Tisztelettel kijelentem mindenekelőtt, hogy a szóban forgó székely hadosztály emlékére állítandó szobor eredeti és egyedüli ötletgazdája, kezdeményezője jómagam, alulírott Nagybaczoni Zsigmond László nyugalmazott tanító vagyok, senki más. Kisdiák korom óta foglalkoztat történelmünk, nemzeti múltunk, legkedveltebb könyveim erről szólnak, és amikor a székely hadosztályról olvastam — olykor könnyes szemmel —, elhatároztam, hogy szobrot állíttatok e hősöknek. Elhatározásomat tett követte. Tizennégy erdővidéki község, falu iskolai tantestületéhez idéztem kollegiális, tiszteletteljes levelet, melyben kértem, hogy a település legidősebbjeitől próbáljanak érdeklődni olyan ősökről, akik 1918-ban az alakulat Barótról bevonult csapatának tagjai lehettek, és szíveskedjenek közölni az adatokat (kor, katonai rang, fegyvernem), felhívásomat közzé is tettem, de máig egyetlen választ sem kaptam. Így fest a magyar történelemtanítás! De nem adtam fel a harcot. 2005. november 9-én kéréssel fordultam a sepsibükszádi kőbánya igazgató főmérnökéhez egy legalább kétméteres sziklatömbért, és Havel Sándor úr december 14-én azt válaszolta, hogy az újságból tudomása van nemes szándékomról, megtiszteltetésnek érzi, hogy segíthet megvalósításában, a kőtömb nem fog pénzbe kerülni, sok sikert! Lobogó örömmel láttam további tennivalóimhoz. Beavattam a szobortervbe Cs. B. baróti lakost, aki majdminden héten meglátogatott szakmai ügyekben — ő vitt hírt az illetékeseknek számítható polgármesternek, tiszteletesnek, újságírónak, akik éppúgy válasz nélkül hagytak, mint a nemzeti közönyben fetrengő tantestületek. Látva és tapasztalva, hogy Barót számba vehető értelmiségét egyáltalán nem érdekli az ügy, Cs. B. fiát és annak barátját is bevontam, és megfelelő történelmi felkészítés után értékes könyvemet is kölcsön adtam, és aztán csak kérésre kaptam vissza. Ők tudtomon kívül fénymásolták újra kiadatási szándékkal, üzleti célra, de ebbe csak úgy egyeztem bele, hogy a leszármazottaktól engedélyt kérjünk az utánnyomásra. A kereső hirdetésre Romániából jelentkező nem lévén, Budapesten találtam egy rokonára a szerzőnek, fel is vettem vele a kapcsolatot, de amíg ezzel voltam elfoglalva, ez a két férfi a hátam mögött már összefogott, és megbízták az általam nem ismert Blaskó János képzőművészt a szobor elkészítésével. A makettet csak kemény fellépéssel sikerült megkapnom, és mivel véleményem szerint nem felel meg a célnak, bevittem a Székely Nemzeti Múzeumba, ahol ugyanezt mondták. A szoborállítás költségeinek fedezésére állítólag egy Ábel nevű magyarországi alapítvánnyal kötöttek szerződést, de ezt is csak az újságból tudtam meg, amiért a magyarországi rendőrséghez fordultam. Innen 2007 végén azt a választ kaptam, hogy ilyen nevű alapítvány Magyarországon nincs, Kolozsváron viszont találtak egyet, igaz, hogy se címe, se tisztségviselője nem azonosítható (ámbár nekem később sikerült), csak a számlaszáma. Egy mellékelt tájékoztatóból az derül ki, hogy a váci székhelyű (?) Ábel Alapítvány képviselője, Blaskóné Majkó Katalin a homoródalmási Dávid Ferenc Egylettel egy értekezlet szervezésére pályázott vissza nem térítendő támogatásért. Gondolom, engem azért hagytak ki, mert koromnál fogva képtelennek tartottak arra, hogy átlássak a szitán. Elképzelésem ugyanis az volt, hogy szoborbizottságot kell alakítani az elnökségem alatt, és pályázatot hirdetni az emlékműre. Mindent szabályosan, jegyzőkönyvekkel stb. kellett volna lefolytatni.

Összefoglalva: úgy látom, csak arra voltam jó, hogy megszerezzék tőlem Zágoni István könyvét a Székely Hadosztály történetéről, és aztán maguknak orozzanak el minden babért a világ előtt. Nem kis felháborodással olvastam a lapban, hogy ,,a szervezés elindítói" a rendelkezésre álló rövid idő alatt eredményt tudtak elérni. Ezért felszólítom az illetőket, hogy számoljanak el a felvett pénzekkel, és szüntessék be minden szoborállítási tevékenységüket, mert én senkire semmit nem bíztam. Ne kényszerítsenek arra, hogy hatósági útra tereljem az ügyet! Akik pedig 90 esztendőn keresztül soha, de soha nem vették gondolatukba a Székely Hadosztályt, azok most ne próbáljanak idegen tollakkal ékeskedni. A 90. évfordulóra tervezett szoborállítást magam fogom irányítani, és az emlékmű hazai, bükszádi terméskőből készül. Ezért a földért harcoltak, de ha én nem kezdeményezem a rájuk való emlékezést, senki sem törődött volna velük.

Nagybaczoni Zsigmond László, Málnásfürdő