Mikor az öregemberek mosakodnak, százados esők csorognak alá
fonnyadt tenyérpárnáikról, csillognak az arc vízmosásos árkaiban,
úgy mosdanak az öregemberek, szétterpesztett lábbal, keresztelőjánosok
méltóságával a cinezett mosdótál fölé hajolva, úgy mosdanak,
mintha utoljára mosakodnának, törülközőt sem kötnek már derekukra,
spriccolhatja víz a nadrágot, nem számít, a kimért és alapos szappanozó-dörzsölő
mozdulat megmunkál minden bőrfelületet, pórusokatzaklat: ráérős, meregető
és nyújtózkodó mozdulatokkal mosdanak az öregemberek, apró szusszanásaiktól
porzik a víz, s visszahulló függönye mögül felsejlenek háromnegyed százados
hajoló mozdulataik, botot emeltek a földről, forrásból itták a vizet tenyérrel merve,
az Irtisz vagy a Tisza partján hajoltak így a patak fölé, bokornak támasztva
a bajonétos puskát, mikor bukdácsolva, ügető hajolgatással kergettek ellenséget
vagy épp előle futtak, fölperzselve a földet, és szagolva, törölve magukról vért;
úgy mosakodnak az öregemberek, mintha háromnegyed század szennyét kellene
magukról lemosniuk, mint akik mindig tisztán szerettek volna élni,
friss, törülközés utáni hangulatban; már csak vasárnap reggel mosakodnak
így az öregek, már csak temetések előtt,
mikor utolsó útjukra kell kísérniük a vissza nem térő társat,
úgy mosakodnak, bizony, az öregemberek, mintha utoljára mosakodnának,
mintha szennytelen ragyogással szeretnének bekerülni a tiszta búzát termő
anyaföldbe, melyet szétporladó testük lassan megillet.
Mikor az öregemberek mosakodnak, hatalmas tisztaságszomjjal
hajlik a zöld vizek fölé a Huszadik Század.