Január 14-ig látogatható Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Lovag- és Toleranciatermében a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum Jégkorszak című vándorkiállítása. A tárlat időszerűségét a globális klímaváltozás adja. A kiállítás az e téma körül forgó tévhiteket, a jégkorszakról alkotott, esetenként téves elképzeléseket kívánja tisztázni, ugyanakkor interaktív, családbarát felfedező út során az elmúlt jégkorszak élővilágát, létrejöttét és alakulásának folyamatait mutatja be. A kiállítás olyan kihalt fajokat is bemutat, amelyek a barlangrajzokon is szerepelnek, illetve a maradványok alapján tudják a szakemberek, hogy az ősember naponta találkozott velük, esetleg vadászott is rájuk. Így mamut, kardfogú tigris, pézsmatulok csontváza vagy rekonstrukciója is látható a tárlaton.
A Jégkor ideje alatt végbement szélsőséges környezeti változások (földtani és biológiai folyamatok) eredményeképpen alakultak ki jelenlegi éghajlati viszonyaink, a Föld élővilágának mostani képe, és ebben az időszakban fejlődött ki fajunk, a Homo sapiens. Jövőnk sokban függ attól, hogy ezek a ma is tartó környezeti változások hogyan fognak végbemenni bolygónkon néhány száz vagy ezer éven belül. Velünk vagy nélkülünk – írják a tárlat anyagának ismertetőjében. A kiállítás öt nagy egységre tagolódik.
Jégkorszakban élünk?
Földünk életének legnagyobb részében meleg és kiegyenlített éghajlat uralkodott, s még a sarkvidékeken sem volt jégsapka. Összefüggő jégtakarók csak a jégkorszakokban vannak. Az eljegesedések bolygónk történetében csupán ritka, rövid epizódok.
Ma Földünk felszínének 10 százalékát jég borítja. Itt szembesülhetnek a látogatók azzal a ténnyel, hogy a legutóbbi jégkorszak még mindig tart, annak egy interglaciális szakaszában élünk, és ennek még korántsincs vége. Jelen korunk élővilágának és környezetének változatossága a legutóbbi jégkorszak, a pleisztocén vagy Jégkor hatására alakult ilyenné.
A jégkorszakok kialakulásának összetett, részben földi, részben csillagászati okai vannak, s csak ezek együttes megléte eredményezheti egy jégkorszak kialakulását.
A földi okok kialakulása 10 és 100 millió években mérhető. A jég felhalmozódása akkor kezdődhet el, ha: a kontinensvándorlás eredményeként a sarkvidékeken szárazföld vagy szárazföldek által többé-kevésbé körbezárt tenger található, a hegyvonulatok kiemelkedése, a kontinensek és a tenger alatti árkok helyzete úgy változtatja meg a szél és tengeráramlatok mozgását, hogy a Föld kiegyenlített éghajlata megszűnik, csökken a légkör szén-dioxid-tartalma, azaz csökken az üvegházhatás, aminek következtében nő a világűrbe visszasugárzott hő mennyisége, csökken a Föld felszínének hőmérséklete, a csillagászati okok kisebb időléptékűek és a Nap és a Föld viszonyának periodikus változásából következnek. Megközelítőleg 42 ezer évente módosul a Föld forgástengelyének a Nap körüli pálya síkjára mért dőlésszöge, átlagosan 22 ezer évente billeg maga a földtengely is.
Végső soron egyértelműen a kontinensvándorlásra visszavezethető földi okok teremtik meg a fizikai-geológiai feltételeit egy jégkorszak kialakulásának. Az éghajlati tényezőket a csillagászati okok befolyásolják: módosítják a napsugarak beesési szögét és a Földre sugárzott hő mennyiségét. Ezek a fizikai feltételek okozhatnak csapadékos, hideg teleket és hűvös nyarakat, amik lehetővé teszik a hó és jég felhalmozódását, majd később összefüggő jégtakaró kialakulását.
A Jégkor
A második részben a kiállítás sorra veszi a jégtakaró által hagyott környezeti nyomokat, az eljegesedések és a felmelegedések alatt keletkezett üledéktípusokat. Bemutatják, hogyan keletkezett az északi jégtakaró, hogyan terjedt ki és hogyan olvadt el több eljegesedési és felmelegedési hullám során, s ennek milyen hatása volt az éghajlati övek mentén elhelyezkedő növényzetre. A legutóbbi jégfelhalmozódás mintegy 30 millió évvel ezelőtt kezdődött a déli féltekén. Az északi eljegesedés csak jóval később indult el. A földtörténet legutóbbi jégkorszaka, a Jégkor kezdetét a kutatók egy része az északi félteke eljegesedésének megindulására, 2,6 millió évvel ezelőttre teszi.
A Jégkor legfőbb bizonyítéka a jégtakaró. A Déli-sarkvidéken és az Északi-sark közelében fekvő szárazföldeket több ezer méter vastag összefüggő jégtakaró borítja ma is. Ez mintegy tizede a szárazföldeknek. Ez a jégtömeg a Jégkor utolsó több százezer évének éghajlati nyomait őrzi.
A Jégkor idején a jégtakaró időről időre kiterjedt, majd visszahúzódott, miközben vastagsága is változott. Nem volt egységes az eljegesedések és az olvadások mértéke sem. Míg a Jégkor első fele enyhébb volt, a második felében a jégtakaró az északi féltekén elérte a 54. szélességi fokot is. (Kijev–Berlin–St. Louis vonal). A hatalmas tömegű jég nyomása miatt a szárazföldek is megsüllyedtek, még ma is tart azoknak a területeknek a visszabillenése, ahonnan elolvadt a jég.
Környezeti változások
Az eljegesedések idején felhalmozódott jég a sarkok felől az Egyenlítő irányába terjedt ki. A magas hegységekben az örök hó határa a mainál legalább 500 m-rel lejjebb tolódott. A tengerekből hatalmas víztömeg fagyott ki, ezáltal a tengerszint jelentősen csökkent. Kontinensek, szigetek kapcsolódtak össze, szárazföldek kerültek a felszínre. Majd egy-két százezer év után, a felmelegedések alatt, a jég gyors olvadásával a víz ismét belekerült a körforgásba. Ez több mint 100 méteres tengerszint emelkedést okozott tíz-húszezer év alatt. Ismét szárazföldek kerültek víz alá.
A bolygófelszín átlaghőmérsékletének csökkenése, valamint a jégtakarók megjelenése maga után vonta a klímaövek és a rájuk jellemző növény- és állattársulások elkülönülését. Új növényzeti övek alakultak ki. Az eljegesedések legjellemzőbb növénytakarója a mai tundrákhoz vagy hideg sztyeppékhez hasonlított.
A jégtakaró térnyerése és visszahúzódása folyamatosan átalakította a különböző növényzeti övek kiterjedését és helyzetét. Az előrehúzódó jég olykor feldarabolta, egymástól elszakította az addig összefüggő élőhelyeket.
Az egyes növény- és állatfajok a számukra kedvezőtlen időszakokat a szétszabdalt élőhelyeken vagy menedékterületeken vészelték át, ahonnan számukra kedvezőbb éghajlati körülmények között újra elterjedhettek.
Egy számítástechnikai alapú modell segítségével összességében és folyamatában követhetőek a fent leírt változások.
Jelenségek a Jégkorban
A negyedik részben az állandóan változó, olykor szélsőséges környezeti feltételek között élő állat- és növényvilág alkalmazkodási stratégiáit veszik sorra. Ismertetik a klímaváltozást, illetve a jégtakaró mozgását követő növényzeti övek átalakulását, a táplálékukat követő állatok vándorlási útvonalait. Néhány példán keresztül bemutatják, hogyan alkalmazkodtak egyes állat- és növényfajok az extrém környezethez, mely által különleges faunák és flórák alakulhattak ki. Egy számítógépes animáció segítségével bemutatják, hogyan válhatott a Kárpát-medence ebben az időszakban a különböző állat- és növényfajok menedékterületévé, hogy azután a számukra kedvezőbb környezeti feltételek között innen terjedjenek szét Európában. Mindez a gyors és gyakori változás kihalási hullámot gerjesztett az állat- és növényvilágban, ami a mai napig is tart.
A kiállítás leghangsúlyosabb részében különleges tárgyi anyagot, eredeti csontmaradványokat mutatnak be: mamut, barlangi medve, kőszáli kecske, barlangi hiéna, őstulok, kardfogú tigris, gyapjas orrszarvú, barlangi oroszlán, barlangi hiéna, barlangi medve koponyája.
Továbbá tudományosan hiteles állatrekonstrukciókat (barlangi hiéna, kardfogú tigris), preparátumokat (pézsmatulok), valamint a vértesszőlősi és tatai leletegyüttest.
A Jégkort megelőző harmadidőszakban a viszonylag meleg, csapadékos klíma alatt a kontinenseken hatalmas kiterjedésű erdőségek zöldelltek, kedvező életteret adva az állatvilágnak. Az éghajlat hidegebbé és szárazabbá válásával azonban az élővilág jelentősen átalakult a Jégkorban. Nagyon sok faj végleg eltűnt a Földről, mások új élőhelyekre vándoroltak. Sok új, kifejezetten a Jégkorra jellemző faj fejlődött ki. Nemcsak a fajok változtak, de az egész táj átalakult. Az állat- és növényfajok változatossága a jégkorszak folyamán az állandó környezeti stressz miatt csökkent. Ugyanakkor a táj az új növényzeti típusok megjelenésével változatosabbá vált.
Mai környezetünk már az ember természetátalakító tevékenységének nyomait mutatja.
Az utolsó 150 000 év
Egy film az utolsó 150 ezer évbe kalauzolja a látogatót. Az elmúlt évtizedek kiterjedt földtani vizsgálatsorozatai alapján ma már az elmúlt 150 ezer év élővilág- és klímatörténetét viszonylag jól ismerjük. Míg a korai szakaszokban évtízezredes lépéseket kell tennünk, addig az emberi történelemhez és a mához közeledve egyre finomabb időskálán mozoghatunk.
Ez a földtörténeti mértékkel mérve percnyi szakasz a mai ember kialakulásának, térhódításának időszaka. Csak az elmúlt 10 ezer év, amikor kialakul a földművelés, felemelkednek és elbuknak nagy birodalmak, mint Egyiptom, Róma és az afrikai civilizációk, a kisebb klímaingadozások lehetővé teszik, hogy az emberek letelepedjenek, és földet műveljenek Grönlandon és korcsolyázzanak a Temze jegén.
Jövőnk...
Jelenleg a földtörténet eddigi utolsó jégkorszakának egy interglaciális fázisában élünk, és nem tudjuk pontosan, meddig tart még ez a jégkorszak. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a természetes eredetű, ember által nem befolyásolt és nem befolyásolható földtani és csillagászati változásokat, de tudatában kell lennünk, hogy ezek a változások évezredek alatt zajlanak és zajlottak le, az élővilágnak lehetősége volt alkalmazkodni ezekhez a változásokhoz.
A mai, évtizedes vagy még annál is rövidebb léptékű változások viszont elsősorban már az emberi tevékenységnek köszönhetik meglétüket. Mint a ma megfigyelhető szélsőséges időjárási események, özönvízszerű esőzések, fokozódó szélviharok, kánikulás tavaszok és meleg telek.
A Magyar Természettudományi Múzeum kiállításkatalógusa alapján összeállította:
SZEKERES ATTILA
