A magukra hagyottak
Tatárpusztán három napja              a légió harcban áll.
Levadásszák őrszemeink.                   Elmosódik a határ
Rémálom, ébrenlét között.               Az ellenség hangtalan.
Nincs teste, egyenruhája,                    arca, bajonetje van!
Telefonjaink is némák.                   Körkörös a védelem.
És egymásnak vetett háttal            vérezünk a végeken.
Köröznek vad dögkeselyűk               fejünk felett. A mocsár
Elevenen szív magába.                    Szájperemig ér a sár.
Posta sem jár. A vezérkar                    három napja nem felel.
Szélszagatta éjszakánk dúlt          kételyekkel elkever.
,,Lemondottak volna rólunk?!”    ,,Ki lesz a következő?”
Árnyak cikáznak a ködben.             Szívünk is dögtemető.
Rohamkés járja át testünk,             de a kést nem fogja kéz.
Fantomokkal légterében                    Tatárpuszta elemészt.