Megyei sürgősségi kórház, egy a negyvenvalahányból. Zsúfoltság, kétszer több ágy is megtelne a beutalásra várókkal. A személyzet kevés, hadakozik a létszámfölényben lévő betegsereggel. Nem ellenük, értük: minden emberit megtesznek, hogy elviselhetőek legyenek a kórházi napok, a beteg az egyetlen, amire figyelnek a sokórás, megfeszített fizikai, szellemi munka során. Nem kell csodálni, ha néha náluk is elpattan egy-egy húr.
Az „újoncok” reggel érkeznek. A műtétre váró elfoglalja ágyát. Vérvétel, röntgen, vizsgálatok, az idő hamar telik. Ismerkedés a környezettel. Sorstársak, kórterem, folyosó, zuhanyzó, vécé. Utóbbiakba csak a kényszer viheti be a pácienst. Ebéd. A műtétre várónak csak leves jut. Kenyér, második nem, pedig napokkal korábban jegyezték felvételét. Nem baj, a batyuban akad ennivaló, a szobában hűtő a tároláshoz. (A második nap délutánján be is kapcsolták a jégszekrényt!) A délután a látogatóké, estefelé fiatalok csapata karácsonyi hangulatot hoz, énekelnek a folyosón, szem cukorkával kedveskednek a betegeknek. Gyógyír a léleknek.
Este villanyoltás. A beteg pihenni szeretne, másnap műtét.
Öt perc múlva valakinek eszébe jut, hogy a pizsama alá nem húzott alsóneműt. Próbálja pótolni. Azok a fránya lábak nem engedelmeskednek, mindkettő a gatya ugyanazon szárán lépne ki.
Két óra. A kettes ágyból felkel a beteg. A recsegő zacskóból friss pizsamát vesz elő, lecseréli a használtat. A kagylóhoz csoszog. Bepamacsolja ábrázatát, majd nagy szakértelemmel lehúzza képzelt szakállát. Csak fél órát csorog a víz, s az atyafi a szoba minden lámpájának keresztfényében tündökölve elégedetten paskolgatja babapopsi-arcát. Még egy kis kencefice, aztán dezodor. Lefekvés előtt rövid eszmefuttatás a szomszéddal a „milyen idő van odakünn?” témakörben, aztán megint aludni próbál mindenki. Pedig a fő műsorszám csak most kezdődik.
Az ajtó mellett nagy pontossággal kétpercenként horkantanak. Hrrr-hrrrrrrr – mint a nagybőgő a bandában. Lírai szólamként halkan nyögdécselnek odébb, a sarokban a brácsa dolgozik, a horkoló kontrázást a folyosón is lehet hallani.
Pirkad, most már tényleg jöhetne az álom. Csendesen nyílik az ajtó. Álomtündér libben be? Nem. Jó reggelt! – kívánja a nővérke, aztán indul a mókuskerék.
A műtétre váró fáradt szemekkel pislog a harsány reggelben. De szíve mélyén megnyugvás, s pajkos mosoly az agytekervényeiben: hahaha!, vele nem szúrnak ki, csak azért is aludni fog. A műtőasztalon. Az altatás alatt.
Amúgy minden rendben, érti, csak ilyen körülményekre telik neki az utóbbi harminc évben befizetett betegbiztosításából. Testileg meggyógyul a kórházban, az ott szerzett lelki, szellemi traumákat majd az otthon, a család melege fogja feloldani...
