Hollósy Simon: Merengő
A tavalyi, nagy sikerű Munkácsy-kiállítás után figyelemre méltó látogatottságnak örvend a Csíki Székely Múzeumnak a nagybányai művésztelep jeles alkotóit bemutató tárlata. A magyar Nemzeti Galéria, a Székely Nemzeti Múzeum, a Maros Megyei Múzeum és a Csíki Székely Múzeum gyűjteményéből válogattak, a kiállítás meggyőzően hiteles képet rajzol a nagybányai művésztelep és festőiskola művészeiről…
A történet — dióhéjban
Hollósy Simon már ismert és elismert festő Münchenben (egyébként illendő kiemelni, hogy a ,,boldog békeidők"-ben mindenki, így a festők is szabadon mozoghattak Európában, sokan éltek és alkottak Párizsban vagy Münchenben, a nagyvilág nem volt elérhetetlen, a kedvező feltételek megteremtése kizárólag anyagiakon múlott…), amikor 1886-ban megalapítja szabadiskoláját. Már akkor felmerül a gondolat, hogy a nyári hónapokat valahol, Magyarország valamelyik csendes vidéki városában kellene tölteni. Hollósy tanítványai, Thorma János és Réti István javaslatára dönt a festői Nagybánya mellett. Máramarosszigeti születésű lévén, jól ismeri a bányavároskát, pompás fekvését, különös adottságait. Ahogyan Boros Judit írja tanulmányában: ,,a máramarosi hegyek lábánál, a gyors folyású Zazar folyó partján — a tárlaton is több kép látható a Zazarról! (B. L.) — elterülő település déli irányba tágas síkságra nézett. A nyári nap a számtalan képen szintén feltűnő sötétzöld erdőkről és világosabb, legelők borította hegyoldalakról vetült a városra, szokatlan élességgel emelve ki a színeket. Ideális terep volt egy olyan festőcsoport számára, amely a természet hű követését tűzte ki célul." (Székelyföld, 2008. június)
Hollósy választásába az is belejátszott, hogy pontosan akkor kapott egy megrendelést szülővárosától Huszt várának megfestésére, s Nagybánya közel volt Máramarosszigethez. (A festmény a város múzeumában tekinthető meg…) Kezdettől arra gondoltak, hogy mindazokat meghívják a művésztelepre, akik valamiképpen szembehelyezkednek az uralgó akadémizmussal, s a magyar festészet forradalmasítását akarják. Így azután meglehetősen nagy volt a mozgás Nagybányán, már első budapesti kiállításuk után felfigyeltek rájuk, meghívták a köreikben nagy elismertségnek örvendő Szinnyei Merse Pált, Mednyánszky Lászlót is akarták, nem hívták meg viszont az akkor Párizsban élő Rippl Rónai Józsefet. A festőiskola első hat évét Hollósy és tanítványai munkássága határozta meg, a művésztelepen azonban feltűntek az új kor jelentékeny magyar festői, Ferenczy Károly, Iványi-Grünwald Béla, akiket akkor már egyre szélesebb körű elismerés övez, s akik Hollósy távozása után Thormával irányítják a festőiskolát, amelynek híre egyre nagyobb.
A fogadtatás
Nézzük, hogy az új kor nagy kritikusa, Fülep Lajos — szerepe a művészettörténetben csak Ady költészetet megújító szerepéhez mérhető — hogyan ír A művészet útvesztője című, 1904-es pamfletjében, amikor a harc a konzervatív akadémizmus s a magyar piktúrát megújítani akarók között még javában dühöng, a nagybányai művésztelep legkiemelkedőbb festőiről: ,,Ferenczy Károlyban nincs egy vonásnyi idegen hatás. (…) Nincs talán ma senki, aki olyan tiszta lenne, mint ő. (…) Egyénisége olyan eredeti, hogy mindenen, amit csinál, elevenen érzik, hogy az övé. Csak ő az, amit ad, s a természeten keresztül adja. Más témája nincs, mint a természet és ő maga, melynek ő csak része, megnyilatkozása. Nagybányán él, a természetben, ahol az embereknek, akiket lát és megfigyel, megvan a ősközösségük a természettel, amit lát, ami eléje kerül, festőszemének az a témája, formákat és színeket, fényt és levegőt lát, s a benne dolgozó erő ösztönszerűleg érzi minden pillanatban a természet nagy erejét. (…) Sokan követelték a magyar művészetet, bár nem tudták, hogy milyennek kellene lennie. Mikor Ferenczy adott belőle, nem hitték el, hogy ez az. Ferenczynek múltja van már, s most elmondhatjuk, hogy amit ő adott, az tisztára faji művészet, az a mi művészetünk. Az idő igazságot szolgáltatott, s fog neki szolgáltatni."
Ferenczy Károly: Festőnő
,,Törhetetlen művészegyéniség Hollósy Simon. Kiüldözte a nyomorúság, de évente visszajár közénk. Az idén (ti. 1904-ben) láthattuk képeit s az iskolájáét, s akik kevesen megnézték és megértették Hollósyt, kissé keserű szívvel hagyták el a kiállítást. (…) Az ő művészetére nálunk még nem jött el az idő, annyira ment az minden sallangtól, annyira egyszerű, annyira mély, hogy a mi szemünk, mely az idők folyamán hozzászokott a külsőségekhez, nem tudja megérteni. Mint művész jóformán magában állt mindig, akárcsak Ferenczy, egyedül küzdött félreismerve és mellőzve, elérte az a sors, ami Ferenczyt, s általában minden kornak a félreismert, magára hagyott egyéniségét (Millet, Rousseau stb.) elérik, hogy egyedülvalóságukban legnagyobb kifejezői lesznek koruknak és fajuknak."
A nagybányai művésztelep harmadik nagy egyéniségéről, Iványi-Grünwald Béláról Fülep 1906-ban külön tanulmányokat írt Az Ország című lapban és a Magyar Szemlében. ,,Fény, levegő és szín, ezek Iványi-Grünwald Béla piktúrájának elemei. Ez a par excellence plein air festő ama napimádók közül való, akik egyébként kevesen (de a nagybányaiak közül többek — B. L.) megtalálták a szabad levegő és a napsütés igazságait, de egyúttal lelki közösségbe jutottak a természet eme megnyilatkozásaival…"
Fülep természetesen ír a többiekről is, de talán a nagybányai művésztelep három legnagyobb egyéniségéről írottak is mutatják, mennyire értette és méltányolta őket, mennyi irigylésre méltó empátiával közeledett hozzájuk, mennyire tudatában volt újdonságuknak, mennyire méltányolta művészetük erejét, s milyen biztos kézzel emelte ki jellemző tulajdonságaikat.
A folytatás
Az ő hármuk művészetének ismertsége és elismertsége azután Nagybányára és Münchenbe (ahol Hollósy tartotta fenn szabadiskoláját) vonzotta a kor forrongó magyar művészetének önjelölt zsenijeit, megjelentek például a később szép pályát befutó, Vadaknak nevezett Czóbel Béla és társai, értük például Ferenczy nem rajongott túlságosan, s ahogy a tárlat bámulatra méltóan gazdag anyaga is mutatja, megjelentek olyan művészek is, akik későbben váltak — nem kis mértékben nagybányai működésüknek köszönhetően is — jelentékeny festőkké, s akik nem zárkóztak el az expresszionista hatások elől sem, hogy itt csak a háború idején Németországban élő s jelentős festővé váló Ziffer Sándort említsük. De a húszas években olyan művészek is feltűnnek Nagybányán, mint Aba-Novák Vilmos (az ő festménye, sötétlő erdeje a tárlat egyik leghatásosabb képe, valami olyan nyomasztó félelemérzet, a katasztrófa olyan előérzete árad belőle, ami páratlan, és sokáig emlékezetessé teszi!) vagy éppen Nagy Imre… Az iskola a háború és az impériumváltozás után is tovább működött, s mivel a tanítás ingyenes volt, rendkívül sok román festőpalántát is vonzott, akik — Octavian Angheluţă, Alexandru Ciucurencu, a különös sorsú Tasso Marchini, Petre Abrudan, Ion Irimescu, hogy csak a legjelentősebbeket említsük — hamarosan a román művészet élvonalába kerültek.
Iványi-Grünwald Béla: Nő a vízparton
A nagybányai festőiskola és művésztelep a második világháború előestéjén, 1938-ban szűnt meg. Ahogyan az egyik alapító, Réti István emlékező vallomásában leírja: ,,A nagybányai művészi egyesülés eszméje nem a theoria, hanem a szeretet jegyében született." A helyszín, folytathatjuk, adott volt, a táj fenségesen, vadregényesen romantikus, néhol komor. A feltételek kedvezőek voltak, ahogy a kiállítás festményein is látható, nyugodt légkör uralghatott Bányán, ezért is jártak és járnak vissza oly sokan a huszadik századi magyar piktúra kiválóságai közül…
