A légy operaszínpadon

2008. július 5., szombat, Magazin
A héten mutatták be Párizsban A légy című kétfelvonásos operát, amely az azonos című, kultuszfilmnek számító sci-fi alapján készült.

A zeneszerző ugyanaz, mint a film esetében: Howard Shore (Oscar-, Grammy- és Aranyglóbusz-díjas, olyan filmek zeneszerzője, mint A gyűrűk ura, Philadelphia, Aviátor, A bárányok hallgatnak stb.), s a rendező is: David Cronenberg. A bemutatón a zenekart Placido Domingo vezényelte. A francia bemutató előadás főszerepeit a kanadai Daniel Okulitch és a román Ruxandra Donose énekelte (a mezzoszoprán immár világhírű, gyakran lép fel a bécsi Staastoperben, a londoni Covent Garden Királyi Operában, a New York-i Metropolitanben, a világ többi nagy operaszínpadán és jeles fesztiválján). Az opera librettóját David Henry Hwang írta, a díszlet Dante Ferretti, a jelmezek Denise Cronenberg (a rendező húga) munkája.

A légy egy tudós története, aki egy balul sikerült kísérlet után fokozatosan szörnyeteggé alakul, s tanúi lehetünk a testi átváltozás mellett az emberi természet sötét oldala előtérbe kerülésének is. Cronenberg filmjében a tudóst Jeff Goldblum alakította. (p. m.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-07-05: Magazin - x:

A független filmek felé nyit a YouTube

Az internet egyik legnépszerűbb fájlmegosztó portáljára, amelyen a zenei és moziklipektől az audiovizuális tréfákon át a különböző társadalmi-politikai reklámokig és történelmi dokumentumfelvételekig minden látható, most a korábbiaknál jobb hang- és képminőségben kerülnek fel a Screening Room című oldalra olyan tartalmak, amelyek a független filmvilágból származnak.
2008-07-05: Világfigyelő - x:

Inflációvita: csőd vagy érdektelenség?

Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz adócsökkentési javaslatai csődbe vihetik az országot, és csak rövid távú politikai haszonszerzésre irányulnak. A kormányfő rendkívüli sajtótájékoztatóján azt mondta: ,,Valaki csúnyán elárulja Magyarországot, valaki eladja a politikusi tisztességet csak azért, mert az elmúlt napokban pár százalékkal csökkent a népszerűsége." A Fidesz ugyanakkor a lakossággal szembeni érdektelenséggel vádolja Gyurcsány Ferencet, Navracsics Tibor szerint a kormányfő nem tudja kezelni az élelmiszerár-emelést.