pénz és nagyobb hatalom áll majd a helyi vezetők rendelkezésére.
Persze, ez jórészt az európai uniós tagság követelményrendszere miatt alakult így — gondoljunk csak a fejlesztési régiók kialakítására —, ennek ellenére ma már az államfő, a miniszterelnök, sőt, a román politikai pártok többsége a decentralizációt hirdeti, és kampányában fel is használja ezt a témát. Ugyancsak ezt a célt szolgálja például a megyei tanácselnökök névre szóló szavazással történő megválasztása. Vagy említhetnénk az RMDSZ legújabb javaslatát olyan törvénytervezet kidolgozására, amely nagyobb hatáskört biztosítana a megyei önkormányzatok vezetőinek. A Székelyföldön élők számára ez különösen fontos: a megyék élén magyar vezetők állnak, így helyben hozhatnak olyan fontos döntéseket, amelyekért eddig Bukarestben kellett lobbizni vagy éppen kilincselni. A valós decentralizáció nem elégséges, de mindenképpen szükséges feltétele az önrendelkezésnek.
Az örömbe azonban üröm is vegyül: a hatalomátadást a politikai elit valahogy úgy akarja megoldani, hogy jusson is, de maradjon is. Számos parlamenti képviselő, miniszter szállt versenybe az önkormányzati választásokon, hogy helyi szinten kerüljön vezető pozícióba. Ezzel nincsen is különösebb probléma, hiszen az önkormányzatok működésére jó hatással lehet a Bukarestben szerzett tapasztalat.
Kérdés azonban, hogy a helyi vezetők mennyire elkötelezettek térségük fejlesztése iránt, és mennyire eszközei egy hatalomátmentési folyamatnak, amelynek célja, hogy az eddig vezető pozícióban levők a megváltozott körülmények között — egy decentralizált igazgatásban — is megtarthassák befolyásukat. A válasz nagyrészt a választott vezetők személyiségén múlik.
